Hallgatom már egy fél éve, hogy mi mindenre „adtak felhatalmazást a Zemberek” a regnáló kormánynak a „szavazófülkés forradalom” során, és a teli hócipőm tartalma már a könyökömön jön ki… Hát lehet, hogy kaptak felhatalmazást, de amekkora képzavart sikerült itt összehoznom, legalább akkora értelmezészavar van náluk is ebben kérdésben.
Hogy nem tőlem kapták, az biztos; és nem azért, mert nem rájuk szavaztam. Hanem mert én emberekhez és pártlistákhoz ikszelgethetek a szavazófülkében, és belőlük válogathatok, hogy kit juttassak hatalomra. Márpedig csekély értelmem morzsányi ismeretei a demokráciáról úgy szólnak, hogy a szavazni elmentek több mint 50%-a, akiknek a parlamenti kétharmadukat köszönhetik, szintén ugyanabból és ugyanúgy válogathatott, mint én. Vagy netán az ikszek számából és eloszlásából a győztes kisilabizálta, hogy mire kapott felhatalmazást? Ennyire azért ne tessék engem hülyének nézni! Ennél a madárjóslás és a kártyavetés is megalapozottabb.
Hatalomra kellett kerülniük, nem lévén más alternatíva. A sok bal-fácánkodás után kellett egy váltás. Egy kicsit lehet más a politika, de annyira nem, hogy józanul gondolkodó ember egy jobbiknak tűnő, de sokkal rosszabbik megoldást válasszon a magukat nyolc év alatt amortizálók helyett. Maradtak hát ők a többség számára, megkapták újra a lehetőséget, hogy vezessék az országot. Reméltem, hogy kevésbé arrogánsan, mint 2002-ig tették, reméltem, hogy tanultak a hibáikból. Hatalmat kaptak, és nem felhatalmazást. Sem NENYI-re, sem ORTT törvénysértés utólagos legalizálásra, sem nyugdíjpénzek lenyúlására, vagy épp az Alkotmánybíróság tervezett korlátozására. Úgy látszik nem tanultak.
A hatalommal lehet élni, meg visszaélni, és ez egyes vezérfejekben csúfosan összemosódott. Ideje lenne, hogy ne csak a szocreál évtizedek propagandahúzásaiból, békeharcából és permanens forradalom ideológiájából merítsenek ötleteket, hanem mondjuk a ’94-’98 közötti parlamenti többség önmérsékletéből is akik – ha nem is használták ki rendesen az ország javára – de legalább nem éltek vissza az akkori kétharmadukkal.
Bár a fel- és a meg- igekötők erős jelentésmódosító szereppel bírnak, itt nincs akkora különbség, hogy ne jutna eszembe a híre az EMFESZ-es meghatalmazásnak, meg annak is, hogy hogyan éltek (vissza) vele. Talán nem kéne hasonlót erőltetni kormányzati szinten sem, mert itt is kilóg a lóláb.
