2018.07.27.
15:38

Írta: Arth_ur

Nagy ívben (sz...) teszek rá, hogy mit mond Vityó holnap, Tusványoson

Több okom is van erre:

1, Mert nem vagyok önjelölt, „kremlinológus” típusú okoskodó, ezt a játékot meghagyom a virtualizálódott parlamenti ellenzék véleményvezéreinek. Béke poraikra.

2, Mert az ezzel való törődés pont az Orbán-klán érdeke, hiszen ezzel megint Vityó tematizálja a közbeszédet, megint ő szabja meg, miről és milyen törésvonalak mentén folyjék a diskurzus, mi meg rágjuk az odadobott gumicsontot. Ettől lépéselőnyben lenne, az ő pályáján, az ő önkényes szabályai szerint játszanánk, ő pedig nyomhatná tovább a hülye csatárt, aki öncélúan cselezget a labdával, a lényeg csak, hogy birtokolja, mindenki rá figyeljen, miközben a haverjai a háttérben ellopják a stadion maradékát is.

3, Mert ha csak legyintünk és elfordulunk, az a stratégiájának a halála. A narcisztikus, cezaromán, Dunaparti Zsebnapóleonnak lételeme, hogy a középpontban legyen. Kevés dolog frusztrálja jobban, mint ha hanyagolják, ha tudatosítják benne, hogy jelentéktelen, hogy teljesen érdektelen amit mond, vagy csinál. Lehet ezen most felháborodni, mondván „De hát ő Magyarország miniszterelnöke, mégiscsak fontos, amit mond!” Nem, nem fontos! Nyugodtan figyelmen kívül lehet hagyni. Amit mond, azért mondja, mert neki fontos, mert manipulálni akar vele. Ha valamit fontosnak tart tudatni velünk, azt úgyis erőszakkal a képünkbe fogja tolni. Amit nekünk fontos tudni, azt a cselekedeteiből tudhatjuk meg, a közbeszéd elől eldugni próbált törvényekből, intézkedésekből szűrhetjük le, azt nem fogja gumicsontként elénk dobni.

img_20180720_171731_webre.jpg

4, Mert ha Vityóval és a tusványosi agymenésével foglalkozunk, az csak pótcselekvés, önsanyargatás, és semennyivel sem visz minket kijjebb a posványosból. Az elmúlt években ezerféleképpen és milliószor körberágtuk már, hogy milyen csúnya, gonosz rossz bácsi, de attól soha nem lett jobb, legfeljebb a gőzt eresztettük ki azzal, hogy milyen jól megmondtuk. Ha valakinek ez még jól esik, ám csinálja, vájkáljon a saját sérelmeiben, de ennek már semmi haszna nincs, hát csinálja nélkülem. Kiismertük. Tudjuk, hogy gátlástalan, betegesen hatalomvágyó, profi demagóg és hatalomtechnikus, nincs itt már semmi kielemeznivaló. Ideje továbblépni.

5, Mert ha a gumicsonton rágódunk, akkor nem marad időnk fontosabb és hasznosabb tennivalóinkra. Köztük a legfontosabbra: kitalálni, hogyan lesz ez az ország élhető Orbánisztán összedőlése után? Semmilyen autokrácia, „state-capture” (állam foglyul-ejtése) nem tart örökké. Nem jósolgatok, hogy 1-2 vagy 10-20 év múlva dől be, de ez be fog következni, és kétlem, hogy bírnák addig, mint egy Horthy- vagy egy Kádár-rendszer. (Mondjuk Rákosi pajtásnál már jobban teljesít, akkor 8 év után már beütött ’56.) A poszt-orbáni világhoz pedig fel kell építeni egy új ellenzéket, és az nem egy 123., jelentéktelen, új, kis párt lesz! Egy ellenzéket, amely nem az Orbán-klán karmai közé került állam lélegeztető-gépén tengődik, amely nincs bekötve korrumpált, lejáratott politikusok révén a Fidesz-agytröszthöz, viszont képes reményt adó, jövőt kínáló, szerethető alternatívát adni a jelenlegi „illiberális kleptokráciával” szemben.

Tudom, hogy sokaknak nem fűlik a foga ennyi politizáláshoz, ilyen műhelymunkához, csak egyszerűen élni szeretnének egy normális országban. Megértem. De az első négy okom az ő esetükben is megállja a helyét, ezért hát ne törődjenek azzal, mit hadovál holnap a kis g… (© Simicska). Legyintsenek nyugodtan, és foglalkozzanak valamivel, ami hasznosabb: beszélgessenek egyet a gyerekkel, életük párjával, szülővel, nagyszülővel (kinek melyik van), vigyék le sétálni a kutyát, bulizzanak egyet a haverokkal, élvezzék a nyarat, vagy csak tudjanak le valami régóta halogatott apró tennivalót. Mindegy.

Szinte bármit tesznek, az hasznosabb és fontosabb, mint a holnapi Orbán-beszédre figyelni és reflektálni. Veszteni nem fognak semmit, ellenben biztosan nyernek: legalább időt, és lehetőséget arra, hogy valamit, bármit tegyenek a jobb életükért, életünkért.
Hasznos, eredményes, pihentető szombatot mindenkinek!

Szólj hozzá!

Címkék: Fidesz Vityó

2018.02.04.
21:22

Írta: Arth_ur

Hát akkor találkoztam és beszélgettem…

Azt üzente nekem a szórólapján Bartók Csaba, a Csongrád megyei 1-es választókerület nemrég bejelentett Fideszes képviselőjelöltje, hogy találkozzunk és beszélgessünk kis falum egyik boltja előtt. Úgy igazítottam hát a macskatartás bemeneti és kimeneti követelményeinek aktuális beszerzését (magyarul: kellett venni macskakonzervet és macskaalmot), hogy a boltból kijövet – nem titkolván ellenzéki pozíciómat – megkérdezhessem a jelöltet.

El is beszélgettünk egy 6-8 fős csoportosulásban, akik közül hárman voltak szervezők. Mint cseppben a tenger: volt sorosozás, volt elmúlt-elmúlt nyolcévezés, volt „de éjjel nem süt a nap”, elvtársazásos összemosás, legfőképp pedig „álljunk a győztesek mellé” típusú kecsegtetés-zsarolás, miszerint jobban járunk, ha rá szavazunk, mert akkor majd több jut a falunak. És persze volt egy csomó elhatárolódás, hogy rajta ne kérjek számon semmit, hisz ő eddig nem volt képviselő. Ebben igaza is van. Én inkább azt kérem számon rajta, hogy egy magát korrupcióval szénné égető, arroganciával és pökhendiséggel a nemzetet elszigetelő, és a harácsolással az ország fejlődési esélyeit elherdáló politikai klánhoz miért csatlakozott?!?

Paks-2-ről vitázva érdekes „időutazásban” volt részem – ez persze hozzászóló támogatóinak is volt köszönhető – úgy ugráltunk a múlt, jelen és jövő között, hogy a legjobb sci-fi írók is csak kapkodták volna a fejüket. Amit mondtak, tömören és leegyszerűsítve: a múlt drága és kis hatékonyságú napelemeivel, napjaink akkumulátoros tárolási technológiájával nem válthatók ki a jövő csúcsfogyasztáskor üzemelő erőműi. (Hát ezzel nem is szállnék vitába… :) ) Ezért aztán szerintük most kell hitelt felvennünk és baromi drágán, kifutó technológiájú erőművet építeni azért, hogy a három év múlva már üzemelő (Hogy mikor??? Ezt szerencsére nem ő mondta!) Paks-2 termelte energiával ezt a problémát megoldjuk majd(!) a 2030-as években, amikor a most(!) olcsón termelő régi erőművet le kell állítani. Hogy csúcserőműként Paks-2 akkor sem fog működni, hogy az éjjel-nappal termelt energiát valahogy akkor is igazítani kell majd a fogyasztás ingadozásaihoz, az nekik nem volt gond. Mindenesetre a többlet-áramot addig is majd eladjuk jó pénzért a kormány és Bartók Csaba szerint. Hogy az EU-s árampiacon időnként már most is előforduló negatív áramár nekik mennyire jó pénz, és hová akarnak áramot eladni, ha nem az EU-ba (Ukrajnának, Szerbiának?), azt ne tőlem tessék kérdezni! Mint ahogy azt sem, hogy egy ilyen zavaros gazdasági elképzeléssel házaló kormánypártra zacskóragasztásnál komolyabb dolgot miért hajlandó rábízni kb. 2 millió választó? Ha komolyan mondják, azért, ha csak minket etetnek, akkor meg azért vállalhatatlan.

Az Orbán-oligarchák gazdagodását sem rajta kértem számon, de azért megpróbálta megmagyarázni, mennyivel jobb, ha magyar zsebbe nyúlják le a közpénzt, mintha azt külföldi cégek zsebébe tennék. Hát nem jobb. Ez nem nemzeti büszkeség kérdése, hanem hogy hagyjuk-e a korrupciót burjánzani, vagy sem. Attól, hogy el sem ismerjük a létezését, még nem fog megszűnni. Attól, hogy Mészáros Lőrinc autópálya-építései közül kiragadunk egyet, hogy az kisebb km-áron épül, mint egy korábbi kiugróan drága a Gyurcsány-kormány idején, az elnyert közbeszerzéseik még nem lesznek piaci árasak. Hogy egy vélelmezett Botka-közeli cég soha el nem fogadott ajánlatához képest egy olcsóbban elnyert Mészáros-féle ligetrekonstrukció miért igazolná automatikusan, hogy a főstróman csak és kizárólag költséghatékony, szerény, tisztes profitot adó beruházásokat végezne, azt csak egy Matolcsy-féle „alternatív” közgazdaságtan-hívő próbálhatja megérteni.

Az különösen tetszett, hogy szerinte a kifutó parlamenti ciklus ámokfutásait Szabó Sándoron, a választókerület jelenlegi MSZP-s képviselőjén kellene számon kérnem. Úgy, hogy brutális többsége volt a Fidesznek, úgy, hogy szinte minden ellenzéki javaslatot zsigerből lesöpörtek, úgy, hogy az ellenzéket igyekeztek csakis biodíszletként hasznosítani ócsároláshoz, gyűlölködéshez. Kétlem, hogy komolyan gondolta, hogy én egy ilyen csúsztatási próbálkozást „megeszek”, de azért megpróbálta a lehetetlent is.

Sportolói múltjához méltóan szívósan és kitartással próbálta tartani a tarthatatlant, ezt és a civilizált politikai vitára való hajlandóságát kifejezetten nagyra értékelem. De nem tudott felmutatni semmilyen olyan szaktudást, amivel egy parlament minden látszat ellenére mégis csak kívánatos bölcsességéhez hozzájárulhatna, sőt meg is próbálta indokolni, hogy ez nem is kell, majd a háttéremberek előkészítenek mindent. Hogy ez a gyakorlatban mit jelent, azt ki-ki el tudja dönteni. Nem mondott semmi újdonságot, amit a szokásos kormányzati, ill. Fideszes narratívából már ne ismernénk. Ha elfogadom, hogy a tisztesség és a magyarság oldalán szeretne állni, ahogy mondta, ez akkor sem fog úgy menni, hogy a legutóbbi nyolc év hibáinak elismerése helyett még mindig az első és második Orbán-kormány közötti nyolc év hibáival és korrupciójával próbál takarózni. Ennél jobb, és főleg erkölcsileg vállalhatóbb politikai karriert kívánok Bartók Csabának!

Szólj hozzá!

2017.02.07.
22:02

Írta: Arth_ur

Kis magyar Gyurcsányológia

Még ereje teljében dúlt a Vityó-klán hergelte gyurcsányozás és elmúltnyolcévezés, amikor már úgy döntöttem, hogy nem vagyok hajlandó tovább rágni ezt a gumicsontot: nem állok be sem az ekézők, sem a szerecsenmosdatók sorába, és nem foglalkozom többet a Gyurcsány-kérdéssel. Az előbbihez most is tartom magam, az utóbbit az ellenzéki biliben zajló viharok miatt e poszt erejéig felfüggesztem. Nem vitatom el, hogy Gyurcsány Ferencnek vannak kormányfői érdemei (nem röhög, komolyan gondolom), de a szememben sokkal nagyobb súllyal esnek a latba a kormányfői hibák, amiket elkövetett. Az előbbiek elismerését és az utóbbiak részletezését legfeljebb akkor teszem majd meg, ha netán egyszer alkalmam lesz vele személyesen és egymás közt megvitatni ezt. A Fideszes hazugságkampány – és az ennek lereagálásában elkövetett hibák – meg csak habok a tortán, számomra csak a múlt mellékes apróságai, bármennyire is mocskos karaktergyilkosság részei voltak.

Elegem van abból, hogy a Gyurcsány-kérdés a rendszerváltás-kori magyar közgondolkodás Trianonjává vált: feldolgozatlan, megemésztetlen, unos-untalan felkérődzi a közbeszéd, és úgy teszünk, mintha a jövőnk, a létező súlyos problémák megoldása szempontjából bármilyen jelentősége lenne annak, hogy a parttalan vitában ki, melyik, szélsőségesen elfogult oldalhoz húz. A média pedig – tisztelet a ritka kivételnek – tökéletes partner ehhez, mivel bármilyen politikai kérdésben az első három közhelyes kérdés között ott van, hogy akkor azt most GyF-fel, vagy nélküle.

Félreértés ne essék! Én nem középen állok a Gyurcsány-vitában, én elutasítom ezt a vitát! Az egész, mondvacsinált, rossz kérdésfelvetést. Én nem gondolkodom abban, hogy vele vagy ellene, még csak abban sem, hogy nélküle, vagy sem. Egyszerűen nem foglalkozom ezzel, túlléptem a kérdésen, mert szerintem a megválaszolása már nem része a problémáink megoldásának. Aki pedig tovább rágódik ezen, hozzájárul ahhoz, hogy végeláthatatlanul szerencsétlenkedjünk ebben a "vele vagy nélküle" ördögi körben, hogy biztosan ne találjunk ki belőle, ne jussunk megoldásra más fontos társadalmi, politikai problémákban.

Tisztelettel kérem azokat, akik támogatják GyF-et, hogy tegyék azt nyugodt szívvel, felszabadultan, a saját örömükre! Ha akarják, rajongjanak érte, de engem, meg a többieket – akik nem – hagyjanak ki ebből, ne vegzáljanak azzal, hogy miért nem szeretjük őt! Ne viselkedjenek úgy, mint  a tolakodó, lerázhatatlan, fanatikus hittérítők, és ne erőszakoskodjanak azzal, hogy de igenis tessék őt szeretni, elfogadni. Vagy ha egyiket sem, akkor ne éreztessék azt, hogy ez számonkérhető, és magyarázattal tartozunk arról, hogy miért gyűlöljük? Nem, nem is gyűlöljük, és nem is tartozunk magyarázattal!

A bálban sem kell megmagyaráznom az összes lánynak, hogy miért NEM kérem fel őket táncolni. Majd felkérem azt, aki tetszik, akivel szeretnék. És majd akkor ő eldönti, hogy akar, vagy sem táncolni, mert ez meg az ő joga és az én kockázatom. Fejre állítva ez nem működik. Nekem senki ne tukmálja magát – a politikában sem – hogy velem akar táncolni, és ne kiabáljon összeesküvést azért, mert nem vele akarok keringőzni. Táncoljon nyugodtan mással, engem meg hagyjon békén, mert ő nem érdekel. Ennyi. Se több, se kevesebb.

Részemről a – pár bekezdés erejéig megnyitott – Gyurcsány-kérdést ezennel újra lezárom, és remélem, hogy az idejétmúlt vita újra és újra felszítása miatt nem is kell meggyűlölnöm sem őt, sem pártját, aminek egyébként számos, általam nagyra becsült tagja is van. Csak hagyjanak végre békén ezzel a túlhaladott kérdéssel!

 

(Másodközlése annak, amit az Együtt Szeged blogon agyaltam:
http://egyuttszeged.blog.hu/2017/02/07/kis_magyar_gyurcsanyologia)

Szólj hozzá!

2016.10.25.
10:25

Írta: Arth_ur

2016. október 22.

"Elfogtunk" egy beszédet. Elhangzott a Köz-Hasznáért Mozgalom 2016 október 22-i forradalmi megemlékezésén:

_________________________

Köszöntök mindenkit!

Ugyanígy kezdtem szinte pontosan két éve is, amikor életemben először kiálltam tüntetésen beszédet mondani. Már akkor, a netadós tüntetésekkor is mondtam, hogy „Nem jókedvemben vagyok itt, hanem mert elegem van! Ahogy itt mindenki másnak is: ELEGÜNK VAN!”

Ilyen tekintetben semmi sem változott, sőt romlott.
- Azóta is tart a rossz kormányzás.
- Folytatódik a néphülyítés.
- Fokozódott az állami-kormányzati szintre emelt korrupció, és a közpénzek szemérmetlen lenyúlása.
- Gátlástalanul folyik a fülkeforradalomként indult, aztán nemzeti együttműködésként folytatódott, és már megszámolni sem tudom, hány különböző lózung formájában hírhedtté vált tömegmanipuláció.

Ennek a sornak az épp aktuális változata, hogy Orbán szerint „Új nemzeti egység született.” 

Hát édes drága Vityókám: ha a körülötted törleszkedők nem merték megmondani a valóságtól elrugaszkodott világodban, akkor most nekem van szerencsém közölni veled:

Itt nem új egység született!!!

Itt sok-sok emberben sok-sok kétség született!!!

Kétség abban, hogy aki ennyire nem vesz tudomást senkiről és semmiről, ami nem az ő érdekeit szolgálja, aki beszűkülten csak azokat hiszi a nemzetének, akiket az orruknál fogva tud vezetni, az vajon alkalmas-e az ország vezetésére?!?
Kétség abban, hogy vajon a kormány feje még mindig a kormányfő-e, vagy már inkább az a kommunikációs csapat, amelyik a számára megnyugtató alternatív valóságot tálalja elé?

Emlékezzünk vissza: a netadós tüntetésekkor visszakozott a kormány, és lázas keresésbe fogtak, mi legyen a gumicsont, amit a nép közé dobhatnak, amivel visszaszerezhetnék szétesőbe fordult táborukat.

A kommunikációs csapat próbálkozott több ötlettel is:

  • ott volt Kocsis „hugyos” Máté drogtesztes javaslata,
  • a kenetteljes vasárnapi boltzár, és még több, mára már okkal elfeledett balhúzásuk,

de a Charlie Hebdo merénylet kapcsán felkapták az idegengyűlöletet, a vallási ellentéteket, és sajnos nagyon hatásosan korbácsolták a meglévő félelmeket, hiedelmeket, és megszületett a migráns-kampány, amivel lassan két éve tele a sajtó, tele az utca, és tele a … hócipőnk is.

Ennek a megkoronázása lett volna az október 2.-i népszavazás. Népszavazás egy olyan kérdésben, amire a választ már egy két évvel korábban, 2014 nyarán készült nemzetközi felmérésből is előre tudhatták…

Erre verték el a milliárdokat, eljátszatták velünk a színjátékot a végeredmény biztos tudatában, mindezt azért, hogy a látszata meglegyen annak, hogy megkérdezik az emberek véleményét. 

Amiről bezzeg fontos lenne, hogy megkérdezzenek minket, legyen az
- vasárnapi zárvatartás,
- budapesti olimpia,
- Paks 2 építése stb,
azokról a kérdésekről nem lehet népszavazást tartani.
Azokat a jogi csűrés-csavarástól a törvénytelenekig, minden lehetséges eszközzel megakadályozzák.

Ha holnap minden jól megy, akkor sokan elmennek majd az ellenzéki rendezvényekre, sőt a központi, állami ünnepségre is, és ott füttykoncerttel fogják fogadni Orbán beszédét.

A FIDESZ erre úgy reagált, hogy ”elfogadhatatlan nemzeti ünnepünk megzavarása”.

Ha netán maguktól nem jöttek rá, akkor itt és most megsúgom nekik: ez a vakbuzgón imádott vezérük megzavarása lesz, nem az ünnepé!!!
Az ünnepet Orbán Viktor zavarja meg azzal, hogy a mai, mindenre rátenyerelő hatalom fejekénk ő akar megemlékezni azokról az ’56-os felkelőkről, akik a hajdani mindenre rátenyerelő hatalom ellen valódi harcba fogtak.

És még inkább szégyent hoz az ’56-osokra az utóbbi években egyre szembeszökőbb Putyin-barát pálfordulásával. Legyen szó Paks2-ről, zűrös metrótenderről, vagy épp orosz embargóról…

Az az ember, aki ’89-ben, Nagy Imréék újratemetésén még – az egyébként már maguktól is hazafelé tartó – oroszokat küldte haza és szerzett magának ezzel népszerűséget és szimpátiát,

  • most a putyini Oroszországhoz törleszkedik,
  • most Putyint és a hasonló, gátlástalanul uralkodó vezetőket tekinti példaképének,
  • és közben minden eszközzel rongálja az ország európai, uniós kapcsolatait.

Ez az igazi szégyen, ez a pávatánc, ez a gátlástalan elvtelenség. Nem véletlen, hogy hajdani szobatársa és szövetségese, Simicska Lajos is nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illette. (Igen, tényleg az. Amihez hozzáér, rátapad. Bemocskolja és visszataszítóvá teszi. Azért, mert nem oda való; mert ott van, ahol semmi keresnivalója.)

Ha van valami, ami alapvetően változott a véleményemben az elmúlt két év alatt, az ez: Orbánéknak minél hamarabb menniük kell, minél tovább húzzák, annál rosszabb az országnak, a nemzetnek. Két éve még azt mondtam: „számomra a jó kormányzás a lényeg, nem az, hogy ki csinálja! Még azt sem bánnám, ha ezt Orbán kormánya tenné,” 
Nos, a jó kormányzásra azóta csak még nagyobb szükségünk lenne: az emberek többsége szegényedik, az ország a környezetéhez képest egyre jobban lemarad, a jövő egyre kilátástalanabb, csak a gyűlölködés és a félelem az, amiből egyre több jut mindenkinek.
Viszont megbizonyosodhattunk arról, hogy ez a miniszterelnök, ez a kormányzat, ez a hatalmat gyakorló parlamenti párt nem tanul a hibáiból. Felesleges egyezkedni, nincs értelme alkudozni velük, nem maradt sem hitelességük, sem tekintélyük.

Már csak hatalmuk maradt, arra görcsösen vigyáznak is, és gátlástalanul, minden eszközt megragadnak ahhoz, hogy meg is tartsák. Ilyen eszköz volt számukra az egész migránskampány
- a gyűlöletkeltéssel, a félelemkeltéssel,
- a csókosaiknak milliárdokat hozó óriásplakát és reklámözönnel,
- és az október 2-i eredménytelen népszavazással,
- meg az így is, úgy is hozzácsapott, alkotmányhelyettesítő tákolmánymódosítással.

Nem tudhatom rátalálnak-e egy újabb, hasonlóan hatékony, gátlástalan, és rosszindulatú tömegmanipuláló eszközre, mint ez volt, biztos csak abban vagyok, hogy már keresik, használni fogják, és megpróbálják tovább feszíteni a húrt. 

’56-ban sok ezer áldozatot követelő harc tört ki. Nem szeretném, ha ma is harc lenne, a békés haladást sokkal többre becsülöm.
Nem szeretnék harcolni, de érzem, hogy a feszültség ma is nő, a bajok erősödnek, a békés megoldás lehetőségét egyre távolibbnak látom.
Pedig már nagyon ELEGÜNK VAN!
Nem szeretnék harcolni, de ha kell, ha muszáj lesz, én is fogok. 

Köszönöm a figyelmet!
______________________________

 

Szólj hozzá!

2016.06.24.
11:30

Írta: Arth_ur

Két dolog: a fontos, meg a „font”-os

Két fontos dolog zajlik a napokban: az egyik – a néplélek ismeretében nyilvánvalóan – a foci EB, a másik a brit kilépés eldöntése. A józanul gondolkodó hazánkfiai – nem csekély önbizalommal magamat is közéjük sorolom – az elsőben elért magyar sikereknek nagyon-nagyon örülnek, de nem tudnak felhőtlenül örülni, a másodikban bekövetkezni látszik a „brexit”, amit nagyon súlyos és veszélyes fejleménynek tartanak, de nem tudnak rá úgy tekinteni, mint az Egyesült Királyság kizárólagos ballépésére…
És itt jön be a képbe minden idők legorbánviktorabb magyar miniszterelnöke. Az elsővel érdemtelenül fog dicsekedni, úgy hogy köze sem lesz hozzá, a másiknál úgy fog szemforgatóan sajnálkozni, mintha semmi köze sem lenne hozzá, pedig ő is ártott benne éppen eleget.

Foci-örömünkbe stadion-üröm, pénzszórás-üröm és demagóg csúsztatás-üröm is bőven vegyül. Hiába tudjuk, hogy a csoportelsőség, a kitartó hajtással elért sikerek a válogatott focistáink, az utóbbi két szövetségi kapitányunk és segítőik, meg a 10-15 éve utánpótlást nevelők érdeme, ott van a keserű szájíz: napnál világosabb, hogy az orbáni propagandagépezet rá fog ülni. Megpróbálja majd maximálisan kisajátítani, és újabb sok milliárd forint közpénz szétszórásával le fogja nyomni a jónép torkán a habonygombócokat, hogy ezt mind drága jó Vityókánknak köszönhetjük, aki az elmúlt hat évben olyan „jól, okosan és hatékonyan költötte a közpénzt, térítette nemes célokra a TAO pénzeket” és végre „a stadionokba invesztált milliárdok meghozták megérdemelt gyümölcsüket”. Ugyanis az, hogy ez nem igaz, hogy ez nettó hazugság, hogy a kettő között nincs ok-okozati kapcsolat, az őket nem érdekli. Csak az a pár százalék számít, amit tömegtámogatásban ettől megnyerhetnek. És nem lesznek gátlásaik, és nem fognak szégyenlősködni ebben sem.

Abban pedig, hogy a briteknél a kilépés mellett lévők kerültek többségbe, Vityónak és sleppjének jelentős szerepe van. Még akkor is, ha nem akarta, de ha igen, akkor csak még nagyobb a felelőssége az unió elleni kártételben. Azt nem tudom megítélni, hogy az a mostani ostoba, röhejes és kontraproduktív reklám hány százalékkal, vagy akár csak tizedszázalékkal amortizálta a bennmaradni akarók táborát, de abban biztos vagyok, hogy az elmúlt hat év hepciáskodó, erősködő és „tartom a markom, de közben szemen köplek” magyar uniós politikája szembeszökő, durva példát adott a kilépés mellett érvelők kezébe. Nem mintha Vityó egy befolyásos, meghatározó európai politikus lenne – csak egy közepes, jobb sorsra érdemes ország magát mindenbe beleártó krakéler vezetője – de arra éppen elég jó példa, hogy miért ne akarjanak a britek az unión belül ilyenekkel vergődni.

Ahogy Vityóék rossz példája is ragadós lett az unión belül, úgy a brit kilépés is egy nagyon baljós precedens. Hogy mit hoz a jövő, nem tudom, de aggódom, és ezt megérdemelt focisikerek sem tudják feledtetni… :(

(Másodközlése annak, amit a Szabad Város blogon agyaltam.)

Szólj hozzá!

Címkék: foci EU Vityó brexit közpénzszórás

2015.12.14.
13:17

Írta: Arth_ur

Cseppben a tenger

Koszos is, zötyög is, meg háromnegyed órával lassabban is visz fel ma a fővárosba, mint a ’80-as években, de közalkalmazottas felezős papírral még a jegy sem kerül többe, mintha Oszkárral mennék. És közben azért tudok dolgozni a laptopomon, legalább ennyi jó van benne, még akkor is, ha a wifi-t a saját telómmal adom magamnak, mert ugye ez csak az IC-pótjegyért járna…

Szóval ülök a vonaton vasárnap délelőtt, felszáll mellém a fülkébe egy idős úr, erős délvidéki akcentussal, kicsit már nehezen is formálva a mondatokat. Pár perc múlva jön a kalauz, az én jegyemet kezeli, az idős bácsi meg csak lazán előkapja az igazolványát, hogy neki nem kell jegy. De bizony hogy kell! A kalauz már számol is: 290 Ft a gyorsvonati jegy meg 500 a pótdíj és pötyögi is a masinájába. Na de nekem azt mondták, nem kell – így a bácsi – és ezzel kezdetét veszi a kilátástalan diskurzus:
– Nincs pénze, nem fizet.
– De akkor is muszáj fizetni, honnan jött, meddig utazik.
– Ő már 80 elmúlt, csináljanak vele, amit muszáj, akkor sincs pénze, márpedig ez szégyen…
Közben befut a vonatvezető is.
– Mi a gond?
– Nincs jegye a gyorsra.
– Hát írsz neki.
– De nem fizet…
Kérdezgeti hát ő is a bácsit, feltűnik neki az akadozó magyarság, kérdezi a kollégát: magyar állampolgár egyáltalán? A bácsi büszke felháborodással kapja elő a személyi igazolványát, hogy igenis ő magyar állampolgár. A MÁV-osok még tanakodnak egy kicsit, aztán ráhagyják: ha szabályosan járnának el, írhatnák a papírokat, gyárthatnák a soha be nem fizetett csekket, vagy a következő állomásnál tényleg ki kellene penderíteniük egy 80 éves öregembert a vonatról. Nem csodálom, hogy nem kell ez nekik. A bácsi visszaül a helyére, még duzzog egy kicsit, aztán olvas tovább.

A következő „Új felszállók jegyeit kérem!”-nél már mindenki úgy csinál, mintha semmi sem történt volna. Az a kéz, amelyik az egyik oldalon politikai tőkekovácsolásra osztogatja magyar állampolgárságot, a másikon pár száz forintokat akar pluszban beszedetni, mert ahhoz nincs bátorsága, hogy felvállalja a Horn-féle ingyenutazás megszüntetését, beismerje, hogy nem akarja a MÁV-nak még több veszteségét finanszírozni, önfenntartóvá tenni meg képtelen. A Vityó-féle bagázs ontja a törvényeket, gyártja az átgondolatlan, betarthatatlan szabályokat, mi meg morgunk, sunnyogunk és zötykölődünk, hogy azért eléljünk egyik napról a másikra Abszurdisztánban. Mint cseppben a tenger, ebben a jelentéktelen közjátékban is benne van a „nemzeti együttnyűglődés” rendszerének az undorítósága: mindenki „jobban jár” azzal, ha sumákolunk.  Tényleg ez kellett nekünk?

 

(Másodközlése annak, amit a Szabad Város blogon agyaltam:
http://szabadvaros.blog.hu/2015/12/14/cseppben_a_tenger_620)

Szólj hozzá!

2015.01.16.
14:40

Írta: Arth_ur

Kedves Mutti!

Kedves Mutti, örülök, hogy jössz!

Nem azért, mert tőled várnám, hogy te fogod megbuktatni a Kárpát-medencébe gazdasági okból bevándoroltak egyes őstulokká fajult származékait, nem. Ez utóbbi a mi dolgunk. Azoké, akik szintén ezeknek a bevándorlóknak, meg akkor már itt lakóknak, meg később bevándoroltaknak is a leszármazottai vagyunk, csak még mindig Európába tartunk, és igyekszünk elkerülni az eltulkosodás veszélyeit.

Viszont azzal, hogy jössz, megmozgatod egy kicsit a közéletet, apropót adsz a tulokmentesítő összejöveteleknek, meg egy kicsit kiugrasztottad a nyuszit medvét is a bokorból. Mert, hogy ő is gyorsan bejelentkezett egy halaszthatatlan Pak(s)tum-egyeztetésre.

Amikor majd beszélsz az önmagát lélekben már királlyá, meg boldoggá avatóval (csak tudnám akkor miért boldogtalan manapság…), ugyan magyarázd már el neki, hogy mi mit gondolunk róla, mert valahogy a mi szavainkat mindig csak a túlfizetett nyaloncainak a fülén keresztül hajlandó meghallani. Azokat a füleket meg már nagyon eldugították házak, úszómedencék. Hogy a Gucci táskák meg Rolexek hogyan torzítják a hallást, arról inkább ne is beszéljünk!

Meg azt is elmondhatnád neki, hogy téged miért szólít a néped Muttinak (remélem, megengeded nekem is, csak most, a blog-poszt apropóján), neki meg mitől lett a sok „mérsékelten hízelgő” beceneve után a legújabb megszólítása a „Takarodj!”…

Mondjuk szeretni nem fog érte, de azt hiszem, nem is a szeretetéért kuncsorogni jössz ide. Régebben én is „édes, drága Vityókámnak” szólítottam, de ma már annyit kellene tolnom a szabadságharcos házipáleszből egy ilyen bratyizáshoz, hogy utána csak az agyonterhelt sürgősségi ellátásunk helyzetét rontanám tovább, ő meg akkor sem hallaná meg.

Remélem, ha legközelebb jössz, már olyanokkal is tudsz találkozni, akik a jégkrémet sem bicskával eszik, és a poszt-orbánisztáni elképzeléseikről is lehet beszélgetni velük. Hazamenve, légyszi, add át üdvözletemet azoknak a gazdasági bevándorolt magyaroknak, akiknek az utóbbi években a pót-Muttija lettél!

Kisztihand,

Egy árvaságra vágyó

U.i.:
http://www.peticiok.com/en_az_europai_unio_allampolgara_akarok_maradni

(Másodközlése annak, amit a Szabad Város blogon agyaltam:
http://szabadvaros.blog.hu/2015/01/15/kedves_mutti)

Szólj hozzá!

2015.01.13.
14:20

Írta: Arth_ur

Elegünk van!

"Elfogtunk egy levelet", amiben a 2014. október 31-i szegedi tüntetés negyedik szónokának leírt beszéde volt.

Íme, közreadjuk:

"Köszöntök mindenkit!

Mindenkit, aki vette a fáradtságot, a bátorságot, vállalta a felelősségét annak, hogy kijött ide, velünk demonstrálni a magyar kormányzat újabb világraszóló, hogy ne mondjam világrekordgyanús adótervezete ellen. Azzal, hogy Orbán most átmenetileg visszakozott, még messze nincs lezárva ez a dolog.

Az internetadó hamvába holt terve csak a jéghegy csúcsa. Csak az utolsó csepp lett a pohárban azért, mert a kormány már megint a mi zsebünkben turkál. Most csak kisebb részben a pénzünkért, nagyobb részben azért, hogy megint beavatkozzon az életünkbe. Közben pedig kaján vigyorú képmutatással hajtogatta, hogy ezt majd a szolgáltató fizeti, nem mi… Pontosan ezt hívja úgy ékes és kifejező magyar nyelvünk: más micsodájával a csalánt verni…

Felháborító, hogy ennyire hülyének néz minket!

Szögezzük le: akik ma a világ más országaiban ezen a megátkozott internetadón pörögtek, értetlenkedtek, nem Magyarországot sértették meg, nem minket néztek hülyének, hanem a kormányunkat.

Minket akkor néznének csak hülyének, ha ezt is szó nélkül hagytuk volna, ha ezt is birka módjára, lehajtott fejjel hallgatva eltűrtük volna. De nem tettük, nem nyeltük le, most visszakozott Vityó!

Nagyon helyes, de ez messze nem elég!

Senki ne gondolja, hogy ezzel vége, és a dolog ki van pipálva! Ez csak egy taktikai húzás volt tőle, egy silány visszahúzós csel.

Csak gumicsontnak, terelésnek dobták be a nép közé:

Hogy elvigye a figyelmet a NAV botrányról és ne azzal foglalkozzunk, hogy a magyar ügyészség miért nem vizsgálja ki úgy, ahogy kell az ÁFA-csalási és korrupciós ügyeket;

Hogy közben a költségvetésbe bekerülhessen annyi adóemelés, termékdíj – hívják, ahogy akarják – amin józan becslés szerint többet bukunk jövőre, mint amennyivel a rezsicsökkentésként elhíresült közgazdasági bohózat során megetettek nagyon sok választót.

Ráadásul Orbán szemforgató, álszent módon még „nemzeti konzultációt” akar indítani erről a kitolásról… Na, ez lenne az újabb gumicsont.

Hát akkor jól nyissa ki a fülét, ha a nemzet százezernyi utcán "konzultáló" emberének a hangját nem bírta megérteni: sem ebben, sem sok más kérdésben nincs miről tovább vacakolni.

Nem kell több gumicsont, ne szórakozzon velünk!!!

Felesleges pávatánc volt dilettáns államtitkároktól és kormányzati kommunikátoroktól, hogy 700 Ft-ban maximálják vagy sem, hogy előfizetőnként, vagy háztartásonként összevonva kelljen fizetni, vagy épp azon, hogy ez nem is internetadó, hanem „csak kiegészítés a távközlési különadóhoz”. Ugyanígy felesleges pávatánc most a miniszterelnöktől az egész rátolása egy demagóg pénzvesztegetésre, amit ők nemzeti konzultációnak hívnak.

Nem vesszük be ezeket sokadszorra eljátszott üres kommunikációs trükköket!

Van egy régi mondás – és itt kérek elnézést azoktól, akik nem szeretik a szalonképtelen megfogalmazásokat, de ezt már csak így szabad mondani – „Ha a szart megkeverjük, az attól még szar marad!!!    Csak büdösebb lesz…”

És amiben ez a kormány részesít minket, az is egyre büdösebb. Szinte minden szinten.

Bűzlik a korrupciótól, a mutyizástól.

Bűzlik a képmutató szavak és önző cselekedetek ellentmondásától.

Bűzlik a mérhetetlen hatalomvágytól, a gátlástalanságtól és arcátlanságtól.

És főleg bűzlik a politikából meggazdagodottak szégyentelenségétől.

Nem szeretek tüntetni: nem vagyok hobbitüntető, nem vagyok savazással fenyegetőző nyugdíjas, aki frusztrációját és agresszivitását a tüntetéseken éli ki. Nem jókedvemben vagyok itt, hanem mert elegem van! Ahogy itt mindenki másnak is:

ELEGÜNK VAN!       

Elegünk van a rossz kormányzásból!

            Elegünk van az otromba melléfogásokat „kommunikációs hibának” beállítani próbáló néphülyítésből!

            Elegünk van az állami-kormányzati szintre emelt korrupcióból, a közpénzek szemérmetlen lenyúlásából!

            Elegünk van a fülkeforradalomként hírhedtté vált tömegmanipulációból!

Ha Vityó harcolni akar, hát harcoljon: menjen vissza a megye III-ba, tolja a pohos hasát a focipályán megint, küzdjön meg a bőrbogyóért! Lehet, hogy az még mindig jobban megy neki, mint egy ország államférfihoz méltó, felelős irányítása és fellendítése.

Az elmúlt bő négy évet Vityóék „elkúrták, nem kicsit, nagyon”!

Az összes szlogenjük, amit hajdanán karaktergyilkosságra, lejáratásra, a hatalommegszerzésre használtak fel ellenfeleikkel szemben, az mára az ő fejükre hullott vissza. Mindent elkövettek sokszorosan, amivel másokat okkal, vagy ok nélkül megvádoltak.

Nincs szükségünk eszetlen hadakozásban szerzett újabb és újabb ellenségekre – ma már határainkon kívül is – hanem kiegyensúlyozott, átlátható, prosperáló gazdaságra van szükségünk, a határainkon belül.

De ettől az elmúlt években egyre csak távolodtunk, egyre nyilvánvalóbb az ellentmondás a kormányzati sikerpropaganda és a valós helyzet között.

Mi kell ahhoz, hogy kiegyensúlyozott, átlátható, prosperáló országunk legyen újra, hogy százezrek ne Londonban, Berlinben, Bécsben keressék a boldogulásukat?

Az kell, hogy újra legyenek fékek és ellensúlyok a szabályozási rendszerünkben.

Az kell, hogy a közpénzek elköltése – legyen az a mi adóforintunk, vagy uniós támogatás – átlátható és ellenőrizhető legyen.

Hogy a kormány ne rángassa össze-vissza a gazdaságot és politikai akarnoksággal ne akarja megerőszakolni a gazdasági törvényszerűségeket.

Hosszú az út odáig, míg ez megvalósulhat.

Az első, nyilvánvaló lépésben Vityó most eljátszotta a „jó királyt”, legalább időlegesen engedett, és visszakozott az internetadó januári bevezetésétől. De egy pillanatig sem gondolom, hogy ezt nem próbálja meg visszacsinálni, ha esélyt érez rá!

A második lépés a NAV korrupciós sarának eltakarítása. Ha az intézményesített ÁFA-csalásoknak csak egy részét megszüntetik, már okafogyottá válik minden egyéb adónövelés, amit az internetadó vihara alatt próbálnak meg keresztülverni.

A harmadik lépés a pökhendi, arcoskodó és harcoskodó kocsmai vagány stílusú kormányzati kommunikáció beszüntetése. Végre komolyan vehetné a kormány, hogy „Több tiszteletet Magyarországnak!”

Azaz több tiszteletet nekünk!!!

Sok másik, fontos lépésnek kell követnie ezeket ahhoz, hogy a kormányzat teljesítménye megüthesse az elégséges szintet. Ezt sokan összegyűjtötték már, most sem idő, sem lehetőség nincs arra, hogy mind felsoroljam.

Számomra a jó kormányzás a lényeg, nem az, hogy ki csinálja!

Még azt sem bánnám, ha ezt Orbán kormánya tenné, a lehetősége eddig is megvolt erre. Kutyából ugyan ritkán lesz szalonna, de ha ő ilyen újabb pálfordulásra is képes, hát legyen...

De ha Orbán Viktornak ez nem megy, akkor mondjon le!

Mi pedig tegyünk arról, hogy le kelljen mondania!

Van egy kétharmados többségű parlamentünk – hogy milyen úton lett az, az is elég nagy szégyen, de ez van – akkor a kormánypártok dolga, hogy a kötelező feladatokra – az egész ország, az emberek érdekében – új kormányt találjon, amely képes a megvalósításukra.

Ha erre sem futja a Fidesz-KDNP többségnek, akkor pedig nincs más hátra, neki kell vágnunk egy előrehozott választásnak.

Ehhez minél hamarabb fel kell építenünk egy megújult, demokratikus ellenzéket, amelyet nem jobb, vagy baloldalisága különböztet meg a kormánypártoktól, hanem a demokratikus alapelvek feltétlen tiszteletben tartása; a nemzet, a köz szolgálata és nem pedig manipulálása; a képessége arra, hogy az országot tartós és fenntartható növekedési pályára állítsa.

Folytassuk a tüntetéseket mindaddig, amíg a jó kormányzás így vagy úgy, de meg nem valósul.

Ha a kormányzat még mindig nem látja, hogy az országot merre kellene jó irányba vezetnie, mobiltelefonjaink fénye világítsa meg nekik az utat!"

Annyit fűznék még a szónok mondanivalójához: töltőt, jó aksit mindenki szerezzen a telójához, mert nem egyszer fog még lemerülni a világítástól addigra, mire kikecmergünk a jelenlegi helyzetből. Hosszú és kitartó erőfeszítésekre kell készülni, de van remény.

(Másodközlése annak, amit a Szabad Város blogon agyaltam:
http://szabadvaros.blog.hu/2014/11/02/elegunk_van)

Szólj hozzá!

2014.10.11.
21:42

Írta: Arth_ur

A nemzeti jutifalat

Kedves NER-társaim az úrban! Jártatok mostanában kutyaiskolában, vagy olvastátok, hogy újabban hogy nevelik a kutyákat beilleszkedésre és feltétlen engedelmességre?

Felesleges veréssel, fizikai erőszakkal betörni a kutyát, hogy rettegve, a büntetéstől való félelmében engedelmeskedjen. Vannak ennél „humánusabb”, és főleg hatékonyabb módszerek már, csak az a fontos, hogy a gazdi vezérsége, felsőbbrendűsége tudatában következetesen alkalmazza. Elvégre „„A kutyák nem ismerik a demokráciát. Nekik egyértelmű és következetesen betartott szabályokra van szükségük, akkor érzik jól magukat.” (Dr. Hildegard Jung) Meglehetősen egyszerű a recept, éreztetni kell a kutyával a nap minden pillanatában hogy a gazdi a falkavezér: ő megy elöl, ő az élelem egyetlen forrása, ő, és csakis ő dönti el, ki, mikor és mit eszik, mindig ő dönti el, hogy ki és mit csinálhat, és ő jutalmazza a teljesített feladatot, az elvárásoknak megfelelő viselkedést.

(Forrás Origó: static.origos.hu/s/img/i/1306/20130609-jualomfalat-kutya-jutifalat12.jpg)

Hogyan működik ez a gyakorlatban? Hát először is nem adunk enni a kutyának úgy, ahogy a mezei kutyatulajdonos szokta, azaz rendszeresen, bőségesen, függetlenül attól, hogy mi történik. Nem. Legyen az a kutya éhes, hisz akkor motivált, mindenre hajlandó, ha azért kaját remélhet. Nálunk pedig lesz kaja, a jutalom, a jutifalat: apró falatnyi, kívánatos, jóízű, az éhes kutya vágyainak tárgya, aminek mi vagyunk a kimeríthetetlen forrása, és osztogatjuk is mindig, amikor a kutya jól teljesített, de mindig csak egyet-egyet, soha sem annyit, hogy a kutya hirtelen jól lakjon, és már ne legyen késztetése, hogy nekünk megfeleljen. A kutya nem hülye, megtanulja gyorsan, hogy túlélésének módja az, ha nekünk szót fogad: akkor jó neki, akkor van kaja. Ha ellenkezik, engedetlen, megpróbál a saját feje után menni, akkor meg éhen marad…

Nem ismerős ez nektek valahonnan??? Nyomják nekünk is ezt már pár éve: aki szót fogad az önjelölt gazdinak, aki igazodik a NER-hez, az kap jutifalatot. Mindenki, aki feltétlen engedelmességgel csóválja a farkát a béke(?)meneteken, a csahos médiában, a nemzeti(?) konzultációkon, az a nemzeti együttműködés falkájának hierarchiájában, az elfoglalt helyének megfelelő jutifalatban bízhat. Van akinek 55 milliárdos, offshore céges gázimport, van akinek felesleges stadion, vagy csak pár nyertes pályázat a trafikmutyiban. És van akinek megalázó közmunka, de örüljön, hogy legalább kap valamit… Igazán nem mondhatjátok, hogy Vityó király „kutyába sem vesz” titeket! Pontosan hogy kutyába vesz, nagyon is, minden tekintetben. De én a helyetekben nem felejteném el, hogy a kutyánk, bármennyire is igazodik hozzánk és szeret minket, nem ember!!! Nekünk viszont jó lenne annak maradni, lehetőség szerint demokratának.

Ugye sokan várjátok már a nemzeti jutalomfalatokat azért, hogy a szeretett vezér rezsiharcban kiélesedett bölcsességét és unortodox fülkeforradalmi iránymutatásait követve jól idomított kutyaként megszavazzátok a fidesznyik önkormányzatokat mindenhol? Hát arra várhattok! Lófütty se lesz itt, nemhogy jutifalat. Lesz helyette „szigorúan-nem-megszorításos” további prés, és a kicsurgó levek szétosztogatása a belső körösöknek – hogy csak a többszörösen cáfolt és ködösített alkoholmutyira utaljak – és a Vityó által megálmodott illiberális demokrácia továbbsrófolása. Megtehetik? Nem fog fellázadni a nép, ha elmarad a beígért jutifalat?

Megtehetik, nem fog. A tapasztalt kutyatartók is tudják: ha már sikerült az összes „ül-áll-fekszik-igazodj”  parancsokat megfelelően bejáratni, a kutya akkor is teljesíteni fogja azokat, és engedelmeskedni fog a gazdájának, amikor nem kap jutifalatot. Sőt, ha néha-néha mégis kap, boldogan érzi megerősítve a rendszert. Mert megszokta, mert számára ez az élet rendje, mert eszébe sem jut már, hogy élhetne máshogy is.

Akikben az elmúlt hetekben osztogatott kampánykrumplik nem ellenérzést váltottak ki, hanem megfelelő jutifalatnak tartották ahhoz, hogy megerősítsék kötődésüket az orbáni rezsimhez, azoknak már eszébe sem fog jutni, hogy a választás előtt beígért többi hatalmas falatot – legyen az ingyenes városelkerülő autópálya, az elmúlt években elgáncsolt panelrekonstrukció, vagy harmadik híd Szegeden – talán soha nem kapják meg. Nekik már elég lesz annyi, hogy valamikor, talán csak a következő választás előtt, újra kapjanak jutifalatot az istenített falkavezértől, esetleg hagymát, cukrot, lisztet, hogy a változatosság is meglegyen.

Ha a kutyával való normális együttélés kialakítására, a vele való viszony rendezésére ennyire jól beválik a jutifalatos tréningezés, akkor nekem mégis mi bajom, miért háborgok itt? Mert Orbánisztán vezéreivel ellentétben egy normális, egészséges lelkű kutyatartó szereti a kutyáját, azért neveli jutifalattal... Nem azért hogy kihasználja, elnyomja és megszedje magát rajta.

(Másodközlése annak, amit a Szabad Város blogon agyaltam: http://szabadvaros.blog.hu/2014/10/11/a_nemzeti_jutifalat)

Szólj hozzá! · 1 trackback

2014.10.07.
21:49

Írta: Arth_ur

„Gyüttmönt” még talán vagyok, de hülye nem!

Egyszerű történet az enyém: egyetemistának kerültem Szegedre, egy ugyanígy idekerült lánnyal kötöttük össze az életünk s raktunk fészket, élve családos kollégiumi szobában, tarjáni másfelesben, odesszai két és felesben.  Amikor a „fészekaljának” már bíz ez szűkös volt, akkor lettünk deszki „gyüttmöntek”: az ezredfordulón építkeztünk az „új osztásban” és költöztünk végre kertes házba, annak minden bú-baját, s még inkább örömét, nyugalmát megtapasztalni. Tehát lehúztam két évtizedet Szegeden, munkám azóta is a városhoz köt, de már több mint tucat éve Deszk lakosa vagyok – ha még gyüttmöntnek is számítok, vállalom, hisz nem vagyok tősgyökeres deszki – de akkor is magaménak érzem már a falut.

Kiköltözve éveket tipródtunk reggelente telekocsival a régi 43-ason, az akkori „halálúton”, várva a felmentő M43-ast, reménykedve a Deszk-Szeged között ingázóknak könnyebbséget és egyszerűsítést ígérő összekötést a Fő fasorral.  Az autópálya a kamionokat, a tranzit javát már elvitte a faluból, de az összekötő útról azóta is csak ábrándozhatunk. Mondjuk pár száz méternyi iszapbirkózás közepette, ha merő kalandvágyból a Kamaratöltéstől a Fő fasor felé nekivágunk a T72-eseknek való földutas szakasznak.

Mi lehetne hát más, mint szívemnek szóló kedves muzsika, amit olvasok a narancspárt helyi helytartójelöltjének Konkoly Béla független polgármesterjelöltnek a programjában:

igeret.jpg

Annyira független a jelölt, hogy „Konkoly Béla hangsúlyozta: a három polgármesterjelölt közül egyedül ő élvezi a kormánypártok teljes támogatását.” 

S hogy útépítő ígéretének nyomatékot is adjon, választási kampányanyagában két szegedi Fideszes jelölt támogatásával erősít:

pocsai rozsavolgyi.jpg 

Hogy micsoda??? Hogy a búbánatos cafrangos nyavalyába kerül az a csizma az asztalra?!?

Hát nem Pocsai Blanka képviselőasszony volt az, aki minden követ megmozgatott azért, hogy ez az összekötő út ne épülhessen meg??? Mintha nem ő és képviselőtársai terjesztették volna be a módosítót Szeged közgyűlésének arról, hogy „a Fő fasor meghosszabbítása csak bizonyos deszkieknek, elsősorban az út mellett lévő deszki lakópark beruházóinak áll érdekében, „akik az újszegediek rovására akarnak értékesebb telkeket vagy jobban megtérülő ingatlanfejlesztési beruházást””. Hivatkoztak még minden másra: aláírásokra, újszegedi kertvároslakók nyugalmára, nagy átmenő forgalomra, Szeged érdekére, mindenre, amit a papír elbír, csak határolódjon el Szeged az útépítéstől. A cél világos volt: „Az útra való utalás a városfejlesztési koncepció Helyzetelemzés alpontjában olvasható… Farkasné Pocsai Blanka elmondta: ez ugyan nem konkrét terv az út megépítésére, de módosító javaslatukkal az építés lehetőségét is meg akarták gátolni.”

2007-ben még a lehetőségét is meg akarta gátolni, ma meg támogatja? Érdekes…

Ennyit változott volna közben a világ, ennyivel bölcsebb lett a képviselőasszony? Nem kizárt…

Akkor, 2007-ben nem tudta hozzá tenni, hogy a Fő fasor (és nem „Fö fasor”, ahogy a kampányanyagban szerepel) rendezési tervével együtt támogatható az útépítés??? Erre azóta jött rá? Meg lennék lepve…

A Délmadár fórumán ebben a témában mindenesetre volt, aki azt pedzegette, hogy leginkább az Újszegeden telket osztó ingatlanvállalkozók érdekeit szolgálta a döntés. Netán túl vagyunk az ingatlanválságon, végre elkeltek jó áron az újszegedi telkek, szabad a pálya? Ezt sem tudom...

Csak azt tudom, hogy a Fideszes képviselők vagy akkor nem mondtak igazat, vagy most. Esetleg se akkor, se most, csak etetnek minket a szokásos populista politikai demagógiával, aktuális érdekeiknek megfelelően. Ha akkor nem csak megfúrni akarták volna az útépítést, akkor lettek volna javaslataik arra is, mit, hogyan kellene szélesíteni, javítani a Fő fasoron, hogy értelmes, jó, városfejlesztő kompromisszum szülessen. De nem akartak mást, csak keresztbe tenni, és most szeretnének politikai hasznot húzni abból, aminek eddig az akadályai voltak.

Nem vitatom el senkitől sem – Pocsai Blankától sem – a véleményváltoztatás jogát, de akkor: 
- beismer, 
- elnézést kér, 
- magyarázatot ad, és 
- összehúzza magát olyan kicsire, amilyenre a korábbi tévedése indokolja!

Az a hatalmi arrogancia viszont, amivel most a helyi fidesznyikek amnéziás hülyének néznek, mélységesen felháborít. Úgy csinálnak, mintha az ő jóságos kegyük lenne az egyedül üdvözítő útja annak, hogy a „csúnya ballibsik által elszabotált vágyunk" végre megvalósuljon, miközben a valóságban ők voltak éveken át a kerékkötői. Megtettek mindent – ki tudja milyen tényleges okokkal a képmutató és szemforgató, álságos magyarázatok mögött – hogy a hasznos és hosszútávon szükséges fejlesztést ne értelmes mederbe tereljék, hanem elgáncsolják, most pedig megpróbálják a saját sarukat másra kenve erénynek eladni a bűneiket.

Ahogy ezt már nagyon sokszor megtapasztaltuk... 

 

(Másodközlése annak, amit a Szabad Város blogon agyaltam: http://szabadvaros.blog.hu/2014/10/07/_gyuttmont_meg_talan_vagyok_de_hulye_nem)

1 komment

2014.09.16.
09:32

Írta: Arth_ur

Édes drága Vityókám!

Oszt hová a búbánatos mángorlós micsodába tetted te mán megest a józan eszedet, hogy ökörségeket hordasz itt össze a jóisten szerencsétlen bőregerérül?!?

Tudom én, hogy már akkor fülkeforradalomról meg rezsiharcról mélázgattál a felcsúttanyalsói oskolában, amikor a denevért magyarázta a drága jó Tercsi néni, a gyöpös agyaitok között megőszült biológiatanár, de hogy megest nem volt egy se a sok ragyárafizetett tanácsadód között, aki szólni mert volna, hogy ne beszélj már hülyeségeket, az biza nagyon szomorú.

Hogy miért mutatja a denevér a fogait, amikor a madarakat akarod pumpolni? Hát mer’ nem madár, azé’, okostojás! És miért a szárnyait, amikor egérnek nézed? Hát mer’ nem is egér, még Unortodoxiában se!

Lehet, hogy a denevér akar ügyeskedni. Lehet, hogy a denevér ki akar bújni az adóprés alól. De mindennek semmi köze ahhoz, hogy a madáradóztatással és egérsarcolással már megint ti barkácsoltatok utcasöpredék minőségű törvényutánzatot, ami nem egyértelmű, nem igazságos és az alapvető jogi normáknak sem felel meg, de a kényetek-kedvetek szerint akarjátok azokra erőszakolni, akik ellen összegányoltátok.

A denevérre meg akkor merj egy rossz szót is szólni, ha majd te, meg a haverjaid nem ugyanezt csináljátok négyzetre emelve, ha majd nem kerülitek az adót, mint ördög a tömjénfüstöt, ha majd képesek lesztek jó példát mutatni a denevérnek. Tudod, ahogy Pesta bá’, a jámbor kocsmatöltelék bölcselkedte a söntéspultnak támasztva: „Fejétől büdös a láb, vagy valami ilyesmi…”

Szóval már megint megbuktál biológiából is, logikából is, szegény Tercsi néni szégyelli is magát helyetted a közmondásos örök dakota vadászmezőkön. De sebaj, Horthy ellentengernagytól Szálasi testvéren át Rákosi elvtársig sokan büszkék most rád, hiszen populizmusból és demagógiából kitűnőre vizsgáztál megint!!!

 

(Másodközlése annak, amit a Szabad Város blogon agyaltam:  http://szabadvaros.blog.hu/2014/09/16/edes_draga_vityokam_658)

Szólj hozzá!

2014.01.07.
15:59

Írta: Arth_ur

Bagoly mondja verébnek

 Másodközlése annak, amit a Szabad Város blogon agyaltam (http://szabadvaros.blog.hu/2014/01/07/bagoly_mondja_verebnek_361):

„Fidesz: a baloldal egyszer már tönkretette az országot” Ja… A Fidesz meg kétszer.

 

Egyszer, amikor ahelyett, hogy kihasználták volna az ország megindult gazdasági fejlődését, elherdálták azt, és gyűlöletkeltéssel, árokásással kettészakították az országot.

Másodszor, amikor hosszú készülődés és stratégiaépítés után újra megszerezték a választópolgárok 34%-ának a szavazatát, és az ezzel járó parlamenti kétharmadot. A 2,7 millió ember támogatásával ahelyett, hogy konszolidációt hoztak volna, hogy hosszú és stabil növekedési pályára tették volna a világgazdasági krach következményeiből épp csak kilábalni kezdő országot, bedöntöttek mindent: forintot, devizahiteleket, gazdasági stabilitást, jogbiztonságba vetett hitet stb. és hatalmukkal visszaélve módszeres fosztogatós osztogatásba kezdtek

E két tönkretétel között valóban nem az övék a sokszor rossz kormányzás felelőssége, de hogy akkor is, ellenzékben is keresztbe tettek mindennek és mindenkinek, nem nézve az emberek/ország/nemzet (mindegy hogy hívjuk: a teljes közösség) érdekét, csak hogy gáncsolják a kormányon lévő baloldalt, az vitán felül áll. Erről volt szerencsém meggyőződni, és nem vagyok olyan tyúkeszű, hogy erről ne szóljon nekem a „zelmútnyócév”, csak emlékezzünk vissza, hányszor állították akkor homlokegyenest az ellenkezőjét annak, mint amiről most prédikálnak.

Ahogy azt sem felejtem, hogy voltak a baloldali kormányoknak súlyosan hibás döntései, visszakozásai népszerűtlen, de ésszerű döntésekből, gyávaságból, óvatoskodásból meg nem hozott döntései, kapkodásból, improvizációból eredő melléfogásai. De ezek egyrészt kispályásak voltak ahhoz képest, amiket a jelenlegi mutyi-kormány művel, másrészt nem röhögtek arcátlan pimaszsággal a képembe, hogy „akkor is úgy van jól, ahogy rosszul van”, mert ők akarják, és legfeljebb beleírják a vajasgránit alaptörvénybe.

De nem is ez a kiscsopis "bezzeg a másik" a lényeg: hogy ki rontott el többet, ki hazudott nagyobbat, ki tud több sz... sarat dobni a másikra. A lényeg az, hogy van egy kormányunk, amelyik azt ordibálja, hogy "Magyarország jobban teljesít!", miközben tényleg "Rosszabbul élünk, mint négy éve." Hogy a nagy pátosszal előadott nemzeti célokba bújtatva mindig ott van az uram-bátyám érdekkörüknek biztosított nagypályás lenyúlás. Hogy a média nyilvánossága helyett dirigálni akarják, hogy miről mit gondoljunk. Hogy állandóan harcra tüzelnek minket nem létező ellenséggel szemben, hogy közben ne vegyük észre: elkúrták, nem kicsit, nagyon. Ez a lényeg.

Belátom, hogy nem egy igazán nagyívű nemzetjövő vízió az, hogy le kell váltani az Orbán-rezsimet, de egy fuldoklónak sem a sülthal, meg a badacsonyi fröccs jár az eszében, hanem hogy legyen valaki, aki kihúzza a vízből…

Én annyit még tudok előre gondolkozni két víznyelés között, hogy ne egy szélsőséges kézbe próbáljak kapaszkodni, hogy a Jobbik csak rosszabbik lehet, de a többi már nem érdekel. Akár még Schmuck Andor mérsékelten szimpatikus jelenlétét és ötleteit is elviselem, mert azok sem lehetnek rosszabbak, mint ha marad ez a trafikos, föld-oligarchás, államosítós-reprivatizálós bagázs. Hogy a Bokros Lajos féle MOMA 500 napos ötlete (vagy valami hasonló) a megoldás, vagy tudnak komplett ciklusra értelmes programot összedobni ennyi idő alatt a demokratikus ellenzék tagjai, azt nem tudom megítélni, azt a vezérkaroknak kell eldönteni fent, de most már össze kell állnia a széleskörű összefogásnak.

Hogy miért? Ha már ilyen nagy divat a besarazó „libázás” a fidesznyikek házatáján, zárjuk is a posztot egy közmondás-variációval: mert sok lúd orwelli disznót győz!

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: összefogás Fidesz Vityó

2013.10.17.
10:36

Írta: Arth_ur

Focikonteó* a köbön!

Legyen meg itt is, amit a Szabad Város blogon agyaltam (http://szabadvaros.blog.hu/2013/10/15/focikonteo_a_kobon):

A csapból is a „történelmi” holland-magyar meccsen való rágódás folyik, az „elmúltnyolcegy” és társai, de minek, kérdem én nagy tisztelettel?!?

A napnál is világosabb, hogy a magyar foci, az minimum szegedi papucs (azaz nincs párja) és olyannyira utolérhetetlen, hogy Chuck Norrisnak is csak másodszorra sikerült. Szó sincs arról, hogy a hollandok elvertek volna minket, mint szódás a lovát. Nem, kérem, itt még politikaibb művereségről van szó, mint amilyen a szovjetek elleni mexikói VB zakó volt. Mert ugye akkor a nagypolitika, meg a világhatalmi érdekek diktálták úgy, hogy lefeküdjön a magyar válogatott, és csak a kényszer elleni nemes nemzeti tiltakozásul csinálták megalázó 0:6-ra az irapuato-i vereséget.

Na de most!!! Most a magyar belpolitika nagyágyúi terelték az általuk álmodott mederbe a megállíthatatlan magyar futballfolyam hömpölygését. Maga Első Fülkefor (©: Parti-Nagy Lajos) döntötte el, hogy Amszterdamban a nagyon nemzeti tizenegynek feledhetetlen, unortodox győzelmet kell aratnia. Ez az alaptörvényből és a nemzeti hitvallásból egyértelműen következő legnemzetibb érdek, és ez sikerült is nekik, nem is akárhogy.

Mert hogy is gondolkodott a mi koronázatlan királyunk: „Így lehet a legdemokratikusabban és legfeddhetetlenebbül megregulázni a legfőbb bizalmasomnak, Lézerjanikának ellentmondani merészelő, rakoncátlan házi-oligarchát. Szíjgyártó Petike egy azeri meg egy üzbég út között simán el tud osonni Amszterdamba, és ott megbaltázza ööö megbundázza izé megbeszéli a fiúkkal, hogy most ez a nemzet érdeke, aki ugye mi vagyunk átólcettig (kivéve, aki Gyurcsány-Bajnai, meg aki még szóba áll ezzel a sziámi ikerrel). Na most, ha sikerül elég unortodoxra faragni ezt a győzelmet – és pont a mi fiainknak ne sikerülne? – akkor ebbe bele lehet verni az orrát annak a kolbászbankárnak, és majd leszokik arról, hogy a kedvenc Brútuszommal kötekedjen. Ha megvan a zakó, majd a Dajcstomi betwittereli a gőzhengert, és lenyomják az MLSZ-t, mint a bélyeget. Ezzel két legyet is ütünk egy csapásra: egyrészt Lézerjani is megbocsájtja Dajcstominak azt a csajozós izét a múltkorról, másrészt a bankos-kolbászos szotyihaver is nyom még pár száz millát a fociba, hogy megint jóba legyünk. Na és akkor jön majd a Loboncgabi meg a többi mantramatyi, elmúltnyolcéveznek egy jóízűt, hogy „ha már akkor megépültek volna a stadionok, akkor most pont mi nyertünk volna 8:1-re”. És akkor végre jöhetek én, és bejelenthetem, hogy 70 ezresre bővítjük a felcsúti arénát, és eleve olyanra csináljuk, hogy jól meg tudjam benne nyitni a 2032-es olimpiát.”

Hát láttyátok feleim szümtükkel, hogy micsoda nagyívű, és nemzeti felemelkedést szolgáló idea aprócska részlete volt ez a sovány másfél óra a kilenc gólocskával? Most Dzsudzsák pityeregne egy kicsit, most Egervári lemond egy kicsit, de hát áldozatot hozni kell az ügyért, nem? Attól a magyar focit még ugyanolyan zseniálisnak képzelhetjük, amilyennek csak akarjuk! Attól a pénz még ugyanúgy dőlni fog bele, mint eddig.

Egy dolgot nem talált csak el a mi fénylő vezérlő csillagunk: a Dajcstomi a fészbukról röffentette be a gépezetet, nem a twitterről. De hát ugye ő is ember, és néha még ő is tévedhet. Legalább addig, amíg szentté nem avatjuk…

 

* konteó: mostanság divatossá vált mozaikszó, jelentése konspirációs teória, azaz összeesküvés-elmélet

Szólj hozzá!

Címkék: foci konteó Fidesz Vityó

2013.06.26.
11:34

Írta: Arth_ur

Nem kellett volna…

A Szabad Város blogra írtam ezt (http://szabadvaros.blog.hu/9999/12/31/nem_kellett_volna_741), de úgy gondolom, legyen meg itt is:

Előrebocsájtom, nem voltam ott. Nem azért, mert elhatárolódom a szándéktól, szervezőtől, vagy az összes résztvevőtől(1), nem. Egyszerűen nem hívtak. Nem vagyok én olyan fontos ember, és nem is akarom annak a látszatát kelteni. De attól még hallok, olvasok, és véleményem is van – kívülállóként is – a szárszói találkozóról.

Íme:

Ezt a találkozósorozatot nem kellett volna újjáéleszteni. Megértem a házigazda szándékát, fontosnak tartom sok célját, oka is volt rá – több is mint elég – de ez nem töltött káposzta, hogy jobb legyen az újramelegítéstől. A nosztalgiázásnál meg több kell ide: összefogás. Összefogás az új demokráciapárti ellenzéki szereplőkkel, velük kell közös nevezőre jutnia azoknak, akik a korábbi „ballibsi” (azaz szociáldemokrata és liberális) erők közül képesek az önkritikára, a korábbi hibák belátására, vállalják a megújulást, és ezzel –nem egycsapásra, de idővel – vállalhatóvá válnak a ma még politikusoktól megcsömörlött új ellenzéki erők számára is.
Igaz, hogy ez a politikusellenesség sokszor felületesen általánosító, de létezése miatt megkerülhetetlen, és kezelni kell, mint a betegségek tüneteit is, természetesen nem elfeledve a „betegség” okait. Márpedig ez az összefogás a régi, rutinos csapat újbóli összerántásával nem megy, ezt meg ezért nem kellett volna. Ha zömében a régi csapat áll össze, akkor a régi reflexek, a régi sztereotip reakciók fognak működni is, abból nem sok jó születik, politikus-csömörös kiábrándultakkal való összefogás meg biztosan nem. 

Vécét fotózni sem kellett volna. A fotót felrakni az Indexes cikk illusztrációjaként a béna képaláírással pláne nem kellett volna. Mert ez így csak egy silány, köcsög poénkodás volt, nagyon a legalja. Tudom, hogy az Index nagyon messze sodródott már (és inkább nem felfelé) az internettós, ős-indexes hagyományoktól, de ezzel a szememben megint nagyot csúszott a lejtőn a vállalhatatlan bulvárosodás felé. Azt gondolom, hogy ez a lecsúszás és a régi indexes húzó nevek (Uj Péter, Bodoky Tamás, Tóta W. Árpád és még sokan) távozásai kölcsönös ok-okozati viszonyban vannak. Ez a „mimizős” vécéfotó már csak egy kirívó példája a színvonalesésnek. 

Az idétlenkedő surmó suhancot kizavarni sem kellett volna. Tudom, hogy indulatból jött – bármennyire is volt visszafogott, és adta elő Teddy civilizált formában – attól még a sértettség vezérelte cselekedetét és attól még rossz döntés volt. A tapló újságíró móresre tanítása, megszégyenítése – akár vitriolos humorral – helyénvaló lett volna, így csak egy bulvárbotrány lett belőle. 

Azzal, hogy főleg a fentiekről szól a közbeszéd Szárszó kapcsán, a rezsimváltást, az „unorbanizálást” segítő szándék is jócskán elsikkad. Hiába fektetett időt, pénzt, energiát a találkozó megszervezésébe a házigazda, minél többet beszélünk ezekről, annál inkább látszik, hogy ez az egész nem kellett volna!

Megjegyzés:
(1) Mondjuk, némelyektől, egyesével azért elhatárolódom, voltak ott is számomra is vállalhatatlan alakok is. De hát a legjobb bornak is van ruskója, és ez a poszt most nem a politikai „borseprőről” (söpredékről?) szól, ami azért előfordul mindenhol, csak a zömének ki kell ülepednie a legaljára, mire letisztulnak a dolgok…

Szólj hozzá!

2013.05.27.
19:29

Írta: Arth_ur

Követeljük a medvehagyma betiltását!

A magyar mezőgazdaság megrontója a medvehagyma. Nem elég, hogy Soprontól a Háromszékig az ősi magyar erdők csendjét verik fel az ordas medvehagyma-gyűjtők, de figyelembe véve az elmúlt évek rohamosan növekvő medvehagyma-fogyasztását, előre látható hogy Magyarországon 2068-ra szántóföldjeinken már az ország kenyere sem fog megteremni! Mert nem jut majd elég föld a monokultúrában termesztett medvehagyma mellett. Az Országgyűlés védőszárnyai alatt tevékenykedő Medvehagyma-Kerekasztaltól származik a biztos információ, hogy a Monsanto-Pioneer-Syngenta-Dow-stb. globálszindikalista multiharamia szövetség monopolista kezét a medvehagyma-termesztésre rátéve, kisemmizni készül a magyar földön magyar búzát termesztő magyar parasztot családi gazdálkodót. Nem engedhetünk a medvehagyma-multik gyarmatosító tevékenységének!

Senki nem bizonyította a medvehagyma 100%-os ártalmatlanságát az emberi egészségre! Tudjuk jól, hogy ha libatöméskor a kukoricát medvehagymába csomagolva nyomják le a libák torkán, 92%-uk kegyetlen kínok között pusztul el! Ha a kutyákat medvehagyma diétára fogják, két héten belül 86%-uk depressziós lesz! Ugyanígy a macskák és a vadászgörények is, de azok 100%-ban! Történelmi dokumentumok támasztják alá, hogy akik a 18. században medvehagymát fogyasztottak, azok azóta mind meghaltak. Hol vannak hát azok a tudományos bizonyítékok, melyek hat generáción keresztül, 47 éves időtartamon át vizsgálták a kizárólag medvehagymával etetett patkányok, gőték, méhek és bálnák bélcsavarulatait??? Ugye, hogy sehol! Márpedig akkor tudományosan megalapozottan feltételezhető, hogy nem kizárható a veszély felmerülésének eshetősége. Tehát veszélyes! Egészségre ártalmas, és mindaddig annak kell tekinteni, amíg az ellenkezőjét be nem bizonyítják 100%-ig, minden szinten, tökéletes biztonsággal.

Ezzel a beláthatatlanul veszélyes méreggel akarja a balliberálcionista, offshore-ozó harácstőke bevégezni nemzetrontó összeesküvését a magyarság ellen! Vessenek ki 300%-os jövedéki adót, elektronikus útdíjat és tranzakciós illetéket is a medvehagymára! Szabad választást mindenkinek, tegyék kötelezővé a medvehagyma-tartalom fekete-sárga halálfejes jelölését az élelmiszereken!

Medvehagyma-mentes Magyarországot!

Jegyzetek:

1, A GMO-ellenző szervezetek adományforintok millióit fordítják a génnemesített növények elleni tiltakozásra, pedig ezek a növények soha senkinek nem okoztak semmilyen egészségkárosodást. Vádolják, gyanúsítják, megbélyegzik a GM növényeket, de kártétel, bizonyíték sehol az egész világon. De ezektől félünk.

2, A medvehagyma fogyasztása az elmúlt pár évben vált az egészségtudatos táplálkozás egyik divatjává, s a hozzá nem értésnek köszönhetően első áldozata már meghalt hazánkban, aki valószínűleg az erősen mérgező gyöngyvirág levelét is közé szedte. Ettől függetlenül bárki árulhatja a piacokon, se ellenőrzés, se biztonsági garanciák nincsenek. De ettől nem félünk, mert a „csak természetesen, csak egészségesen” divat része.

3, Szeretem a medvehagymát, nő is a kertemben, esszük is, és tudom, hogy az én felelősségem, hogy ne keverjem a gyöngyvirággal. És nem szeretném, ha farizeus érveléssel bárki betiltaná, netán megpróbálna politikai kérdést csinálni abból, hogy szabad-e enni, vagy sem.

4, Viszont az emberi hülyeség sokszor kiveri nálam a biztosítékot. Még szerencse, hogy visszanyomható kisautomata van a fejemben, nem olvadó biztosíték…

Szólj hozzá!

Címkék: medvehagyma egészségtudatos GMO

2013.05.23.
21:42

Írta: Arth_ur

„Zsarológiai” eszmefuttatás

A Szabad Város blogra írtam ezt, de úgy gondolom, legyen meg itt is (http://szabadvaros.blog.hu/9999/12/31/_zsarologiai_eszmefuttatas):

A mérhetetlen uniós ellenszegülésben újabb nagy dobásra készül az imádott nemzetvezető: Brüsszelben meglebegtette, hogy irgum-burgum, újabb kokit és sallert fog kiosztani annak a Zuniónak, ha az nem szívja vissza sürgősen ezt a túlzottdeficites köcsögösködést a Zországgal szemben, és olyan reklámadót kapnak a nyakukba az extraprofitharácsoló rosszmultik, hogy még a Simicska-Nyerges birodalom is megbánja!!! Na jó, az azért nem. Az ő reklámmegrendeléseik az államtól nehogy már visszaessenek (és nem csak szerintem)!

Elvégre ez mind értem van. Azért fizetem az adót, hogy azt az állam az én javamra és boldogulásomra költse el, elvégre okosabb is nálam, meg a pénzt is jobban osztja be, mint én. Az állam azért hirdet (náluk), mert attól nekem nyilván jobb lesz. Ha az áthárított tranzakciós adóból, a nyakamba csorgó „matelcsi” 2 Ft-okból, meg turulszobrokból és országzászlókból nem lennék képes megérteni, milyen jó nekem, és mennyire boldog vagyok, akkor majd az én pénzemből fizetett kormánypropagandával verik bele a konok fejembe. És persze a reklámpiac nem fog még jobban a csókosaik felé lejteni, és nem fog képmutató virtuális valósággá torzulni az állami beavatkozástól. Hát persze! A falvédőről is azért jöttem le, mert boldogan nyalom be az ilyen demagógiát…

Tényleg ennyire hülyének néznek? Tényleg azt hiszik, hogy ezt az átlátszó, fülkeforradalmi maszlagot beveszem? Ha most nekiállok kiskunsági tablettással rommá inni az agyamat, akkor sem tudok jövő tavaszig annyira eltompulni, hogy a „Magyarország jobban teljesít” színvonalú parasztvakításokat bevegyem, és elhiggyem az ellenkezőjét annak, amit nap, mint nap tapasztalunk. Akkor meg az én pénzemet ne szórja el ilyen marhaságokra, akármilyen nagy vezérnek is hiszi magát!

Szólj hozzá!

2013.05.23.
15:01

Írta: Arth_ur

T. Miniszterelnök úr, drága Vityókám!

Az utóbbi időben a Szabad Város blogra írogattam, de úgy gondolom, legyen meg itt is (http://szabadvaros.blog.hu/2013/04/16/t_miniszterelnok_ur_draga_vityokam):

Egy harmatos hajnali fuvallatnyit vagyok csak idősebb nálad (és nekem nem is szerveztekhálaadó misét az 50. születésnapomra), de így is az én tisztem, hogy felajánljam neked: most már tényleg tegeződjünk! Szervusz kérlekalássan a NER-ológia legszentebb égisze alatt!

Immár rendszeres levelezéssel elmélyült, hogynemondjam közvetlen és bensőséges kapcsolatunkban csak nem kellene azzal a kínos magázással/önözéssel szerencsétlenkedni. Hát már szinte párt-NER-társadnak érzem magam. Odahaza annyit beszélünk rólad, hogy szinte családtagnak számítasz (most az előjeleket inkább hagyjuk). Ha az előző kormányod alatt foglalkoztál volna ennyit személyesen velem, biz’isten már lett volna saját polgári körünk: én lettem volna az aktivista mag, te meg a tiszteletbeli tag.

Hallom, megint levelezni készülsz határtalanul (sőt határon túl is?) hűséges hódoló híveiddel. Nagyon szép dolog, ez, hogy nem feledkezel meg rólunk. De ugye mostanra már kihúztatok a levlistáról, ahogy a múltkor kértem? Csak küldjétek a kibertérben a levelet! A papírt, bélyeget ne pazaroljuk, mert megszorítás ugyan sose volt a „zelmúlthárom” évben, de spórolni azért kell, jó az, ha van egy kis aranytartalék az okosságokra, nem igaz? A postagalamb is jó lenne, az is olcsó, még áram se kell neki, de azt meg inkább adjátok a Bakondi Gyuriéknak, ők a galambbal jobban boldogulnak, mint ezzel a közösségi médiás újmódi huncutsággal.

Igazán jól fog jönni, ha megint megmondod, hogy mit szeretnék gondolni, hogy most éppen melyik rózsaszín szűrős okulárét kell feltenni a bal-libsi nemzetközi összeesküvésármánykodásainak a kivédésére. Megmondod, így szép csöndben, a szokott szerénységeddel a háttérbe húzódva. Ezt, ezt a visszafogottságot szeretem, amivel nem tolakodsz a magánéletembe, nem csinálsz úgy, mint egy reklámlevelekkel traktáló lecsúszott marketingstratéga, na ez az, amitől már ennyire jól értem, hogy Magyarország jobban teljesít

Szólj hozzá!

2013.05.23.
14:55

Írta: Arth_ur

Akit Lázár-mok gyötörnek…

Az utóbbi időben a Szabad Város blogra írogattam, de úgy gondolom, legyen meg itt is (http://szabadvaros.blog.hu/2013/04/12/akit_lazar-mok_gyotornek):

Kormányunk egyik – szerintem túlzottan is – befolyásos tagját láthatóan súlyos kérdés gyötri: van-e egy közéleti szereplőnek emberi méltósága? Hogy megelőzzük a további verejtékes lázálmok okozta éjszakai forgolódást, van szerencsém közölni vele, hogy:

Igen van.

Akkor is, ha politikus. Még neki is. No, nem sok – legalábbis a szememben – de az nem attól van, hogy politikus, hanem attól, amit csinált és csinál. Ezeket bőven van miért kritizálni, de most nem tartozik a témához. Szóval a kérdés megválaszolva, lehet befejezni a pereskedést. És a NER-eskedést is, de ez már megint nem ide tartozik.

A lényeg az, hogy ha egy kommentelő a politikus halálát kívánja egy olyan baleset kapcsán, aminek a politikus is elszenvedője volt, de felelőse semmiképp sem, az
            – mindenekelőtt minősíti a kommentelőt magát, erős kétségeket támasztva afelől, hogy rendelkezik-e a jólneveltségnek akár morzsáival is;
            – kiválóan summázza a kommentelő lesújtó véleményét a politikusról, noha az a hír szempontjából tökéletesen irreleváns;
            – egy olyan indulatos, rosszízű kirohanás, ami nemcsak az érintett politikus egészségi állapotát nem befolyásolja, de emberi méltóságát sem.

Ha erre egy politikus feljelentéssel reagál, akkor
            – vagy nincs tisztában az emberi méltóság fogalmával;
            – vagy erodálódó közéleti-politikusi méltósága maradványai után kapkod, rossz eszközzel próbálkozva;
            – vagy hatalmi erődemonstrációval, megfélemlítéssel próbálkozik;
            – vagy olyan szinten képtelen önkontrollra, hogy már az igazságszolgáltatást akarja láncos kutyaként a „fülkeforradalom belső ellenségeire” ereszteni.

Akármi is az ok, lehet több is a fentiek közül,  vagy akár olyan is, amire nem is gondoltam (vagy gondoltam, de nem írtam le, mert szívesen perelne engem is érte az érintett politikus), egy a fontos: ahogy a komment stílusa és színvonala a kommentelőt minősíti, úgy ez a kicsinyes hatalmi arrogancia a politikusról állít ki „szegénységi bizonyítványt”.

És mint tőle tudjuk: „mindenki annyit ér, amennyije van”… erkölcsi szinten mindenképp.

Szólj hozzá!

2013.03.05.
19:23

Írta: Arth_ur

Édes drága Vityókám!

Te mi történt, a Zárpinak visszaütött a nyugger, vagy visszarúgott a nagyanyó, és ettől agyrázkódást kapott oszt azóta is szalajt, vagy mi a nyüves gebasz van? Ugyan szóljál már azoknak píárguruidnak, hogy rossz oldalon ütötték fel a lexikont! Már megint elkúrták, nem kicsit, nagyon!. A miniszterelnöknél kellett volna, nem Mikes Kelemennél! Hát mi a jószagú, cafrangos búbánatot levelezel má’ megint velem? Nem mondom, ha száműzetésben lennél a török szultánnál, akkor még oldalhelyes is lenne dolog, meg örülnének is sokan…, hogy végre hírt hallanak felőled… úgy a messzi távolból.

Na de itt, most, minek dűtesz ki az ablakon má’ megint vagy 800 millát? A múltkor is kihagyintottál ugyanennyit, több körben is, azzal a nemtelen inzultációval, vagy mi rossebnek is neveztétek el, oszt a lusta disznajai meg izélték visszaküldeni az ingyentotót. Há’ most meg el se fogják olvasni! Pont úgy, mint én. Mer’ minek. Hozzánk is küldtél ötöt. A gyerök az elsőt kibontotta (azt is kár vót), az asszony még reménykedett, hogy neki tán csak írtál valami kedvesebbet, de nem. Hát mi többiek már hagytuk a fenébe. Nem zsizseg annyi fidesz izé finesz a Kubatovék okos kis buksijában, hogy egy portára elég egyet küldeni???

Jó, mongyuk azt is felesleges, mer’ itt vidéken nekünk ugyan mindegy. Ha az egyik zsebből átrakjuk a másikba a zálogcédulát, attól a nagyi karikagyűrűjét még nem fogjuk visszaváltani a zaciból. Akkor meg ki nem sz@rja le, hogy mit varázsoltok odafenn, az adósság attól még marad a nyakunkon.

Te hány kört is leveleztél már énvelem, mióta a „zelmúltnyólcév” helyett már elmúlt három év van? Nem is tudom, de egy combosabb egyetem költségvetési lukait már biztosan be lehetett volna fódozni vele. Tudom, hogy a Laját, meg a Zsoltit nem akartad megalázni azzal, hogy ilyen alamizsnát löksz oda nekik, ők rendes nagy közbeszerzésekhez vannak szokva, de azér’ a kreatívok csak találhattak vóna (Vona? No azt nem!) valami ügyesebb megoldást ennek a pénznek az elszórására. Ha a pápista papoknak adod, tartsanak belőle engesztelő istentiszteletet, hogy a Fletó elleni karaktergyilkosság miatt ne kárhozzon el a lelked, biz’isten még az is hasznosabb lett volna! Vagy ha átküldöd a Sanyinak! Ott van a hiper-szuper tehenészete, tolt volna belőle iskolatejet pár szabolcsi, borsodi suliba azoknak a purdéknak, akik járnak iskolába, az meg tényleg hasznos lett volna. 

Figyu, nekem több levelet már ne küldjél! Oldjuk meg okosba: ha üzenni akarsz, írj ide a blogra, én meg ígérem, ugyanúgy kidobom olvasatlanul, mintha papíron jött volna. Mindenkinek megvan, amit akar és még spóroltunk is!

Gyurikát is csókoltatom, mond meg neki, hogy ne féljen az új helyén! Ott sem lesz alkalmatlanabb, mint miniszternek volt, csak egy kicsit másképp. Vigyázz az alaptörvényre, mer’ néhány dilettáns mindig piszkutálni akarja, aztán még elcseszik azt a gyönyörűséget! Meg az egészségedre is, hogy jó erőben legyél jövő tavaszra, mer’ különben nem fogod bírni a rettegést, hogy végül lapátra kerülsz, vagy mégis sikerül megmenteni a hatalmat magadnak meg a csókosaidnak.

Hát pálinkás jóccakát Vityókám, legalább addig, amíg az EU egy tockossal, sallerral el nem intézi a pálinkatörvényt!

Szólj hozzá!

Címkék: nemzeti konzultáció Matolcsy Vityó Fletó

2013.02.12.
11:28

Írta: Arth_ur

Köve(zz)ssük meg Zsiga Marcelt!

(Ó én Freudom, hát mit hozol ki belőlem???)

Pedig ez az áldott jó ember csak bizonyított! Csak példát mutatott nekünk, mi meg pörgünk az ő áldozatkész, alázatos igyekezetén, amivel megmutatta a fényt az alagút végén! (Vagy az mégis a vonat lesz? Már teljesen összezavarodok…)

Elég sokáig tartott a bizonyítási procedúra, de csak sikerült neki. Számoljatok csak felebarátaim! Kici-óccó napelemes kínaitól az Ájfónos számológépig bármelyikkel kipötyögitek a megfellebbezhetetlen igazságot:

HÁT MEG LEHET ÉLNI 47 EZER FORINTBÓL!!!

A szeretett Marcikánk rá az élő példa: volt ugye neki 10 és fél millája kp. Aztán tavaly kapott havi 1,2 millát (rossz nyelvek szerint 1,6-ot, de ha az igaz lenne, akkor nagyobb házat vett volna), az ugye 14,4 milla. Rossz nyelvek szerint a 620 ezres nettó fizetéséből persze csak szűk 7,5 milla jön össze, de hát csak kipótolta a költségtérítésből lecsippentve itt-ott pl. a vonat első-másodosztály különbözetét, abból is összejöhetett úgy 2,5. Szóval egy tízes csak kikerekedett a zsebében, meg ugye volt a 10 és feles malacpersely tavalyelőttről.

Mindezekből elköltött havi 47 rugót megélhetésre, mert hát ki lehetne beosztóbb gyerek nála (utat is csak takarékosan aszfaltoznak neki), az alig több fél millánál, szóval a 20 és félből egy takarékos feleske, és mit ad isten, pont megvan a 40 millás ház fele! OK, az asszonynak sem volt könnyű a havi nettó 150 körüliből félretenni a másik 20-at, de őt hagyjuk, nem közéleti szereplő, megoldotta, és punktum. Remélem mindenkinek tiszta és világos az el(?!)számolás!

Az csak ballibsi pitiáner akadékoskodás, hogy a házat már októberben megvette, meg aztán valamiből fel is újította (én is tudok falat meszelni, biztos mindent maga csinált), és hogy decemberre a sezlony alól kigurult még valahogy 1,7 milla kp is, de ez mind nem számít.

A lényeg, hogy igenis összejöhetett az a 40 milla. Igen megcsináltuk! (Ezt ki is mondta legutóbb, meg mi is lett vele? Mindegy...)

Ennél ékesszólóbb, átgondoltabb, alaposabb bizonyítékot el sem lehet képzelni arra, hogy igenis meg lehet élni abból a havi 47 rugóból! És milyen jól!

Ennyi sok milla után az lenne a minimum, ha Marcikát, ezt a tavaly is igazat mondó, azt alaposan bizonyító, szorgalmas szent embert, legalább a Millások megkövetnék és örökös tiszteletbeli elnöküknek választanák.

Hát nem, hát de…

Szólj hozzá!

2013.02.06.
17:49

Írta: Arth_ur

Strasbourgban Volvókat osztogatnak

„Nem sértett magántulajdont a nyugdíjállamosítás” címmel jelent meg egy hír egy hete az Indexen, mint az MTI híre. Nem nagyon kapott visszhangot, a nyugdíjállamosítást ellenzők igyekeztek elfelejteni, hisz kínos lenne tudomásul venni azt, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága szerint “rendben volt” a magánnyugdíjpénztári pénzek einstandolása. Ami viszont feltűnt, hogy a kormány sem nagyon döngette a mellét a győzelem kapcsán és a FIDESZ-kommunikáció sem „verte a vasat”, pedig máskor a rég kihűltet is a dühödt ütlegeléssel próbálja melegen tartani. Elolvastam hát legott újra, immár alaposabban, nemcsak átfutva, ahogy máskor a permanens fülkeforradalom békeharcában özönlő ciki-cikk-cunami közepette időm szokott lenni.

És lőn meglepetés…

Esmeg csak sikeredett egy csipetet szilikon-spray-vel megcsuszamítani a tényeket. Amit leírtak, abból nem a cím állítása derül ki. Nem tudom, hogy az MTI hazudott ekkorát a címadással, vagy az Index, nem is érdekel. A lényeg, hogy már megint át akartak verni minket, olvasókat.

Az MTI leírása szerint a döntés arról szól, hogy ha a panasztevő nyilatkozott állambácsinak, hogy juszt se adja a pénzét, továbbá állambácsi visszakozott, azaz visszaszívta azt a kiszerződéses ökörséget, amit a Kuszaszemű Mágus (© Fabius, Varánusz-blog, ha jól emlékszem) pampogott az emberek megfélemlítésére, no, akkor nem érte jogsérelem a delikvenst. Hisz az addigi megtakarítása megmaradt, a többi, államkasszába átterelt járulék-adó-hívdaminekakarod után pedig majd ugyanúgy kap nyugdíjat, mint a többség, akiket Vityó királyék sikeresen megvezettek.

Tehát akkor és úgy nem sértett magántulajdont a nyugdíjállamosítás, ha valaki maradt a nyugdíjpénztáránál. A döntés erre a maradék 74 ezer emberre vonatkozik, aki talán hosszú távon jobban is jár, hiszen a maradék pénzzel is jól gazdálkodtak a megmaradt pénztárak. Az igazi nagy kérdés az, hogy a többiekkel, a hajdani kb. 3,5 millió pénztártag 97-98%-ával szemben korrekt volt-e a kormány? Vajon csak erkölcstelen módon megvezette őket ezzel a „ha nem nyilatkozol, önként elfogadod, amit diktálok” dumájával, vagy a törvény eszközeivel is megmutatható, hogy visszaélt erőfölényével, hatalmával?

A lakásmaffiák disznóságait sem könnyű bizonyítani, hisz a papírok formálisan azt mutatják, a kisemmizettek önként mondtak le a lakásaikról, házaikról. Pedig rútul rászedték őket. A jelenlegi kormányzat sem csinált mást: hitegetett, fenyegetett, ködösített. Azt a látszatot keltve, hogy az emberek akkor járnak jobban – sőt jól (!) a reálhozamokkal – ha sodródnak a nyugdíjvédelmi kormánybiztos Gabika keltette árral. Ha egy lakásmaffiánál sikerül bizonyítani, hogy félrevezették áldozataikat, az semmissé teszi a látszatra törvényes papirosokat.

Márpedig a megtévesztés, a hazudozás arról, hogy a nyugdíjpénztárak „eltőzsdézték” volna a járulékokat, már akkor bebizonyosodott, amikor kiderült, hogy az emberek döntő többsége reálhozamra jogosult. Ahogy én látom, Strasbourgban nem lenne nehéz bizonyítani, hogy a kormány rászedte, félrevezette az állampolgárai zömét, és bizony az „önkéntes visszalépések” nem csak erkölcsileg, de jogilag is semmisek. Ezt lenne fontos bizonyítani, mert itt nem a magántulajdon sérelméről van szó, hanem az össznépi átverésről.

Szólj hozzá!

Címkék: magánnyugdíj Matolcsy

2012.12.18.
14:35

Írta: Arth_ur

Kaptatok nagyothalló készüléket, vazze???

Micsoda ökörség ez, hogy a kormány meghallotta a diákok hangját? Miért, évekig süket volt? Vagy abból vettek előre nagyothalló készüléket, amit a TB majd megspórol egyes rákbetegeken? (Jó, ez már demagógia, de az indulat beszél belőlem.) Mi ez az orbitális mellébeszélés, eddig vajon kiknek a hangját hallotta meg a kormány? OK, Simicskáét, Nyergesét az tudjuk, néha Csányiét, és a többi, „a párttal” szimpatizáló fontos-emberét is, de mások hangja tényleg nem jutott el a kormány tudatáig?

Eddig sem láttam rózsásan a helyzetet, de akkor ezek szerint még mindig túl optimista voltam. Azt most sem hiszem el, hogy a kormány illetve a kormánypárt vezérkara csupa süket, vagy hülye emberből állna, ilyet állítani nyilvánvaló politikai hazugság. De ha nem akarják ezt megkapni gátlástalan hordószónokoktól, akkor ne is csináljanak úgy, mintha süketek és hülyék gyülekezete lennének, mert a végén még úgy maradnak.

Amikor még próbálják menteni a menthetőt, akkor mentsék az ország dolgából, jelesül a felsőoktatásból azt, ami még megvan, ami még menthető, nem pedig a saját, már rég nem létező reputációjukat kéne mentegetni ilyen átlátszó parasztvakítással. Talán egyszer majd jön egy jobb kormány (vagy bal, vagy centrum, ebből a szempontból mellékes), ami alkotni is képes, nemcsak rongálni, de addig még ki kell bírnunk valahogy. Nemcsak nekik a bársonyszékben, hanem a diákoknak is a padokban és a tanároknak is a katedrán; egyetemi doktorképzésig bezárólag. Itt nem amputálásról van szó – az IMF, az EU, vagy a költségvetési hiánycél érdekében – hanem szervátültetésről, ami a nemzet (az ország, a Zemberek  hogy hogyan hívjuk, az is mellékes) továbbéléséhez kell. Márpedig szervátültetésnél addig nem trancsírozzuk ki a régi vesét, szívet, amíg nincs meg egy jobb, amit be lehetne ültetni… és egy új, „beültethető” felsőoktatási koncepciót nem egy „romkocsmás” ötleteléssel varázsolunk elő, mint nyuszit a kalapból!

Szólj hozzá!

Címkék: felsőoktatás HÖK

2012.12.16.
23:47

Írta: Arth_ur

Ha a sz..t megkeverjük, az attól még sz.. marad!

Gírosz-Ász kormányszóvivő úr és Parrot-Parragh-vagymi László kormányszócső urak megkavarták azt a bizonyost azzal, hogy jókora gyanúsítgató személyeskedést vittek bele a tatárdúlás értékű keretszám-variálás és az általa kiváltott diákfelbolydulás viszonylag egyszerű konfliktusába, és ezen az sem változtat semmit, hogy Viktor király zártkörű látványtraccsolást tart, ami után bedobja gumicsontnak, hogy nem is lesznek keretszámok.

Sok igazság van abban, amit mondtak: tényleg egy csomó karrierista, hatalomvágyó demagóg kapaszkodott és kapaszkodik fel munka és tényleges, értékelhető teljesítmény nélkül a politikai-gazdasági hatalom felé az egyetemi hallgatói önkormányzatokon keresztül. De a HÖK-ösök sem mind ilyenek, általánosítani tisztességtelen. Miközben a HÖOK elnök riposztozik Parrag kamaraelnök gyanúsításaira és a liberális értelmiség emleget – nem ok nélkül – Kádár-kori stílust a Gíró-Szász féle listából olvasásra, senki nem beszél pl. Pol-Pot megye (v. ö. Csongrád megye beceneve a létező szocializmus korából) mai egyetemi kiskirályának ügyes-bajos dolgairól, aki nem kivétel, sokkal inkább a jéghegy félig-meddig ismert csúcsa.

Sok becsületesen tanuló egyetemista és őket finanszírozó szülő zsebében nyílik a bicska, amikor kiderül, hogy egy-egy HÖK-ös „káder” mennyire silányul tanul. Hogy szinte alsógatya jelleggel váltogatja a szakokat, ahelyett, hogy egyetlen komolyat is tisztességesen befejezne. Persze, lehet mondogatni, hogy "de hiszen fizet az állam által finanszírozott 12 félév után", de egyrészt akkor is elherdálta azt, ami a diplomaszerzéshez járt neki, amit a társadalom biztosított neki, másrészt amit fizet, az töredéke csak annak, ami az egyetemi oktatás egy diákra eső tényleges költsége. Az már szinte csak a hab a tortán, hogy simán nyereséges üzlet költségtérítéses HÖK-ösnek lenni, hiszen – ahogy pletyka szinten terjed – egy pozíció után járó javadalmazás sokkal több lehet, mint amit költségtérítésként fizetni kell.

Vérlázító, hogy ezt pontosan nem lehet tudni, de jelenleg a HÖK posztért járó fizetség személyes, bizalmas, nem publikus adat. Miközben a kormánytagoknak, az állami cégek vezetőinek fizetése, prémiuma egyértelműen közérdekű adat, a hallgatóknak juttatott közpénzek elosztása felett gyakorlatilag teljhatalommal rendelkező HÖK-ösök „jutaléka” titok??? Senki ne várja, hogy a többletfeladatokat, a hallgatói pénzosztást egy HÖK-ös ingyen csinálja, ez tiszta sor. Azt meg kell fizetni tisztességesen, de hogy ez így is legyen, azt csak a nyilvánosság garantálhatja, hiszen közpénzről van szó.

Persze sokkal többen vannak olyanok, akik gazdasági, anyagi megfontolásból permanens egyetemisták. Szükségszerű, hogy egy nappali tagozatos (azaz „főállású”) egyetemista státusza jogán kapjon TB ellátást, és az is kényszerű szükség sok ilyen diáknak, hogy tanulás melletti munkával teremtse elő a megélhetéséhez, tanulásához kellő anyagiakat. E két pillér közötti kiskaput használják ki azok a megélhetési egyetemisták, akikre – gondolom – a fenti szócsövek utalni próbáltak. Az más kérdés, hogy az is életvitelszerűen egyetemista, aki 5-6-7 év alatt elvégzi az egyetemet, hisz épp ennyi ideig neki az az élete, hogy egyetemista! A szerencsétlen megfogalmazással nincs mit kezdeni, baklövés volt és kész. Szóval a megélhetési egyetemista – jó esetben egy-két kreditpontot teljesítve egy-egy félév során – él azzal, hogy nappalis hallgatóként érvényes a TB-kártyája, és kihasználja, hogy pl. mellékfoglalkozású vállalkozó lehet, nem kell járulékot fizetnie stb. Azaz papíron főfoglalkozású egyetemista és mellékesen dolgozik mellette, pedig igazából már rég főállásban dolgozik, vállalkozik, de papíron még fenntartja az egyetemista státuszát, mert anyagilag - még költségtérítéssel is - megéri neki.

Azzal, hogy a kormány aktuális láncos kutyái most világgá kürtölték: a jéghegynek van egy csúcsa, akad egy kisebb haszon, meg van két nagy gond. Az előbbi az lenne, hogy ráirányították a társadalom figyelmét erre a tényleg létező problémára. A gondokból az egyikre: a korábbi rendszerekre jellemző, hatalommal, bizalmas adatokkal visszaélő személyeskedő visszavágásra a média már felhívta a figyelmet.

A másik nagy gond mellett viszont eddig elsiklottunk: a megélhetési egyetemisták problémáját nem oldja meg sem a keretszám-csökkentés (vagy épp eltörlés), sem a felsőoktatás agyrém kategóriába tartózó önfinanszírozóvá tétele. Egy minden eljövendő évben sok tízezer egyetemistát sarokba szorító diákhitel rendszer, vagy röghöz kötés sem fogja kiszelektálni a rendszerből azokat – legyenek csak pár százan, vagy akár több ezren is – akik ma politikai-gazdasági előnyökért alibi-egyetemisták, vagy csak a végzés reménye nélkül tévelyegnek a felsőoktatás rendszerében. Nyomát sem látjuk a koncepcióban egy teljesítményalapú diáktámogatási rendszernek, a korábbi anyagi, hatalmi érdekek miatt eltorzult egyetemi illetve hallgatói önkormányzatiság normális, átlátható formába hozásának sem. Pedig – és ez már csak a hab a tortán – a végül elfogadott felsőoktatási törvény egyik első koncepciójában még szerepelt a „végtelenített” egyetemistaság korlátozása, meg az egy-egy szakról kirúgott hallgatók visszavételének a tilalma. Hogy kiknek a kedvéért, vagy nyomására került ki a koncepcióból, az megint csak súlyos kérdés. Ez az egész problémakör sokkal nagyobb baj, mint az, hogy egy kormányszóvivő személyeskedik, vagy pár HÖK-ös vezető országos hírű politikusaink példáját követi.

Ha már Kormány a szájára vette Klebelsberg Kuno nevét, akkor az elvárható minimum, hogy egy hozzá méltó, hosszútávon előremutató, a nemzet boldogulását segítő oktatási koncepcióval álljon elő. Ez három nap alatt összecsapva nem megy. A kormánynak nem a szájából kellene s…-et csinálnia. Tudjuk, ez profi módon megy neki, megtette már sokszor, noha egyszer sem kellett volna.

Szólj hozzá!

Címkék: felsőoktatás HÖK

2012.12.13.
14:37

Írta: Arth_ur

MMA és MMA

Még mondja valaki, hogy a „nomen est omen” nem működik: ami az MMA-nál (Magyar Művészeti Akadémia; http://www.mma.hu/) folyik, az legalább olyan elszánt verekedés, de egy fikarcnyival sem tisztább és pláne nem nemesebb küzdelem, mint ami az MMA-ban (http://hu.wikipedia.org/wiki/MMA_(küzdősport) zajlik a küzdőtéren. Csak míg az utóbbi a kevert harcművészetek véres-brutális, de korlátok közé szorított formája, az előbbi a művészetek közé kevert, szabályok nélküli, eszkalálódó, véres-brutális harc színtere. Míg a küzdősportba az száll bele, aki ott akarja levezetni harci energiáit vagy szocializálni agresszivitását, frusztrációját, addig a Művészeti Akadémián egy frusztrált és agresszív vezető akarja maradék energiáit levezetni azokon a művészeken, akik nem férnek bele a nemzeti-ideológiai alapon szervezett kultúrharcába.

Nem most kezdődött ez, a kultúrára káros átpolitizáltsága már akkor megvolt az MMA-nak – és ezért is volt súlyos hiba – amikor az alaptörvénybe betonozással belőle csinált az MTA-val azonos rangú és rendű köztestületet az erős szemellenzővel felvértezett Orbán-kormányzat. Eleve képmutató ígérgetés volt olyasmit állítani, hogy egy nemzeti-konzervatív alapon létrehozott civil szerveződés majd attól, hogy jogosítványokat, hatalmat kap és köztestületté emelik, képes lesz kiegyensúlyozottan irányítani és képviselni mindazokat is, akik ideológiai szempontból szemben állnak vele. Ehelyett ez csak arra volt jó, hogy szeret - nem szeret alapú szűrőt építsen be, berkeken belüliekre és kirekesztettekre ossza a magyar művészeket, és a sokszínűség és útkeresés helyére a kettéosztottságot és a kötelező haladási irányt állítsa. Fekete György nem tett mást, mint túlnőtt elődjén az egyetlen területen, ahol képességei voltak rá: mint kultúrharcedzett jó komisszár, kiteljesítette az alaptörvénybe kódolt hibát: zsákutcába kormányozta a magyar művészeti irányítást.

Nem lesz könnyű helyrehozni a rombolást, de talán elindult valami.

Nagyon nem tetszett, amikor hajdan láttam, hogy Szörényi Levente mennyire a nemzeti-konzervatív politikát támogatja, hogy nyíltan a Fidesz mellett tette le a voksát. De akkor is tiszteltem Szörényit azért, hogy megalkották az István a királyt, tiniként, egyetemistaként is szerettem a zenéjét, és azóta is hallgatom akár Bródyval, akár mással szerzett muzsikáját, hisz az alkotásait tőle függetlenül is szeretem, szerethetem. Szomorú voltam, hogy nemzeti konzervatív lett belőle az évtizedek során és nem nemzeti liberális, de hát ez van, ezt választotta. Tett le annyit a magyar modern zenekultúra asztalára, hogy a tisztelet azért megmaradjon.

Most viszont örülök. Nem mintha egy jottányit is közeledtek volna a politikai nézeteink, de jó ilyen egyértelműen megtapasztalni azt, hogy azon az oldalon is vannak értelmes emberek, gerinccel, ami nem hajlítgatható a jelenlegi hatalom kénye-kedve szerint sem. Nem sopánkodom azon, hogy miért nem szólalt meg sokkal hamarabb – szerintem lett volna rá ok épp elég – a magyar kultúrában zajló „fülkeforradalmi” ámokfutás miatt, inkább fellélegzem egy kicsit attól, hogy végre megtette. Nem csak ő, hanem több más konzervatív értéket képviselő művész nyilvánította ki most valamilyen formában, hogy nem kell nekik a kultúrkomisszár. Nagyon remélem, hogy sokan fogják követni a példájukat és a művészet megint támaszt és lehetőségeket adó, nem pedig fojtogató kereteket kap.

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: Akadémia

2012.11.14.
00:38

Írta: Arth_ur

2012. az elrugaszkodás éve

Bár még nincs vége az évnek, még egy jó hónap van hátra, mielőtt végképp ránk tör a hagyományos össznemzeti lefulladás Karácsony-Szilveszterkor, azért már elkezdődött a finis, tehát sok szempontból el lehet kezdeni a számvetést is.

Nehezen hittem, amikor minden idők legsallerológusabb magyar miniszterelnöke és Matolcsy „junópekidzs” György, az unortodox mágus megesküdtek NER-re-arra, amire csak lehetett, hogy 2012 az elrugaszkodás éve lesz. Nos, önkritikát gyakorolok. Még nem tudom, hogy rituálisan elégetett díszkötéses alaptörvény hamvait szórjam-e a fejemre, vagy inkább békemenetes buszok falába verjem a fejem (tán mindkettőt illene), a lényeg: belátom, tévedtem! Ez az év tényleg az elrugaszkodás éve volt, a többszörös elrugaszkodásé. Még egy-két ilyen beváltott ígéret, és annyi nekünk.

Pl. a kormány jó alaposan elrugaszkodott a tényektől a gazdasági terveivel, a költségvetésével, hogy a kommunikációjáról már ne is beszéljek.

Az ország a baltás külpolitikájával egyszerre rugaszkodott el a civilizált Európától és az unortodoxiában feleslegessé vált diplomáciai normáktól is.

Professzionális pávatánccal és óriásplakát-kampánnyal szintúgy elrugaszkodtunk a földhözragadt IMF-tárgyalások unalmasan szokványos menetétől is.

Az „unortodox módon kiszámítható” gazdasági környezetnek köszönhetően a működő tőke meg természetesen nem menekül az országból, csak minden eddiginél jobban elrugaszkodik a nemzetgazdaságtól.

Az alkotmánybírósági, emberjogi bírósági, európai bírósági döntések ignorálásával egyre sikeresebben rugaszkodunk el a jogbiztonságtól is.

Boldogulni vágyó fiataljaink és szellemi elitünk növekvő hányada rugaszkodik el már az országtól magától is, persze kizárólag azzal a szándékkal, hogy majd nagyon vissza tudjon jönni, ha már nem tudnak ellenállni a Túró Rudi igézetének.

Még rendszerváltás előtt leélt harminchét évem alatt sem éreztem egyszer sem, hogy az akkori állami és kormányzati kommunikáció ennyire el lenne rugaszkodva a realitásoktól, mint ez a mostani.

Mintha az ország vezetése már elrugaszkodott volna egy párkányról is, de a flaszteren az egész ország fog csattanni. Zuhanás közben pedig gőzünk sincs, hogy ez hányadik emeletről történt, és egyre haloványabban reméljük csak, hogy ez mégiscsak a magasföldszint volt…

Szólj hozzá!

Címkék: Matolcsy