Arth_ur agyal

A Szabad Város blogra írtam ezt (http://szabadvaros.blog.hu/9999/12/31/nem_kellett_volna_741), de úgy gondolom, legyen meg itt is:

Előrebocsájtom, nem voltam ott. Nem azért, mert elhatárolódom a szándéktól, szervezőtől, vagy az összes résztvevőtől⁽¹⁾, nem. Egyszerűen nem hívtak. Nem vagyok én olyan fontos ember, és nem is akarom annak a látszatát kelteni. De attól még hallok, olvasok, és véleményem is van – kívülállóként is – a szárszói találkozóról.

Íme:

Ezt a találkozósorozatot nem kellett volna újjáéleszteni. Megértem a házigazda szándékát, fontosnak tartom sok célját, oka is volt rá – több is mint elég – de ez nem töltött káposzta, hogy jobb legyen az újramelegítéstől. A nosztalgiázásnál meg több kell ide: összefogás. Összefogás az új demokráciapárti ellenzéki szereplőkkel, velük kell közös nevezőre jutnia azoknak, akik a korábbi „ballibsi” (azaz szociáldemokrata és liberális) erők közül képesek az önkritikára, a korábbi hibák belátására, vállalják a megújulást, és ezzel –nem egycsapásra, de idővel – vállalhatóvá válnak a ma még politikusoktól megcsömörlött új ellenzéki erők számára is.
Igaz, hogy ez a politikusellenesség sokszor felületesen általánosító, de létezése miatt megkerülhetetlen, és kezelni kell, mint a betegségek tüneteit is, természetesen nem elfeledve a „betegség” okait. Márpedig ez az összefogás a régi, rutinos csapat újbóli összerántásával nem megy, ezt meg ezért nem kellett volna. Ha zömében a régi csapat áll össze, akkor a régi reflexek, a régi sztereotip reakciók fognak működni is, abból nem sok jó születik, politikus-csömörös kiábrándultakkal való összefogás meg biztosan nem. 

Vécét fotózni sem kellett volna. A fotót felrakni az Indexes cikk illusztrációjaként a béna képaláírással pláne nem kellett volna. Mert ez így csak egy silány, köcsög poénkodás volt, nagyon a legalja. Tudom, hogy az Index nagyon messze sodródott már (és inkább nem felfelé) az internettós, ős-indexes hagyományoktól, de ezzel a szememben megint nagyot csúszott a lejtőn a vállalhatatlan bulvárosodás felé. Azt gondolom, hogy ez a lecsúszás és a régi indexes húzó nevek (Uj Péter, Bodoky Tamás, Tóta W. Árpád és még sokan) távozásai kölcsönös ok-okozati viszonyban vannak. Ez a „mimizős” vécéfotó már csak egy kirívó példája a színvonalesésnek. 

Az idétlenkedő surmó suhancot kizavarni sem kellett volna. Tudom, hogy indulatból jött – bármennyire is volt visszafogott, és adta elő Teddy civilizált formában – attól még a sértettség vezérelte cselekedetét és attól még rossz döntés volt. A tapló újságíró móresre tanítása, megszégyenítése – akár vitriolos humorral – helyénvaló lett volna, így csak egy bulvárbotrány lett belőle. 

Azzal, hogy főleg a fentiekről szól a közbeszéd Szárszó kapcsán, a rezsimváltást, az „unorbanizálást” segítő szándék is jócskán elsikkad. Hiába fektetett időt, pénzt, energiát a találkozó megszervezésébe a házigazda, minél többet beszélünk ezekről, annál inkább látszik, hogy ez az egész nem kellett volna!

^{Megjegyzés:
(1)} Mondjuk, némelyektől, egyesével azért elhatárolódom, voltak ott is számomra is vállalhatatlan alakok is. De hát a legjobb bornak is van ruskója, és ez a poszt most nem a politikai „borseprőről” (söpredékről?) szól, ami azért előfordul mindenhol, csak a zömének ki kell ülepednie a legaljára, mire letisztulnak a dolgok…

A magyar mezőgazdaság megrontója a medvehagyma. Nem elég, hogy Soprontól a Háromszékig az ősi magyar erdők csendjét verik fel az ordas medvehagyma-gyűjtők, de figyelembe véve az elmúlt évek rohamosan növekvő medvehagyma-fogyasztását, előre látható hogy Magyarországon 2068-ra szántóföldjeinken már az ország kenyere sem fog megteremni! Mert nem jut majd elég föld a monokultúrában termesztett medvehagyma mellett. Az Országgyűlés védőszárnyai alatt tevékenykedő Medvehagyma-Kerekasztaltól származik a biztos információ, hogy a Monsanto-Pioneer-Syngenta-Dow-stb. globálszindikalista multiharamia szövetség monopolista kezét a medvehagyma-termesztésre rátéve, kisemmizni készül a magyar földön magyar búzát termesztő magyar parasztot családi gazdálkodót. Nem engedhetünk a medvehagyma-multik gyarmatosító tevékenységének!

Senki nem bizonyította a medvehagyma 100%-os ártalmatlanságát az emberi egészségre! Tudjuk jól, hogy ha libatöméskor a kukoricát medvehagymába csomagolva nyomják le a libák torkán, 92%-uk kegyetlen kínok között pusztul el! Ha a kutyákat medvehagyma diétára fogják, két héten belül 86%-uk depressziós lesz! Ugyanígy a macskák és a vadászgörények is, de azok 100%-ban! Történelmi dokumentumok támasztják alá, hogy akik a 18. században medvehagymát fogyasztottak, azok azóta mind meghaltak. Hol vannak hát azok a tudományos bizonyítékok, melyek hat generáción keresztül, 47 éves időtartamon át vizsgálták a kizárólag medvehagymával etetett patkányok, gőték, méhek és bálnák bélcsavarulatait??? Ugye, hogy sehol! Márpedig akkor tudományosan megalapozottan feltételezhető, hogy nem kizárható a veszély felmerülésének eshetősége. Tehát veszélyes! Egészségre ártalmas, és mindaddig annak kell tekinteni, amíg az ellenkezőjét be nem bizonyítják 100%-ig, minden szinten, tökéletes biztonsággal.

Ezzel a beláthatatlanul veszélyes méreggel akarja a balliberálcionista, offshore-ozó harácstőke bevégezni nemzetrontó összeesküvését a magyarság ellen! Vessenek ki 300%-os jövedéki adót, elektronikus útdíjat és tranzakciós illetéket is a medvehagymára! Szabad választást mindenkinek, tegyék kötelezővé a medvehagyma-tartalom fekete-sárga halálfejes jelölését az élelmiszereken!

Medvehagyma-mentes Magyarországot!

Jegyzetek:

1, A GMO-ellenző szervezetek adományforintok millióit fordítják a génnemesített növények elleni tiltakozásra, pedig ezek a növények soha senkinek nem okoztak semmilyen egészségkárosodást. Vádolják, gyanúsítják, megbélyegzik a GM növényeket, de kártétel, bizonyíték sehol az egész világon. De ezektől félünk.

2, A medvehagyma fogyasztása az elmúlt pár évben vált az egészségtudatos táplálkozás egyik divatjává, s a hozzá nem értésnek köszönhetően első áldozata már meghalt hazánkban, aki valószínűleg az erősen mérgező gyöngyvirág levelét is közé szedte. Ettől függetlenül bárki árulhatja a piacokon, se ellenőrzés, se biztonsági garanciák nincsenek. De ettől nem félünk, mert a „csak természetesen, csak egészségesen” divat része.

3, Szeretem a medvehagymát, nő is a kertemben, esszük is, és tudom, hogy az én felelősségem, hogy ne keverjem a gyöngyvirággal. És nem szeretném, ha farizeus érveléssel bárki betiltaná, netán megpróbálna politikai kérdést csinálni abból, hogy szabad-e enni, vagy sem.

4, Viszont az emberi hülyeség sokszor kiveri nálam a biztosítékot. Még szerencse, hogy visszanyomható kisautomata van a fejemben, nem olvadó biztosíték…

A Szabad Város blogra írtam ezt, de úgy gondolom, legyen meg itt is (http://szabadvaros.blog.hu/9999/12/31/_zsarologiai_eszmefuttatas):

A mérhetetlen uniós ellenszegülésben újabb nagy dobásra készül az imádott nemzetvezető: Brüsszelben meglebegtette, hogy irgum-burgum, újabb kokit és sallert fog kiosztani annak a Zuniónak, ha az nem szívja vissza sürgősen ezt a túlzottdeficites köcsögösködést a Zországgal szemben, és olyan reklámadót kapnak a nyakukba az extraprofitharácsoló rosszmultik, hogy még a Simicska-Nyerges birodalom is megbánja!!! Na jó, az azért nem. Az ő reklámmegrendeléseik az államtól nehogy már visszaessenek (és nem csak szerintem)!

Elvégre ez mind értem van. Azért fizetem az adót, hogy azt az állam az én javamra és boldogulásomra költse el, elvégre okosabb is nálam, meg a pénzt is jobban osztja be, mint én. Az állam azért hirdet (náluk), mert attól nekem nyilván jobb lesz. Ha az áthárított tranzakciós adóból, a nyakamba csorgó „matelcsi” 2 Ft-okból, meg turulszobrokból és országzászlókból nem lennék képes megérteni, milyen jó nekem, és mennyire boldog vagyok, akkor majd az én pénzemből fizetett kormánypropagandával verik bele a konok fejembe. És persze a reklámpiac nem fog még jobban a csókosaik felé lejteni, és nem fog képmutató virtuális valósággá torzulni az állami beavatkozástól. Hát persze! A falvédőről is azért jöttem le, mert boldogan nyalom be az ilyen demagógiát…

Tényleg ennyire hülyének néznek? Tényleg azt hiszik, hogy ezt az átlátszó, fülkeforradalmi maszlagot beveszem? Ha most nekiállok kiskunsági tablettással rommá inni az agyamat, akkor sem tudok jövő tavaszig annyira eltompulni, hogy a „Magyarország jobban teljesít” színvonalú parasztvakításokat bevegyem, és elhiggyem az ellenkezőjét annak, amit nap, mint nap tapasztalunk. Akkor meg az én pénzemet ne szórja el ilyen marhaságokra, akármilyen nagy vezérnek is hiszi magát!

Az utóbbi időben a Szabad Város blogra írogattam, de úgy gondolom, legyen meg itt is (http://szabadvaros.blog.hu/2013/04/16/t_miniszterelnok_ur_draga_vityokam):

Egy harmatos hajnali fuvallatnyit vagyok csak idősebb nálad (és nekem nem is szerveztekhálaadó misét az 50. születésnapomra), de így is az én tisztem, hogy felajánljam neked: most már tényleg tegeződjünk! Szervusz kérlekalássan a NER-ológia legszentebb égisze alatt!

Immár rendszeres levelezéssel elmélyült, hogynemondjam közvetlen és bensőséges kapcsolatunkban csak nem kellene azzal a kínos magázással/önözéssel szerencsétlenkedni. Hát már szinte párt-NER-társadnak érzem magam. Odahaza annyit beszélünk rólad, hogy szinte családtagnak számítasz (most az előjeleket inkább hagyjuk). Ha az előző kormányod alatt foglalkoztál volna ennyit személyesen velem, biz’isten már lett volna saját polgári körünk: én lettem volna az aktivista mag, te meg a tiszteletbeli tag.

Hallom, megint levelezni készülsz határtalanul (sőt határon túl is?) hűséges hódoló híveiddel. Nagyon szép dolog, ez, hogy nem feledkezel meg rólunk. De ugye mostanra már kihúztatok a levlistáról, ahogy a múltkor kértem? Csak küldjétek a kibertérben a levelet! A papírt, bélyeget ne pazaroljuk, mert megszorítás ugyan sose volt a „zelmúlthárom” évben, de spórolni azért kell, jó az, ha van egy kis aranytartalék az okosságokra, nem igaz? A postagalamb is jó lenne, az is olcsó, még áram se kell neki, de azt meg inkább adjátok a Bakondi Gyuriéknak, ők a galambbal jobban boldogulnak, mint ezzel a közösségi médiás újmódi huncutsággal.

Igazán jól fog jönni, ha megint megmondod, hogy mit szeretnék gondolni, hogy most éppen melyik rózsaszín szűrős okulárét kell feltenni a bal-libsi nemzetközi összeesküvésármánykodásainak a kivédésére. Megmondod, így szép csöndben, a szokott szerénységeddel a háttérbe húzódva. Ezt, ezt a visszafogottságot szeretem, amivel nem tolakodsz a magánéletembe, nem csinálsz úgy, mint egy reklámlevelekkel traktáló lecsúszott marketingstratéga, na ez az, amitől már ennyire jól értem, hogy Magyarország jobban teljesít…

Az utóbbi időben a Szabad Város blogra írogattam, de úgy gondolom, legyen meg itt is (http://szabadvaros.blog.hu/2013/04/12/akit_lazar-mok_gyotornek):

Kormányunk egyik – szerintem túlzottan is – befolyásos tagját láthatóan súlyos kérdés gyötri: van-e egy közéleti szereplőnek emberi méltósága? Hogy megelőzzük a további verejtékes lázálmok okozta éjszakai forgolódást, van szerencsém közölni vele, hogy:

Igen van.

Akkor is, ha politikus. Még neki is. No, nem sok – legalábbis a szememben – de az nem attól van, hogy politikus, hanem attól, amit csinált és csinál. Ezeket bőven van miért kritizálni, de most nem tartozik a témához. Szóval a kérdés megválaszolva, lehet befejezni a pereskedést. És a NER-eskedést is, de ez már megint nem ide tartozik.

A lényeg az, hogy ha egy kommentelő a politikus halálát kívánja egy olyan baleset kapcsán, aminek a politikus is elszenvedője volt, de felelőse semmiképp sem, az
            – mindenekelőtt minősíti a kommentelőt magát, erős kétségeket támasztva afelől, hogy rendelkezik-e a jólneveltségnek akár morzsáival is;
            – kiválóan summázza a kommentelő lesújtó véleményét a politikusról, noha az a hír szempontjából tökéletesen irreleváns;
            – egy olyan indulatos, rosszízű kirohanás, ami nemcsak az érintett politikus egészségi állapotát nem befolyásolja, de emberi méltóságát sem.

Ha erre egy politikus feljelentéssel reagál, akkor
            – vagy nincs tisztában az emberi méltóság fogalmával;
            – vagy erodálódó közéleti-politikusi méltósága maradványai után kapkod, rossz eszközzel próbálkozva;
            – vagy hatalmi erődemonstrációval, megfélemlítéssel próbálkozik;
            – vagy olyan szinten képtelen önkontrollra, hogy már az igazságszolgáltatást akarja láncos kutyaként a „fülkeforradalom belső ellenségeire” ereszteni.

Akármi is az ok, lehet több is a fentiek közül,  vagy akár olyan is, amire nem is gondoltam (vagy gondoltam, de nem írtam le, mert szívesen perelne engem is érte az érintett politikus), egy a fontos: ahogy a komment stílusa és színvonala a kommentelőt minősíti, úgy ez a kicsinyes hatalmi arrogancia a politikusról állít ki „szegénységi bizonyítványt”.

És mint tőle tudjuk: „mindenki annyit ér, amennyije van”… erkölcsi szinten mindenképp.

Te mi történt, a Zárpinak visszaütött a nyugger, vagy visszarúgott a nagyanyó, és ettől agyrázkódást kapott oszt azóta is szalajt, vagy mi a nyüves gebasz van? Ugyan szóljál már azoknak píárguruidnak, hogy rossz oldalon ütötték fel a lexikont! Már megint elkúrták, nem kicsit, nagyon!. A miniszterelnöknél kellett volna, nem Mikes Kelemennél! Hát mi a jószagú, cafrangos búbánatot levelezel má’ megint velem? Nem mondom, ha száműzetésben lennél a török szultánnál, akkor még oldalhelyes is lenne dolog, meg örülnének is sokan…, hogy végre hírt hallanak felőled… úgy a messzi távolból.

Na de itt, most, minek dűtesz ki az ablakon má’ megint vagy 800 millát? A múltkor is kihagyintottál ugyanennyit, több körben is, azzal a nemtelen inzultációval, vagy mi rossebnek is neveztétek el, oszt a lusta disznajai meg izélték visszaküldeni az ingyentotót. Há’ most meg el se fogják olvasni! Pont úgy, mint én. Mer’ minek. Hozzánk is küldtél ötöt. A gyerök az elsőt kibontotta (azt is kár vót), az asszony még reménykedett, hogy neki tán csak írtál valami kedvesebbet, de nem. Hát mi többiek már hagytuk a fenébe. Nem zsizseg annyi fidesz izé finesz a Kubatovék okos kis buksijában, hogy egy portára elég egyet küldeni???

Jó, mongyuk azt is felesleges, mer’ itt vidéken nekünk ugyan mindegy. Ha az egyik zsebből átrakjuk a másikba a zálogcédulát, attól a nagyi karikagyűrűjét még nem fogjuk visszaváltani a zaciból. Akkor meg ki nem sz@rja le, hogy mit varázsoltok odafenn, az adósság attól még marad a nyakunkon.

Te hány kört is leveleztél már énvelem, mióta a „zelmúltnyólcév” helyett már elmúlt három év van? Nem is tudom, de egy combosabb egyetem költségvetési lukait már biztosan be lehetett volna fódozni vele. Tudom, hogy a Laját, meg a Zsoltit nem akartad megalázni azzal, hogy ilyen alamizsnát löksz oda nekik, ők rendes nagy közbeszerzésekhez vannak szokva, de azér’ a kreatívok csak találhattak vóna (Vona? No azt nem!) valami ügyesebb megoldást ennek a pénznek az elszórására. Ha a pápista papoknak adod, tartsanak belőle engesztelő istentiszteletet, hogy a Fletó elleni karaktergyilkosság miatt ne kárhozzon el a lelked, biz’isten még az is hasznosabb lett volna! Vagy ha átküldöd a Sanyinak! Ott van a hiper-szuper tehenészete, tolt volna belőle iskolatejet pár szabolcsi, borsodi suliba azoknak a purdéknak, akik járnak iskolába, az meg tényleg hasznos lett volna. 

Figyu, nekem több levelet már ne küldjél! Oldjuk meg okosba: ha üzenni akarsz, írj ide a blogra, én meg ígérem, ugyanúgy kidobom olvasatlanul, mintha papíron jött volna. Mindenkinek megvan, amit akar és még spóroltunk is!

Gyurikát is csókoltatom, mond meg neki, hogy ne féljen az új helyén! Ott sem lesz alkalmatlanabb, mint miniszternek volt, csak egy kicsit másképp. Vigyázz az alaptörvényre, mer’ néhány dilettáns mindig piszkutálni akarja, aztán még elcseszik azt a gyönyörűséget! Meg az egészségedre is, hogy jó erőben legyél jövő tavaszra, mer’ különben nem fogod bírni a rettegést, hogy végül lapátra kerülsz, vagy mégis sikerül megmenteni a hatalmat magadnak meg a csókosaidnak.

Hát pálinkás jóccakát Vityókám, legalább addig, amíg az EU egy tockossal, sallerral el nem intézi a pálinkatörvényt!

(Ó én Freudom, hát mit hozol ki belőlem???)

Pedig ez az áldott jó ember csak bizonyított! Csak példát mutatott nekünk, mi meg pörgünk az ő áldozatkész, alázatos igyekezetén, amivel megmutatta a fényt az alagút végén! (Vagy az mégis a vonat lesz? Már teljesen összezavarodok…)

Elég sokáig tartott a bizonyítási procedúra, de csak sikerült neki. Számoljatok csak felebarátaim! Kici-óccó napelemes kínaitól az Ájfónos számológépig bármelyikkel kipötyögitek a megfellebbezhetetlen igazságot:

HÁT MEG LEHET ÉLNI 47 EZER FORINTBÓL!!!

A szeretett Marcikánk rá az élő példa: volt ugye neki 10 és fél millája kp. Aztán tavaly kapott havi 1,2 millát (rossz nyelvek szerint 1,6-ot, de ha az igaz lenne, akkor nagyobb házat vett volna), az ugye 14,4 milla. Rossz nyelvek szerint a 620 ezres nettó fizetéséből persze csak szűk 7,5 milla jön össze, de hát csak kipótolta a költségtérítésből lecsippentve itt-ott pl. a vonat első-másodosztály különbözetét, abból is összejöhetett úgy 2,5. Szóval egy tízes csak kikerekedett a zsebében, meg ugye volt a 10 és feles malacpersely tavalyelőttről.

Mindezekből elköltött havi 47 rugót megélhetésre, mert hát ki lehetne beosztóbb gyerek nála (utat is csak takarékosan aszfaltoznak neki), az alig több fél millánál, szóval a 20 és félből egy takarékos feleske, és mit ad isten, pont megvan a 40 millás ház fele! OK, az asszonynak sem volt könnyű a havi nettó 150 körüliből félretenni a másik 20-at, de őt hagyjuk, nem közéleti szereplő, megoldotta, és punktum. Remélem mindenkinek tiszta és világos az el(?!)számolás!

Az csak ballibsi pitiáner akadékoskodás, hogy a házat már októberben megvette, meg aztán valamiből fel is újította (én is tudok falat meszelni, biztos mindent maga csinált), és hogy decemberre a sezlony alól kigurult még valahogy 1,7 milla kp is, de ez mind nem számít.

A lényeg, hogy igenis összejöhetett az a 40 milla. Igen megcsináltuk! (Ezt ki is mondta legutóbb, meg mi is lett vele? Mindegy...)

Ennél ékesszólóbb, átgondoltabb, alaposabb bizonyítékot el sem lehet képzelni arra, hogy igenis meg lehet élni abból a havi 47 rugóból! És milyen jól!

Ennyi sok milla után az lenne a minimum, ha Marcikát, ezt a tavaly is igazat mondó, azt alaposan bizonyító, szorgalmas szent embert, legalább a Millások megkövetnék és örökös tiszteletbeli elnöküknek választanák.

Hát nem, hát de…

„Nem sértett magántulajdont a nyugdíjállamosítás” címmel jelent meg egy hír egy hete az Indexen, mint az MTI híre. Nem nagyon kapott visszhangot, a nyugdíjállamosítást ellenzők igyekeztek elfelejteni, hisz kínos lenne tudomásul venni azt, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága szerint “rendben volt” a magánnyugdíjpénztári pénzek einstandolása. Ami viszont feltűnt, hogy a kormány sem nagyon döngette a mellét a győzelem kapcsán és a FIDESZ-kommunikáció sem „verte a vasat”, pedig máskor a rég kihűltet is a dühödt ütlegeléssel próbálja melegen tartani. Elolvastam hát legott újra, immár alaposabban, nemcsak átfutva, ahogy máskor a permanens fülkeforradalom békeharcában özönlő ciki-cikk-cunami közepette időm szokott lenni.

És lőn meglepetés…

Esmeg csak sikeredett egy csipetet szilikon-spray-vel megcsuszamítani a tényeket. Amit leírtak, abból nem a cím állítása derül ki. Nem tudom, hogy az MTI hazudott ekkorát a címadással, vagy az Index, nem is érdekel. A lényeg, hogy már megint át akartak verni minket, olvasókat.

Az MTI leírása szerint a döntés arról szól, hogy ha a panasztevő nyilatkozott állambácsinak, hogy juszt se adja a pénzét, továbbá állambácsi visszakozott, azaz visszaszívta azt a kiszerződéses ökörséget, amit a Kuszaszemű Mágus (© Fabius, Varánusz-blog, ha jól emlékszem) pampogott az emberek megfélemlítésére, no, akkor nem érte jogsérelem a delikvenst. Hisz az addigi megtakarítása megmaradt, a többi, államkasszába átterelt járulék-adó-hívdaminekakarod után pedig majd ugyanúgy kap nyugdíjat, mint a többség, akiket Vityó királyék sikeresen megvezettek.

Tehát akkor és úgy nem sértett magántulajdont a nyugdíjállamosítás, ha valaki maradt a nyugdíjpénztáránál. A döntés erre a maradék 74 ezer emberre vonatkozik, aki talán hosszú távon jobban is jár, hiszen a maradék pénzzel is jól gazdálkodtak a megmaradt pénztárak. Az igazi nagy kérdés az, hogy a többiekkel, a hajdani kb. 3,5 millió pénztártag 97-98%-ával szemben korrekt volt-e a kormány? Vajon csak erkölcstelen módon megvezette őket ezzel a „ha nem nyilatkozol, önként elfogadod, amit diktálok” dumájával, vagy a törvény eszközeivel is megmutatható, hogy visszaélt erőfölényével, hatalmával?

A lakásmaffiák disznóságait sem könnyű bizonyítani, hisz a papírok formálisan azt mutatják, a kisemmizettek önként mondtak le a lakásaikról, házaikról. Pedig rútul rászedték őket. A jelenlegi kormányzat sem csinált mást: hitegetett, fenyegetett, ködösített. Azt a látszatot keltve, hogy az emberek akkor járnak jobban – sőt jól (!) a reálhozamokkal – ha sodródnak a nyugdíjvédelmi kormánybiztos Gabika keltette árral. Ha egy lakásmaffiánál sikerül bizonyítani, hogy félrevezették áldozataikat, az semmissé teszi a látszatra törvényes papirosokat.

Márpedig a megtévesztés, a hazudozás arról, hogy a nyugdíjpénztárak „eltőzsdézték” volna a járulékokat, már akkor bebizonyosodott, amikor kiderült, hogy az emberek döntő többsége reálhozamra jogosult. Ahogy én látom, Strasbourgban nem lenne nehéz bizonyítani, hogy a kormány rászedte, félrevezette az állampolgárai zömét, és bizony az „önkéntes visszalépések” nem csak erkölcsileg, de jogilag is semmisek. Ezt lenne fontos bizonyítani, mert itt nem a magántulajdon sérelméről van szó, hanem az össznépi átverésről.

Micsoda ökörség ez, hogy a kormány meghallotta a diákok hangját? Miért, évekig süket volt? Vagy abból vettek előre nagyothalló készüléket, amit a TB majd megspórol egyes rákbetegeken? (Jó, ez már demagógia, de az indulat beszél belőlem.) Mi ez az orbitális mellébeszélés, eddig vajon kiknek a hangját hallotta meg a kormány? OK, Simicskáét, Nyergesét az tudjuk, néha Csányiét, és a többi, „a párttal” szimpatizáló fontos-emberét is, de mások hangja tényleg nem jutott el a kormány tudatáig?

Eddig sem láttam rózsásan a helyzetet, de akkor ezek szerint még mindig túl optimista voltam. Azt most sem hiszem el, hogy a kormány illetve a kormánypárt vezérkara csupa süket, vagy hülye emberből állna, ilyet állítani nyilvánvaló politikai hazugság. De ha nem akarják ezt megkapni gátlástalan hordószónokoktól, akkor ne is csináljanak úgy, mintha süketek és hülyék gyülekezete lennének, mert a végén még úgy maradnak.

Amikor még próbálják menteni a menthetőt, akkor mentsék az ország dolgából, jelesül a felsőoktatásból azt, ami még megvan, ami még menthető, nem pedig a saját, már rég nem létező reputációjukat kéne mentegetni ilyen átlátszó parasztvakítással. Talán egyszer majd jön egy jobb kormány (vagy bal, vagy centrum, ebből a szempontból mellékes), ami alkotni is képes, nemcsak rongálni, de addig még ki kell bírnunk valahogy. Nemcsak nekik a bársonyszékben, hanem a diákoknak is a padokban és a tanároknak is a katedrán; egyetemi doktorképzésig bezárólag. Itt nem amputálásról van szó – az IMF, az EU, vagy a költségvetési hiánycél érdekében – hanem szervátültetésről, ami a nemzet (az ország, a Zemberek – hogy hogyan hívjuk, az is mellékes) továbbéléséhez kell. Márpedig szervátültetésnél addig nem trancsírozzuk ki a régi vesét, szívet, amíg nincs meg egy jobb, amit be lehetne ültetni… és egy új, „beültethető” felsőoktatási koncepciót nem egy „romkocsmás” ötleteléssel varázsolunk elő, mint nyuszit a kalapból!

Gírosz-Ász kormányszóvivő úr és Parrot-Parragh-vagymi László kormányszócső urak megkavarták azt a bizonyost azzal, hogy jókora gyanúsítgató személyeskedést vittek bele a tatárdúlás értékű keretszám-variálás és az általa kiváltott diákfelbolydulás viszonylag egyszerű konfliktusába, és ezen az sem változtat semmit, hogy Viktor király zártkörű látványtraccsolást tart, ami után bedobja gumicsontnak, hogy nem is lesznek keretszámok.

Sok igazság van abban, amit mondtak: tényleg egy csomó karrierista, hatalomvágyó demagóg kapaszkodott és kapaszkodik fel munka és tényleges, értékelhető teljesítmény nélkül a politikai-gazdasági hatalom felé az egyetemi hallgatói önkormányzatokon keresztül. De a HÖK-ösök sem mind ilyenek, általánosítani tisztességtelen. Miközben a HÖOK elnök riposztozik Parrag kamaraelnök gyanúsításaira és a liberális értelmiség emleget – nem ok nélkül – Kádár-kori stílust a Gíró-Szász féle listából olvasásra, senki nem beszél pl. Pol-Pot megye (v. ö. Csongrád megye beceneve a létező szocializmus korából) mai egyetemi kiskirályának ügyes-bajos dolgairól, aki nem kivétel, sokkal inkább a jéghegy félig-meddig ismert csúcsa.

Sok becsületesen tanuló egyetemista és őket finanszírozó szülő zsebében nyílik a bicska, amikor kiderül, hogy egy-egy HÖK-ös „káder” mennyire silányul tanul. Hogy szinte alsógatya jelleggel váltogatja a szakokat, ahelyett, hogy egyetlen komolyat is tisztességesen befejezne. Persze, lehet mondogatni, hogy "de hiszen fizet az állam által finanszírozott 12 félév után", de egyrészt akkor is elherdálta azt, ami a diplomaszerzéshez járt neki, amit a társadalom biztosított neki, másrészt amit fizet, az töredéke csak annak, ami az egyetemi oktatás egy diákra eső tényleges költsége. Az már szinte csak a hab a tortán, hogy simán nyereséges üzlet költségtérítéses HÖK-ösnek lenni, hiszen – ahogy pletyka szinten terjed – egy pozíció után járó javadalmazás sokkal több lehet, mint amit költségtérítésként fizetni kell.

Vérlázító, hogy ezt pontosan nem lehet tudni, de jelenleg a HÖK posztért járó fizetség személyes, bizalmas, nem publikus adat. Miközben a kormánytagoknak, az állami cégek vezetőinek fizetése, prémiuma egyértelműen közérdekű adat, a hallgatóknak juttatott közpénzek elosztása felett gyakorlatilag teljhatalommal rendelkező HÖK-ösök „jutaléka” titok??? Senki ne várja, hogy a többletfeladatokat, a hallgatói pénzosztást egy HÖK-ös ingyen csinálja, ez tiszta sor. Azt meg kell fizetni tisztességesen, de hogy ez így is legyen, azt csak a nyilvánosság garantálhatja, hiszen közpénzről van szó.

Persze sokkal többen vannak olyanok, akik gazdasági, anyagi megfontolásból permanens egyetemisták. Szükségszerű, hogy egy nappali tagozatos (azaz „főállású”) egyetemista státusza jogán kapjon TB ellátást, és az is kényszerű szükség sok ilyen diáknak, hogy tanulás melletti munkával teremtse elő a megélhetéséhez, tanulásához kellő anyagiakat. E két pillér közötti kiskaput használják ki azok a megélhetési egyetemisták, akikre – gondolom – a fenti szócsövek utalni próbáltak. Az más kérdés, hogy az is életvitelszerűen egyetemista, aki 5-6-7 év alatt elvégzi az egyetemet, hisz épp ennyi ideig neki az az élete, hogy egyetemista! A szerencsétlen megfogalmazással nincs mit kezdeni, baklövés volt és kész. Szóval a megélhetési egyetemista – jó esetben egy-két kreditpontot teljesítve egy-egy félév során – él azzal, hogy nappalis hallgatóként érvényes a TB-kártyája, és kihasználja, hogy pl. mellékfoglalkozású vállalkozó lehet, nem kell járulékot fizetnie stb. Azaz papíron főfoglalkozású egyetemista és mellékesen dolgozik mellette, pedig igazából már rég főállásban dolgozik, vállalkozik, de papíron még fenntartja az egyetemista státuszát, mert anyagilag - még költségtérítéssel is - megéri neki.

Azzal, hogy a kormány aktuális láncos kutyái most világgá kürtölték: a jéghegynek van egy csúcsa, akad egy kisebb haszon, meg van két nagy gond. Az előbbi az lenne, hogy ráirányították a társadalom figyelmét erre a tényleg létező problémára. A gondokból az egyikre: a korábbi rendszerekre jellemző, hatalommal, bizalmas adatokkal visszaélő személyeskedő visszavágásra a média már felhívta a figyelmet.

A másik nagy gond mellett viszont eddig elsiklottunk: a megélhetési egyetemisták problémáját nem oldja meg sem a keretszám-csökkentés (vagy épp eltörlés), sem a felsőoktatás agyrém kategóriába tartózó önfinanszírozóvá tétele. Egy minden eljövendő évben sok tízezer egyetemistát sarokba szorító diákhitel rendszer, vagy röghöz kötés sem fogja kiszelektálni a rendszerből azokat – legyenek csak pár százan, vagy akár több ezren is – akik ma politikai-gazdasági előnyökért alibi-egyetemisták, vagy csak a végzés reménye nélkül tévelyegnek a felsőoktatás rendszerében. Nyomát sem látjuk a koncepcióban egy teljesítményalapú diáktámogatási rendszernek, a korábbi anyagi, hatalmi érdekek miatt eltorzult egyetemi illetve hallgatói önkormányzatiság normális, átlátható formába hozásának sem. Pedig – és ez már csak a hab a tortán – a végül elfogadott felsőoktatási törvény egyik első koncepciójában még szerepelt a „végtelenített” egyetemistaság korlátozása, meg az egy-egy szakról kirúgott hallgatók visszavételének a tilalma. Hogy kiknek a kedvéért, vagy nyomására került ki a koncepcióból, az megint csak súlyos kérdés. Ez az egész problémakör sokkal nagyobb baj, mint az, hogy egy kormányszóvivő személyeskedik, vagy pár HÖK-ös vezető országos hírű politikusaink példáját követi.

Ha már Kormány a szájára vette Klebelsberg Kuno nevét, akkor az elvárható minimum, hogy egy hozzá méltó, hosszútávon előremutató, a nemzet boldogulását segítő oktatási koncepcióval álljon elő. Ez három nap alatt összecsapva nem megy. A kormánynak nem a szájából kellene s…-et csinálnia. Tudjuk, ez profi módon megy neki, megtette már sokszor, noha egyszer sem kellett volna.

Még mondja valaki, hogy a „nomen est omen” nem működik: ami az MMA-nál (Magyar Művészeti Akadémia; http://www.mma.hu/) folyik, az legalább olyan elszánt verekedés, de egy fikarcnyival sem tisztább és pláne nem nemesebb küzdelem, mint ami az MMA-ban (http://hu.wikipedia.org/wiki/MMA_(küzdősport) zajlik a küzdőtéren. Csak míg az utóbbi a kevert harcművészetek véres-brutális, de korlátok közé szorított formája, az előbbi a művészetek közé kevert, szabályok nélküli, eszkalálódó, véres-brutális harc színtere. Míg a küzdősportba az száll bele, aki ott akarja levezetni harci energiáit vagy szocializálni agresszivitását, frusztrációját, addig a Művészeti Akadémián egy frusztrált és agresszív vezető akarja maradék energiáit levezetni azokon a művészeken, akik nem férnek bele a nemzeti-ideológiai alapon szervezett kultúrharcába.

Nem most kezdődött ez, a kultúrára káros átpolitizáltsága már akkor megvolt az MMA-nak – és ezért is volt súlyos hiba – amikor az alaptörvénybe betonozással belőle csinált az MTA-val azonos rangú és rendű köztestületet az erős szemellenzővel felvértezett Orbán-kormányzat. Eleve képmutató ígérgetés volt olyasmit állítani, hogy egy nemzeti-konzervatív alapon létrehozott civil szerveződés majd attól, hogy jogosítványokat, hatalmat kap és köztestületté emelik, képes lesz kiegyensúlyozottan irányítani és képviselni mindazokat is, akik ideológiai szempontból szemben állnak vele. Ehelyett ez csak arra volt jó, hogy szeret - nem szeret alapú szűrőt építsen be, berkeken belüliekre és kirekesztettekre ossza a magyar művészeket, és a sokszínűség és útkeresés helyére a kettéosztottságot és a kötelező haladási irányt állítsa. Fekete György nem tett mást, mint túlnőtt elődjén az egyetlen területen, ahol képességei voltak rá: mint kultúrharcedzett jó komisszár, kiteljesítette az alaptörvénybe kódolt hibát: zsákutcába kormányozta a magyar művészeti irányítást.

Nem lesz könnyű helyrehozni a rombolást, de talán elindult valami.

Nagyon nem tetszett, amikor hajdan láttam, hogy Szörényi Levente mennyire a nemzeti-konzervatív politikát támogatja, hogy nyíltan a Fidesz mellett tette le a voksát. De akkor is tiszteltem Szörényit azért, hogy megalkották az István a királyt, tiniként, egyetemistaként is szerettem a zenéjét, és azóta is hallgatom akár Bródyval, akár mással szerzett muzsikáját, hisz az alkotásait tőle függetlenül is szeretem, szerethetem. Szomorú voltam, hogy nemzeti konzervatív lett belőle az évtizedek során és nem nemzeti liberális, de hát ez van, ezt választotta. Tett le annyit a magyar modern zenekultúra asztalára, hogy a tisztelet azért megmaradjon.

Most viszont örülök. Nem mintha egy jottányit is közeledtek volna a politikai nézeteink, de jó ilyen egyértelműen megtapasztalni azt, hogy azon az oldalon is vannak értelmes emberek, gerinccel, ami nem hajlítgatható a jelenlegi hatalom kénye-kedve szerint sem. Nem sopánkodom azon, hogy miért nem szólalt meg sokkal hamarabb – szerintem lett volna rá ok épp elég – a magyar kultúrában zajló „fülkeforradalmi” ámokfutás miatt, inkább fellélegzem egy kicsit attól, hogy végre megtette. Nem csak ő, hanem több más konzervatív értéket képviselő művész nyilvánította ki most valamilyen formában, hogy nem kell nekik a kultúrkomisszár. Nagyon remélem, hogy sokan fogják követni a példájukat és a művészet megint támaszt és lehetőségeket adó, nem pedig fojtogató kereteket kap.

Bár még nincs vége az évnek, még egy jó hónap van hátra, mielőtt végképp ránk tör a hagyományos össznemzeti lefulladás Karácsony-Szilveszterkor, azért már elkezdődött a finis, tehát sok szempontból el lehet kezdeni a számvetést is.

Nehezen hittem, amikor minden idők legsallerológusabb magyar miniszterelnöke és Matolcsy „junópekidzs” György, az unortodox mágus megesküdtek NER-re-arra, amire csak lehetett, hogy 2012 az elrugaszkodás éve lesz. Nos, önkritikát gyakorolok. Még nem tudom, hogy rituálisan elégetett díszkötéses alaptörvény hamvait szórjam-e a fejemre, vagy inkább békemenetes buszok falába verjem a fejem (tán mindkettőt illene), a lényeg: belátom, tévedtem! Ez az év tényleg az elrugaszkodás éve volt, a többszörös elrugaszkodásé. Még egy-két ilyen beváltott ígéret, és annyi nekünk.

Pl. a kormány jó alaposan elrugaszkodott a tényektől a gazdasági terveivel, a költségvetésével, hogy a kommunikációjáról már ne is beszéljek.

Az ország a baltás külpolitikájával egyszerre rugaszkodott el a civilizált Európától és az unortodoxiában feleslegessé vált diplomáciai normáktól is.

Professzionális pávatánccal és óriásplakát-kampánnyal szintúgy elrugaszkodtunk a földhözragadt IMF-tárgyalások unalmasan szokványos menetétől is.

Az „unortodox módon kiszámítható” gazdasági környezetnek köszönhetően a működő tőke meg természetesen nem menekül az országból, csak minden eddiginél jobban elrugaszkodik a nemzetgazdaságtól.

Az alkotmánybírósági, emberjogi bírósági, európai bírósági döntések ignorálásával egyre sikeresebben rugaszkodunk el a jogbiztonságtól is.

Boldogulni vágyó fiataljaink és szellemi elitünk növekvő hányada rugaszkodik el már az országtól magától is, persze kizárólag azzal a szándékkal, hogy majd nagyon vissza tudjon jönni, ha már nem tudnak ellenállni a Túró Rudi igézetének.

Még rendszerváltás előtt leélt harminchét évem alatt sem éreztem egyszer sem, hogy az akkori állami és kormányzati kommunikáció ennyire el lenne rugaszkodva a realitásoktól, mint ez a mostani.

Mintha az ország vezetése már elrugaszkodott volna egy párkányról is, de a flaszteren az egész ország fog csattanni. Zuhanás közben pedig gőzünk sincs, hogy ez hányadik emeletről történt, és egyre haloványabban reméljük csak, hogy ez mégiscsak a magasföldszint volt…

Lehet, hogy én túlzottan liberális vagyok, lehet, hogy én naiv vagyok, de én elhiszem:

– hogy legjobb tudása és képességei szerint írta a kisdoktorit;

– hogy ez megfelelt a 20 évvel ezelőtti, a hajdani Testnevelési Egyetemen megszokott normáknak;

– hogy becsületes, férfimunkának gondolja a vizsgáját, a védését, az egész doktorálását.

De ez kit érdekel? Ez mit számít? Nincs egy ember Ön körül, aki megmagyarázná Önnek, hogy ez lóizét sem ér, hogy ez smafu?

– Ha a legjobb tudásából és képességeiből csak annyira futja, hogy néhány másik ember munkáját összeollózza és bekösse sajátjaként, miközben saját kútfőből szinte semmit nem tud hozzá tenni, akkor Ön kevés. Egyszerűen értelmileg kevés ahhoz, hogy megüsse a minimumot, ami ahhoz kell, hogy valaki önálló kutatásokat végezzen, tudományos értekezést készítsen.

– Ha ez az aranybetűs, feketébe kötött plágium-kollekció megfelelt a TE-n megszokott normáknak, akkor ott 20 éve súlyos etikai bajok voltak, és megszokott volt, hogy a saját, tudományos munkákról alkotott alapvető szabályaikat sem tartották be, ha az érdekeik úgy kívánták. Ön ezt vagy elfogadta, és akkor becsületes férfimunkáról itt több szó ne essék, vagy fel sem fogta, és akkor viszont ön ismét csak kevés. Nemcsak ahhoz kevés, hogy önálló szellemi alkotást hozzon létre, de ahhoz is, hogy bármiféle, emberek sorsát érintő, vezető pozíciót tölthessen be.

– Ha ezt gondolja becsületes férfimunkának, akkor sajnos gőze sincs az egész tudományról, amibe – nekem mindegy, hogy miért, de – belekontárkodott a rendszerváltás környékén.

Lehet mutogatni témavezetőre, bírálókra, lehet a formai részletek mögé bújva magyarázkodni, próbálkozni relativizálással, de minek? A lényeget nem érinti: az önálló tudományos teljesítmény elégtelenségét, és az új, gyakorlatban hasznosított alkotás hiányát.

Csöndben és jó szándékkal javaslom, hogy ne csináljon megint bohócot magából azzal, hogy nekifut egy PhD-nak. A kisdoktori tartalmi, szellemi elvárásait is szégyenletesen alulmúlta, úgyhogy a sokkal komolyabb PhD eleve reménytelen.

Elnök úr!

Ha még mindig nem érti, hogy miért vált közröhej tárgyává, hogy a szellemi elit egyik része miért gúnyolódik Önön, a megválasztóival lojális másik része pedig miért javasolja sajnálkozva a konzekvenciák levonását, akkor keressen egy írástudó, őszinte ismerőst! Kérje meg, hogy magyarázza el a hajdani szabályzatnak ezt a részletét: a cím megszerzéséhez "a tudományos munka módszereinek alkalmazásával önálló kutatáson alapuló, új tudományos eredményt mutató értekezés vagy a társadalom számára hasznos, új és a gyakorlatban hasznosított alkotás benyújtására" volt szükség.

Önnek ilyenje nincs, és nem is volt. Minden más körülmény mellékes. Kamu volt az egész, Elnök úr! 

Jó másfél éve alig-alig hallgatom a közszolgálati rádiót. Ma reggel viszont készültem meghallgatni az országot, a nemzetet reprezentáló első emberünket. Élt bennem a halovány remény, hogy elhangzik egy tisztázó beismerés, és ezzel pontot is tesz a találgatásokra, netán a konzekvenciákat is levonja. Már megint naiv voltam. Lett helyette magyarázkodás, maszatolás, mellébeszélés, meg hivatkozás arra, hogy de hát ez csak egy régi „kisdoktori”.

Ne feledjük, ’92-ben a kisdoktori még tudományos fokozatnak számított. Ma már csak a PhD, ill azzal egyenértékű fokozat számít annak. Tehát aki később nem minősíttette újra a kisdoktoriját az új, PhD rendszerben, az a dr titulust használhatja ugyan ma is, de tudományos fokozata már nincs. Az, hogy SP így ma már tudományosan nem minősített ember, mit sem változtat annak megítélésén, hogy használt-e – az abban az időben is érvényes normák szerint – súlyosan megengedhetetlen eszközöket az akkori fokozata megszerzéséhez (ha már a plágium szót nem szereti az elnök úr).

Hagyjuk a moralizálást arról, hogy mikor, melyik érában hány szintet meg nem ütő dolgozatra adtak, vagy fognak adni kapcsolat, pozíció, felső nyomás hatására arra érdemtelen embernek is tudományos fokozatot. Ilyenek voltak, és lesznek is, egy rendszer tökéletlenségét tisztességtelenül kihasználó emberek sajnos mindig is vannak. Itt most az számít, hogy az óriási többség viszont a tudományos minősítési rendszernek nemcsak a formai, de a tartalmi és erkölcsi szabályait is betartva kapta meg a megérdemelt fokozatát, és az ő becsületüket sérti, ha egy napvilágra került sunnyogást, ügyeskedést nem göngyölítenek fel, és nem veti ki azt magából a rendszer.

Több dolog nagyon „sértette a fülemet” ebben a mai MR1 interjúban (7:33-tól):

SP szerint a TF kijelölt mellé két „segítőt” is: egy konzulenst és egy opponenst.

Miről beszélünk elnök úr??? A konzulenst nem jelöli az intézmény, hanem a jelölt jelentkezik a remélt konzulensnél, aki a választott téma szakértője, és ő majd eldönti, hogy vállalja-e jelölt témavezetését. Ha igen, akkor konzultál a jelölttel: irányítja, tanácsokkal látja el, munka közben ellenőrzi a haladását, és gondoskodik arról, hogy az adott szakma által elvárt formában és színvonalon készüljön el az a disszertáció. Segít, de nem segéd, irányító és nem kisinas.

Opponensből (bírálóból) normális helyeken kettő van, nem egy. És erről szóltak a hírek is, hogy ketten bírálták azt a kisdokit. Az opponenst tényleg az intézmény jelöli ki, és ő NEM SEGÍT. Ő opponál csak és kizárólag: bírál, véleményez, minősíti a beadott, kész munkát. Vele nem konzultálunk közben, ő nem folyhat bele a munkába, neki attól függetlennek kell lennie. Senki, aki tevékenyen segítette a disszertációt megalapozó munkát, nem lehet opponens.

SP szerint neki három szóbeli értekezése is volt a kisdoktorijához, majd felsorolja a 3 tárgyat, amiből VIZSGÁZNIA kellett a doktori szigorlaton. Azaz számot adnia a tudományterülethez kapcsolódó elméleti tudásának meglétéről. Szóval ő szemrebbenés nélkül hajlandó összemosni az értekezést a vizsgával…

SP szerint minden disszertációban kell lennie egy törzsanyagnak.

Tájékoztatom a tisztelt megszólalót, hogy nem kell. Ez csak egy mese, maszatolás. Hogy esetleg lehet, az más, de egy disszertációban akkor is világosan el kell különülnie a törzsanyagtól, idézetektől, más munkájától annak, ami a szerző saját eredménye, fogalmazványa. A tudományos írásnak ez az alapelve ’92 előtt is sarokkő volt, mindegy hogy az aktuális formai előírások ezt mennyire részletezték.

Arra most inkább ne hivatkozzon az elnök úr, hogy a helyesírási hibáinak megléte jelöli a saját alkotását, és a hiányukkal emelte ki a forrásanyagokat! Ez így nem csak most elfogadhatatlan, már 20 éve is ismerték az idézőjelet, a dőlt betűt, sőt a hivatkozás egyéb korrekt formáit is.

Ha a Tízparancsolat gondolkodásformáló hatásáról írnék egy – akár filozófiatörténeti – disszertációt, akkor elnök úr szerint megtehetném, hogy a kétszázegynéhány oldalas dolgozatból száznyolcvan Mózes öt könyve, szó szerint??? Természetesen a források közt szerepel majd: Mózes és mtsai: Biblia, kiadták Szófiában, bolgár nyelven… Akiről ilyesmi kiderül, azt okkal és joggal zárja ki soraiból a tudományos közösség. És ha már a Tízparancsolatnál tartunk: vallási hovatartozástól függetlenül elfogadott erkölcsi szabály a „Ne lopj!” és a „Ne hazudj!” Elnök úrtól tudjuk, hogy ő is ezeknek a szellemében nevelte gyermekeit is. Hát akkor jó lenne, ha az látszana, hogy ő is ezekhez tartja magát.

Itt az ideje, hogy közvetlenül választhassunk köztársasági elnököt, és válthassuk is le, ha úgy gondoljuk, hogy szégyent hozott ránk is és elődeire is.

Az előzmények óta eltelt a röpke 57 nap, ott voltam 14:45-kor. De minek. Csöndes letargiában ücsörögnek a páciensek a folyosón, néha kijön egy asszisztens, behív valakit, csak úgy név nélkül, isten tudja milyen alapon kiválasztva. Fél négy felé a 15:00-ás beteg elkezd kérdezősködni, kit mikorra hívtak be. Hogy még én is itt várok? Ja, akkor nem izgul. „Illetékesnek” érezvén magam, a következő ajtónyitáskor egész kicsire összehúzva magam érdeklődöm a tényleg ILLETÉKESNÉL: nagy tisztelettel tudakolnám, mikorra várható sorra kerülésem lefolytatásának megtörténte, merthogy bő három fertályórával ezelőttre érdemeltem ki egy társadalombiztosítás által finanszírozott orvos által való megtekintés eszközlésének foganatosítását. Tekintettel arra a nehezen megkerülhető tényre, hogy nekem négytől már máshol van dolgom.

„Ne tessék türelmetlenkedni!”

Hát úgy nézek én ki, mint aki türelmetlenkedik??? Nyilván rohadt türelmetlen vagyok, ha kb. két hónap várakozással, ötven perccel az időpontom után egyszer csak megszólalok, és tájékoztatást merészelek kérni az egészen közeli (?) jövő várható alakulásáról… Azért némi szánalmat csak sikerült ébresztenem a rendelő munkaszervezésének – egyébként alulfizetett, ideges és zaklatott – nagyhatalmú úrnőjében, mert úgy öt perc múlva újra nyílt az ajtó, és immár LISTÁVAL a kezében megjelent a színen, és elkezdett neveket olvasni. A 14:00-os nem jelentkezik. Hogy már végzett, megunta, vagy el se jött, azt nem tudjuk, de mindegy is. A 14:15-ös se. A 14:30-as névre feláll egy huszonéves forma lány, hogy ő lenne az. Na, a következő, az már én vagyok.

„Jó, akkor majd most jön az ifjú hölgy, és azután maga.”

Értem. Akkor köszönöm szépen, én nem jövök.

„Hogyhogy?”

Mert mint mondottam, négykor már máshol kell lennem. Most majdnem egy órával vagyunk az időpontom után, úgyhogy mire a hölgy után bejutok, én innen már öt perce elmentem. Kvantumugrásban elég jó vagyok, de az időutazás még gyengén megy. Kéne olyan tekerős medál, mint Hermionénak a Harry Potterben, de még a Vaterán is nagyon drágán adják.

Nem részleteztem neki, de nem kamuztam, nem előrehazudni akartam magam. De négykor tényleg dolgom van. Ott kell lennem a kezdődő előadáson. Nagyon durva lenne lábujjhegyen beosonni negyed-fél öt között az előadóba. Mit szólnának a hallgatók, meg pláne az előadó!!! Aki én vagyok…

Úgyhogy megkérdeztem, mikorra jöhetnék vissza? Ugye nem kell új időpontot foglalnom megint két hónap múlvára?

„Jöjjön vissza holnap.”

Jó, jövök! Mikorra?

„Ja, hát azt ő nem tudja megmondani!”

Jöjjek vissza, üljek le, menjek le alfába, hibernáljam magam, alakuljak indiai oszlopszentté, aztán majd egyszer csak behívnak. Erősen tekert az agyam, hogy hogyan adjak nyomdafestéket is tűrő, etikai normáim határain is belül maradó, de mégiscsak adekvát választ eme felvetésre. Nem nagyon sikerült. A csöndet a sorban előttem lévő ifjú hölgy törte meg, és oldotta fel a konfliktust. Felajánlotta, hogy beenged maga előtt, neki már úgyis mindegy. Vannak még csodák. Talán újra kellene hinnem a Mikulásban is. Amikor épp nem azon küzdök, hogy ne vetkőzzek ki kultúrember mivoltomból, én szoktam hölgyeket előreengedni: bejáratnál, buszra szállva, lövészárokban (na jó, ott nem mindig), de most elfogadtam. Ez egy nagyon kivételes eset. Ha lettem volna annyira előrelátó, hogy megjegyzem a nevét a listaolvasáskor, ezzel a poszttal most megőrizhetném az internetikus örökkévalóságnak. Nem tettem, így most csak névtelenül vagyok hálás neki, hogy öt percet rám szánt az életéből.

Szóval végre bejutottam a magyar egészségügy egyik szentéjébe! Miközben rebegtem magamban a hálaimákat, az előbb még oly mogorva asszisztens hölgy is megenyhült, sőt exkuzálta magát: sürgős esetek, meg ellenőrzés, meg felesleges tennivalók stb. Én megértem. Én nem haragszom. Én nem akarom őket se bántani, se bosszantani. De attól még nem oldódik meg az én problémám.

Ez utóbbi egy másfél másodperces magnifikátorral augmentált vizuális obszerváció eredményeként jutott egy stációval közelebb a megoldáshoz. Ugyanis elmondtam a dokinak, miért jöttem, és azt gyanítom outsiderként kiguglizva a dolgot, hogy egy atheróma nőtt a fejemen. Fogta a nagyítóját, rápislantott, és aszonta, ja! Ambuláns ki kellene szedni. Mondom, ühüm, azé’ jöttem.

Ennél klasszisokkal tovább tartott, mire találtak egy előjegyzési időpontot egy ilyen kisműtétre. Végül az is meglett, laza 50 nappal későbbre. És még az ifjú hölgy is örült, hogy tényleg nem kellett öt percnél többet várnia azért, mert előre engedett.

Hurrá!!! Egyrészt egy héttel rövidebb várakozás, mint az első körben, másrészt ők megcsinálják! Király! Nem küldtek tovább, nincs újabb előjegyzés, nincs újabb várakozási kör, ahogy gyanítottam. Közben lesz Mikulás, (most már tényleg hinnem kell benne), meg Karácsony (hinnem kéne a Jézuskában is? Lehet), meg egy Újév is (na, de az újévi fogadalmakban már csak nem fogok hinni)! De talán végre megszabadulok a csomómtól.

Amikor a körzeti dokihoz mentem, egy borsónyi bosszantó bütyök volt a hajam között. Most már babszemnyi bizsergő bumszli. Remélem még nem lesz cseresznyényi csúf csombék, mire kés alá kerülök. Pláne nem olyan, mint ez…

 Ez elment vadászni, ez meglőtte, ez hazavitte… mert igazából orvoshoz akarta vinni – ha már egyszer meglőtték – de a betegfelvételnél csak karácsony estére jegyeztek elő nekik időpontot. Mit volt mit tenni, hát hazavitte, ott aztán szépen elvérzett, így aztán visszatérhetett a mese a régi medrébe: ez megsütötte, ez az icike-picike meg mind megette! Kerekecske, gombocska, hová szalad az a rohadék nyúl a TB-re befizetett pénzemmel???

Ez akkor jutott az eszembe, amikor beleszagoltam kis magyar egészségügyünk beteg-tologatósdijába. Idejét sem tudom már, mióta van a fejemben ez a – no, nem gondolat – zsírcsomó féle valami. Az utóbbi időben mintha nagyobb lenne, vagy csak jobban zavar, ki tudja, elmentem hát a háziorvosomhoz. Aki megnyugtatott, ne aggódjak, vélhetőleg csak valami faggyúmirigy cisztásodott el, vagy micsoda. Apró kis ambuláns szabás-varrással kikapják „oszt jól van”. Kaptam is legott egy beutalót, merthogy ez a bőrgyógyász illetékességi köre. Aki majd talán továbbküld egy sebészhez, aztán az majd megszabja a fejem bőrét. Irány hát a bőrgyógyászat, kértem egy időpontot: villámgyorsan kaptam is, hétfőn délután 14:45-kor legyek itt X doktorúrnál, mához 57 napra …

Igen jól hallottam, kb. két hónap múlva már sorra is kerülök, hogy 3 perc alatt megállapítsák azt, hogy valóban tovább kell küldeni a sebészhez, ahogy a háziorvos mondta??? Gondolom ott is kapok majd egy időpontot két hónap múlvára, amikor megnézik, hogy mit kell csinálni, és beosztanak műtétre, mondjuk újabb két hónapra rá. Bízzunk benne, hogy nem halasztják el a beavatkozást, és a pár nap után esedékes varratszedéshez már nem kell újabb hónapot sorban állni, és akkor röpke fél évvel azután, hogy először orvoshoz mentem, már meg is oldódott egészségem eme szerencsére marginális problémája.

De ennyi erővel ilyen bigyó nőhetne a koponyacsontom másik oldalán is, lehetne rosszindulatú is, és sajnos akkor sem biztos, hogy gyorsabban haladnának a dolgaim. Ha most rászánok pár tízezer forintot, egy magánklinikán megcsinálják nekem szinte azonnal, egy hét múlva már el is felejthetem az egészet. Esetleg paraszolvenciás „kompromisszumként” fele pénzért soron kívül az állami egészségügyben.

A lényeg, hogy az a vagon pénz, amit az évek során én és a munkaadóm befizettünk járulékként, nem elég, fizessek még hozzá zsebből megint. Hát nem, kivárom!

Folytatása következik.

Megint tele van a média a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület utcai ténykedésével. Járőröznek vagy megfélemlítenek? Rendet csinálnak vagy fenyegetnek? Minden illetékes, vagy magát illetékesnek érző nyilatkozik, értékel, minősít, stb. A rendőrség mossa kezeit, tehetetlenkedik, és azt sem tudja (vagy nem akarja tudni), mi lenne a dolga. Csak azt nem írja meg senki, hogy kitől és mire kaptak felhatalmazást? Ki hívta oda őket? ’56-ban is behívta valaki a szovjet csapatokat Magyarországra. Akkor rendcsinálás címén ők is jogosan masíroztak nálunk?!? El kellene ezen gondolkozni.

Vagy netán nincs felhatalmazásuk senkitől semmire, csak „saját hatáskörben” intézkednek? Szóval, ha én megalapítom a „Hű de rózsás (szegfűs/tulipántos/rezedás) jövőért” Polgárőr Egyesületet, akkor én is nekiállhatok kedvem szerint masírozni, és biztonsági járőrszolgálatot tartani mondjuk a Parlament körül, vagy azokban az utcákban, kerületekben, ahol egyes Jobbikos pártvezérek, képviselők laknak? Mert mi csak jót akarunk, nem bántunk senkit, csak jól megőrizzük ott is a biztonságot, hátha netán fenyegetni akarná valaki. Én nem mondom, hogy képviselők, jobbikosok, netán gárdisták fenyegetnék a rendet (persze kizárni sem tudom ezt), de biztos, ami biztos, majd mi vigyázunk, hogy ne is fenyegethessék.

Talán választok hozzá valami barna inget egyen-cuccnak, hogy ne kelljen gyakran mosni, egy ötágú keresztet jelvénynek, elvégre az nem tiltott önkényuralmi jelkép, és persze hagyományőrző egyesület leszünk. Azt meg nem kell mindenkinek tudnia, hogy mikor, milyen hagyományt őrzünk éppen. 

Hát nem? Hát de.

Nem kéne ennél a vármegye meg főispán dolognál megállni. Ha már belevágunk, csináljuk rendesen! Az Ország házában mérhetetlen bölcsességgel felettünk gyámkodó képviselők kegyelmes urak elé tárnám alázatos javaslatomat: használjuk ki végre azt az eddig haszontalan Időkereket, és forgassuk vele vissza legalább a szóhasználatot! Brutál-archaikus rulez…

Navracsics nádornak nem kellene a Frankfurter Allgemeine Zeitungban reklámoznia a magyarságot fékezhetetlenül feszítő alkotmányozási szükségszerűséget, hiszen a politikai fogalomtár komplett cseréjéből ez triviálisan következne. A közmédia lojális kobzosai végre felszabadultan énekelhetnék meg Győző király dicsőséges mentőcsomagjait, legyenek azok nyugdíjmentők, adómentők, médiamentők, vagy éppen a szépen ütemezett oktatásmentő, rokkantmentő, munkahelymentő tervek a Széll Kálmán- Széltoló-, Szélmalom-, vagy akármilyen, de biztosan nem megszorító tervben. Matolcsy kincstárnok is nyugodtabban jelenthetné be a banki tized továbbélését. Szíjjártó miniszterelnöki kisbírónak is sokkal könnyebben menne ó-magyarul kimagyarázni a fizetése körül szagló dolgokat. Végre Lázár János tekintetes legfőbb városi elöljáró is megkaphatná a kiváltságlevelet, amivel végre szabad királyi várossá lehetne az ő kegyelméből épülő, szépülő mezővárosa. Elvégre a szabad királyi városok legnagyobb méltóságainak már alanyi jogon járhatna az Audi S8-as is, mint a honfoglaló magyar lovas hagyományok ősi szimbóluma.

 A kétharmados, sarkalatos törvények aranybullák elfogadásával újra hatályba lehetne léptetni Verbőczy Hármas Könyvét, a kakastollas csendőrök meg végre kiebrudalhatnák a haza haladásának halódásának pogány kerékkötőit. Mennyivel jobban menne Mária országának sora ettől, s minő magasztosulást nyerne évezredes nemzetünk! És akkor végre a jobbágyok boldogan szavazhatnának SMS-ben arra, hogy ki nyerje az aktuális „Igric születik”-et.

Inkább nem állok be az „én ugyan sose nézem, de azért f..ázom” kommentelők népes, ám egyre hiteltelenebb táborába. Bevallom, én néha nézem. Hol öt percet, hol tízet, amikor éppen megakad rajta a távirányító (ill. a szemem). Tovább a maga felszínességével úgysem tud lekötni. Azt hittem, semmivel nem rosszabb, mintha valami reklámblokkon marad rajta a tévé, amíg átnézem a napi postát, vagy teszek-veszek valamit a nappaliban.

Biztos ez a nemtörődömségem az oka, hogy eddig nem tűnt fel az a minden eddigit felülmúló kártétel, amit ez a műsor okoz. De végre az IKSZ lelkiismeretes vezére felnyitotta a szemem! Meggyőzött róla, hogy ettől lebénul „a zemberek” ujja, nem tudnak elkapcsolni a távirányítóval, és percenként három IQ-t szív ki az agyukból (sőt négyet a gyerekekéből) ezzel az RTL Klub. Különben sem a szülő dolga, hogy megoldja, mit nézzen, vagy ne nézzen a gyerek, elvégre az agyából már rég kirántotta a kulturális vákuum azt az ítélőképességet, ami az ábra szerint az IKSZ-nek maradt meg csak egyedül. Főleg azért, mert szeretett ifjú vezérük deklaráltan nem nézi a VV4-et…

Úgyhogy merő szívjóságból megmondják most, hogy mi legyen egy piacvezető kerótévé műsorstruktúrája, az RTL Klub meg különben is monnyon le! Hát jó, nem fogok túl sokat sírni utána. Bár a Heti Hetesnek igazán sokat köszönhet a keresztény konzervatív politika, erőteljes kohéziós ereje volt a jobboldal kevésbé felvilágosult szegmenseiben. Mások meg (én is), legalább néha tudtak nevetni rajta. Talán a Barátok közt Guiness-rekord-gyanús epizódszámát fogom még sajnálni, a rekordkönybe kerülésért még pár ezer epizódot elviselhettünk volna, fizettünk már rá többet is, ennél kevesebb eredményért is. De nem elég példát statuálni, végig kell menni az erkölcsösség eme ismeretterjesztéssel és családcentrikussággal VIKSZ-elt parkettázott útján!

Itt van az a vagon ezotériás, asztrológiás, meg hasonló műsor, ami munkanélküli jósok és jövendőmondók tömkelegét szippantotta fel, és szintén emelt díjas hívásokkal növeli a jó magyar GDP-t. Ha már a trash reality-nek repülnie kell, küldjük mindjárt utána az összes ilyet is! Bár erőteljes hit szükségeltetik ezekhez is (noha messze nem keresztényi), sokkal többet torzítanak az elkapcsolni nem képes földi halandók agyán, mint bármely VV-s hiszti vagy ledérkedés. Vágó István egyik szeme meg majd sír a médiacenzúrázás miatt, de a másik legalább nevetni fog, mert okkal, s joggal gyűlöli ezeket az agysötétítő szemeteket. Csak épp a szabadelvű felfogásával, gondolom, nem fér össze, hogy annak is a bánáti bazsarózsa öko-geográfiáját nyomják le a torkán erőből, több órán át, „kereskedelmi média” alapon, aki kártyajóslásra akarja a pénzét elvesztegetni.

Nekem meg pl. van családom: az asszony, meg három lurkó. „A zemberek” ama törpekissebbségnek titulált csoportjához tartozunk, akik meggyőződéses ateisták. Nem az átkosban, szocpolitilag lettünk azok, hagyományosan, nemzedékek óta az a család: a nagyapa pl. az átkos-átkosban volt az, amikor szintúgy nem volt igazán trendi a dolog. Én meg úgy vagyok vele, nem akarom zavarni senkinek a hitét, csak ne zavarják az enyémet se! Ezért gyermekeim biztonságos és egészséges lelki fejlődése érdekében kérem tisztelettel beszüntetni az összes vallási műsort! Hát mi lesz velünk, ha „neaggyisten” valamelyik lurkó vasárnap délelőtt ottfelejti magát, meg a tévét egy lelki békéjét felborogató hitéleti műsoron!!! Na jó, elsőre elég lesz, ha átteszik este 11 utánra ezeket, de később kéretik csöndben mindet elsorvasztani, természetesen szigorúan az ökumenizmus jegyében.

Aztán idővel le lehetne állítani a sportközvetítéseket is, hogy a magyar fociszurkolókat ne frusztrálja a BL eltúlzott színvonala a Fradi-Újpesthez képest. Az étvágygerjesztő főzőműsorokat betilthatnánk a fogyókúrázók kedvéért, a politikai műsorokat meg csak azért, hogy senki ne legyen ideges. Addig is, amíg az IKSZ bölcs vezére ezt mindet kidolgozza, és „szépen igényessen beleoktrojálja” (Dandó Zolika után szabadon) a köztudatba, talán átmeneti intézkedésként, salátatörvényként odabiggyesztve bármelyik éppen szavazás előtt álló törvényünk végére, kötelezhetnék az összes tévécsatornát az észak-koreai tévé műsorstruktúrájának átvételére!!!

Hát nem, hát de…

Hallgatom már egy fél éve, hogy mi mindenre „adtak felhatalmazást a Zemberek” a regnáló kormánynak a „szavazófülkés forradalom” során, és a teli hócipőm tartalma már a könyökömön jön ki… Hát lehet, hogy kaptak felhatalmazást, de amekkora képzavart sikerült itt összehoznom, legalább akkora értelmezészavar van náluk is ebben kérdésben.

Hogy nem tőlem kapták, az biztos; és nem azért, mert nem rájuk szavaztam. Hanem mert én emberekhez és pártlistákhoz ikszelgethetek a szavazófülkében, és belőlük válogathatok, hogy kit juttassak hatalomra. Márpedig csekély értelmem morzsányi ismeretei a demokráciáról úgy szólnak, hogy a szavazni elmentek több mint 50%-a, akiknek a parlamenti kétharmadukat köszönhetik, szintén ugyanabból és ugyanúgy válogathatott, mint én. Vagy netán az ikszek számából és eloszlásából a győztes kisilabizálta, hogy mire kapott felhatalmazást? Ennyire azért ne tessék engem hülyének nézni! Ennél a madárjóslás és a kártyavetés is megalapozottabb.

Hatalomra kellett kerülniük, nem lévén más alternatíva. A sok bal-fácánkodás után kellett egy váltás. Egy kicsit lehet más a politika, de annyira nem, hogy józanul gondolkodó ember egy jobbiknak tűnő, de sokkal rosszabbik megoldást válasszon a magukat nyolc év alatt amortizálók helyett. Maradtak hát ők a többség számára, megkapták újra a lehetőséget, hogy vezessék az országot. Reméltem, hogy kevésbé arrogánsan, mint 2002-ig tették, reméltem, hogy tanultak a hibáikból. Hatalmat kaptak, és nem felhatalmazást. Sem NENYI-re, sem ORTT törvénysértés utólagos legalizálásra, sem nyugdíjpénzek lenyúlására, vagy épp az Alkotmánybíróság tervezett korlátozására. Úgy látszik nem tanultak.

A hatalommal lehet élni, meg visszaélni, és ez egyes vezérfejekben csúfosan összemosódott. Ideje lenne, hogy ne csak a szocreál évtizedek propagandahúzásaiból, békeharcából és permanens forradalom ideológiájából merítsenek ötleteket, hanem mondjuk a ’94-’98 közötti parlamenti többség önmérsékletéből is akik – ha nem is használták ki rendesen az ország javára – de legalább nem éltek vissza az akkori kétharmadukkal.

Bár a fel- és a meg- igekötők erős jelentésmódosító szereppel bírnak, itt nincs akkora különbség, hogy ne jutna eszembe a híre az EMFESZ-es meghatalmazásnak, meg annak is, hogy hogyan éltek (vissza) vele. Talán nem kéne hasonlót erőltetni kormányzati szinten sem, mert itt is kilóg a lóláb.

Gyorsan leszögezem:

1, nem szeretem Biszku Bélát (http://hu.wikipedia.org/wiki/Biszku_Béla), se kutyám, se macskám;

2, felelősnek tartom azért, hogy politikai céllal koncepciós bírósági ítéletek, megtorlások történtek, és megfélemlítés zajlott ’56 után.

De ha egy kicsit is felette akarunk maradni morálisan az akkori bosszúhadjáratnak, akkor ezt a hajánál fogva előrángatott jogi tortúrát sürgősen helyre kell tenni. Többek között azért, mert pl. legfőbb közszolgálati adónkon tegnap már azt mondták be, hogy a „kommunizmus tagadása” miatt indítottak eljárást Biszku „elvtárs” ellen.

            Hogy is van ez? Mi számít bűncselekménynek, és mit is mondott ez a bepalizott konok vénember? Hát először is törvényünk van a diktatórikus rendszerek bűneinek letagadása ellen. Anno azért született, hogy az erősödő neonáci/újnyilas beütésű mozgalmak ne hamisíthassák a történelmet, ne tagadhassák le a holokausztot. Ez egészült ki azzal, hogy a kommunista ideológiájú rendszerek bűneit se lehessen letagadni, elmismásolni, legyen szó akár gulágról, Recskről, katyni mészárlásról, vagy épp az ’56-tal kapcsolatos bűnökről. Hogy a Habsburgok, a török Szultánok, vagy a Szent Inkvizíció bűneinek tagadása miért nem szerepel tételesen a törvényben, az is egy jó kérdés. A válasz szerintem meglehetősen profán: mert nincs rá politikai igény. Nem szolgál politikai érdekeket, nem szolgál ki tömegigényt. Végül is mindegy, a Biszku-cirkusz szempontjából ez mellékes, ez utóbbi úgymond tömegigényt elégít ki.

            Sokkal fontosabb az, hogy a köztévében a kommunizmus szó immár nem (az egyébként okkal túlhaladott és lejáratott) ideológiát jelenti, hanem magát a bűnt, illetve annak egyik megnyilvánulási formáját. Ráadásul a törvény sem a „kommunizmus tagadásáról” szól (ami ebben a formában egyszerűen értelmezhetetlen), azt egyébként sem tagadta senki, és ráadásul nálunk nem is volt soha kommunizmus. Ezt még akkor sem állították, amikor ezzel a pártállamban pedálozni lehetett volna. Volt helyette létező szocializmus, ami olyan volt amilyen, ne sírjuk vissza, mert nem működött jól.

            Biszku „kommunizmustagadás” helyett az általa felügyelt hatóságok túlkapásait, a politikai bosszút relativizálta. Ez is büntetendő a törvényünk szerint, ha ezt valaki ideológiaként terjeszti. Itt viszont egy nyilvánosságtól elzárkózó öregemberből riporteri trükközéssel kihúzták, és ő azóta meg konokul ragaszkodik ehhez a véleményéhez. Szépítve ez elvhűség, szerintem meg önigazoló makacsság a saját lelkiismerete nyugtatására, de hogy nem relativizáló ideológiai kampány, az egészen bizonyos. Erre most egy közel kilencvenes aggastyánt provokálnak azért, hogy ötven éve meglévő véleményét (még ha önámítás is), azért változtassa meg, mert honatyáink júniusban csináltak egy törvénymódosítást, és most néhányan közülük példát akarnak statuálni, és ebből politikai tőkét kovácsolni. Nem lesz kevésbé koncepciós cirkusz, mint egy-némelyik félévszázados hasonló.

Teljesen egyetértenék azzal, ha „szeretett pártjaink és vezéreink” a parlamentben vállt vállnak vetve elítélnék ennek a hajdani belügyminiszternek az ’56 utáni politikai ténykedését; demonstrálnák, hogy morálisan tarthatatlan a köztörvényes bűnözés és a politikai lázadás hajdani összemosása. Legalább az akkori történések kapcsán kinyilváníthatnák ezt. De gyanítom, azért nem teszik, mert akkor színt kellene vallaniuk a közelmúlt székházgyújtogatós stb. eseményeiről is, és abban sajnos nagy az összhang közöttük, hogy most is próbálnak mindent leegyszerűsítve egy kalap alá gyömöszölni, legfeljebb az a kalap más, pártállástól függően…

Véreim, honfoglaló szittyák, magyar proletárok! Egységbe szólítok mindenkit jobbról és balról, még azt a néhány bal- és jobbfácánt is, aki tévedésből középen maradt!

Újabb liberális gyalázat, hedonista nyugatmajmoló őrület ássa alá sorsüldözte nemzetünk jövőjét. Gátat kell végre szabnunk az otthonevés bűnös szokásának. Hogy engedhetünk meg most a XXI. században ilyen jogot, rendet és gazdaságot felborogató kártékony devianciát?

 Tudjuk jól, milyen mérhetetlen kockázatot jelent otthon enni. Ha a felelőtlen kismama, (kispapa, kisgyerek, kisöreg, sőt nagymama, nagypapa, nagy gyerek és nagy öreg), csak úgy, ripsz-ropsz magához veszi az ételt, fékevesztett ámokfutásával határtalan veszélyeknek teszi ki magát és környezetét.

Hogy fog infúzióban epegörcsoldót kapni az, aki előre nem látható okokból marhapörit reggelizett hideg töltött káposztával? Szakképzett pincérekkel, jól felszerelt étteremben ilyen malőr nem fordulhatna elő. Na jó, ha mégis előfordul, akkor majd megkapja azt a nyavalyás infúziót. Vagy ha mégse kapja meg, legalább szakmailag megmagyarázzuk, hogy, az nem is műhiba volt, hanem a kedves vendég egészségét szolgálta. Mennyivel jobb ez, mintha csakúgy szenvedne otthon magában az epegörcstől?

És ott vannak az ártatlan kicsinyek, akik – tévedésből – mosóporból főzött tejbegrízt kaphatnak! Mit sem ér akkor a mosópor nanotechnológiás intelligenciája. Akkor szakember kell, de azonnal, aki a gyermek gyomrát kimossa, mert különben csak a halovány remény marad, hogy időben ér oda a mentő, és erre csak akkor van esély, ha a veszélyes por fékezett habzású volt.

Sőt bárki félrenyelhet, és nem lesz ott felszerelt műtő szakképzett tüdősebésszel, hogy kioperálják a csirke farhátat a pájslijából. Cikákolásától infarktust kaphat a nagypapa, és nem lesz, aki újraélessze, ijedtében leesik a székről a nagymama és kész a combnyaktörés, hogy egyéb előre nem látható életveszélyes komplikációkról már ne is beszéljek.

Rosszindulatú demagógia azzal előhozakodni, hogy az otthonevés természetes dolog, hogy az emberek évezredek óta sütnek-főznek, és meg is eszik azt úgy saját kedvükre: akkor és ott, amikor és ahol éppen akarják.. Még hogy a kismamának (kispapának stb.), joga van a háborítatlan otthonevéshez! Hogy képzelik az otthonevést propagáló felforgató börtöntöltelékek, hogy az egyén alapvető emberi joga lenne eldönteni, hogy hol akar enni??? A társadalom legfőbb érdekei indokolt esetben igenis korlátozhatják az egyén jogait, márpedig az össztársadalmi érdek, hogy mindenki menjen arra hivatott szakemberhez, aki majd jó pénzért európai színvonalú éttermi ellátásban részesíti. Ez biztosítja a pénzünk körforgását, minél több emberrel bonyolítjuk meg, annál több munkahelyeket őrzünk meg, és annál nagyobb lesz a GDP-nk. Márpedig annál fontosabbat, mint hogy jó helyen legyünk az országrangsor statisztikákban, elképzelni sem lehet. Lehet-e annál szívet melengetőbb érzés, minthogy a GDP rangsorban előrébb vagyunk a románoknál, netán egy hellyel közelebb jutottunk az osztrákokhoz? Ugye nem, hát ezért is kell étterembe járni, és nem próbálkozni a horrorba illő otthonevéssel.

Hát milyen sekélyes érvelés az, hogy otthon enni békés, boldog, netán örömteli esemény? Hogy háborítatlanul, emberi körülmények között, a futószalagon való gyorsetetés érzése nélkül hódolhatnak az evés örömeinek? Még hogy jó nekik! Ebben csak az otthonevők mérhetetlen egoizmusa mutatkozik meg! Csak magukra gondolnak, hisz nem jó ez sem a pincérnek, sem a konyhafőnöknek, hogy az enni készülőt étterembe vivő taxisról már ne is beszéljek! Velük bezzeg nem törődnek, csak a saját boldogságukkal! Ez polgári népnemzetünk szégyene, mely a butuska kismama (kispapa stb.) döntési szabadságát a közérdek elé helyezi.

Ad abszurdum, a legelvetemültebbek nemcsak a megvett kiflit, parízert eszik meg otthon, de még főznek is hozzá, és ezzel minden kamarai tiltás ellenére aktívan segédkeznek eme ocsmány divat terjesztésében. Az a mindenre elszánt renegát konyhafőnök, aki Angliában kitanulta ennek a halált hozó mételynek a kunsztjait, még mindig itt kártékonykodik közöttünk, hogy a drogosok és szexuálisan eltévelyedettek erkölcsi fertőjévé vált Hollandia nyomorúságos példáját kövessük a kontrollját vesztett otthoni zabálásban. Hát nem és nem! Minden talmi tekintélyemet latba vetem és minden haveri protekciómat megmozgatom, hogy az az elszánt boszorkány végre az inkvizíció máglyájára, vagy legalább dutyiba kerüljön! Evett nálam meg a haverjaimnál épp elég politikai nagykutya lánya, felesége annyiszor, hogy most mi kérhessünk tőlük egy kis szívességet. Ne higgye, hogy szabadon garázdálkodhat! Nem lesz itt semmiféle korrekt törvényi szabályozás, meg esélyegyenlőség, meg óvatos legalizálás. Marad a joghézag, a hivatásos konyhafőnökök érdekeit szolgáló jó magyar gyakorlat, nem fogja egy maroknyi piacot romboló terrorista tönkretenni a jó kis zsíros üzletünket. Most ne hozakodjon elő senki azzal, hogy engem önös érdek, netán pozícióféltés vezérel! Az, hogy én vagyok a magyar gyorsétterem-láncok kamarájának elnöke, az nem számít, csak az, hogy én vagyok a felkent szakember, aki megmondja a frankót nektek.

Egy szónak is száz a vége: nem szabad úgy hozzáállni, hogy csak a nehéz, bonyolult, nagy szakácstudást igénylő ételekért, vagy a kényelemért érdemes étterembe járni. Nincsenek könnyen, gyorsan, otthon elkészíthető biztonságos ételek. Mindegyik hordoz magában előre nem látható veszélyeket. Aki főzni akar, álljon be szakácsnak hozzánk, aki enni akar, az járjon étterembe! Ha naponta többször is, válassza a gyorséttermeket! Mi csak a pénzét akarjuk, cserébe megvédjük minden olyan veszélytől is, aminek semmi realitása, de nagyon jól lehet riogatni vele és mi jól élünk belőle.

(Ha netán valakinek valamik sántítanak az okfejtésben, ne aggódjon: „A hiba nem az ön készülékében van!” És remélem, könnyedén megtalálja ugyanezeket a hibákat az otthonszülés körüli hisztériában is…)