Még ereje teljében dúlt a Vityó-klán hergelte gyurcsányozás és elmúltnyolcévezés, amikor már úgy döntöttem, hogy nem vagyok hajlandó tovább rágni ezt a gumicsontot: nem állok be sem az ekézők, sem a szerecsenmosdatók sorába, és nem foglalkozom többet a Gyurcsány-kérdéssel. Az előbbihez most is tartom magam, az utóbbit az ellenzéki biliben zajló viharok miatt e poszt erejéig felfüggesztem. Nem vitatom el, hogy Gyurcsány Ferencnek vannak kormányfői érdemei (nem röhög, komolyan gondolom), de a szememben sokkal nagyobb súllyal esnek a latba a kormányfői hibák, amiket elkövetett. Az előbbiek elismerését és az utóbbiak részletezését legfeljebb akkor teszem majd meg, ha netán egyszer alkalmam lesz vele személyesen és egymás közt megvitatni ezt. A Fideszes hazugságkampány – és az ennek lereagálásában elkövetett hibák – meg csak habok a tortán, számomra csak a múlt mellékes apróságai, bármennyire is mocskos karaktergyilkosság részei voltak.
Elegem van abból, hogy a Gyurcsány-kérdés a rendszerváltás-kori magyar közgondolkodás Trianonjává vált: feldolgozatlan, megemésztetlen, unos-untalan felkérődzi a közbeszéd, és úgy teszünk, mintha a jövőnk, a létező súlyos problémák megoldása szempontjából bármilyen jelentősége lenne annak, hogy a parttalan vitában ki, melyik, szélsőségesen elfogult oldalhoz húz. A média pedig – tisztelet a ritka kivételnek – tökéletes partner ehhez, mivel bármilyen politikai kérdésben az első három közhelyes kérdés között ott van, hogy akkor azt most GyF-fel, vagy nélküle.
Félreértés ne essék! Én nem középen állok a Gyurcsány-vitában, én elutasítom ezt a vitát! Az egész, mondvacsinált, rossz kérdésfelvetést. Én nem gondolkodom abban, hogy vele vagy ellene, még csak abban sem, hogy nélküle, vagy sem. Egyszerűen nem foglalkozom ezzel, túlléptem a kérdésen, mert szerintem a megválaszolása már nem része a problémáink megoldásának. Aki pedig tovább rágódik ezen, hozzájárul ahhoz, hogy végeláthatatlanul szerencsétlenkedjünk ebben a "vele vagy nélküle" ördögi körben, hogy biztosan ne találjunk ki belőle, ne jussunk megoldásra más fontos társadalmi, politikai problémákban.
Tisztelettel kérem azokat, akik támogatják GyF-et, hogy tegyék azt nyugodt szívvel, felszabadultan, a saját örömükre! Ha akarják, rajongjanak érte, de engem, meg a többieket – akik nem – hagyjanak ki ebből, ne vegzáljanak azzal, hogy miért nem szeretjük őt! Ne viselkedjenek úgy, mint a tolakodó, lerázhatatlan, fanatikus hittérítők, és ne erőszakoskodjanak azzal, hogy de igenis tessék őt szeretni, elfogadni. Vagy ha egyiket sem, akkor ne éreztessék azt, hogy ez számonkérhető, és magyarázattal tartozunk arról, hogy miért gyűlöljük? Nem, nem is gyűlöljük, és nem is tartozunk magyarázattal!
A bálban sem kell megmagyaráznom az összes lánynak, hogy miért NEM kérem fel őket táncolni. Majd felkérem azt, aki tetszik, akivel szeretnék. És majd akkor ő eldönti, hogy akar, vagy sem táncolni, mert ez meg az ő joga és az én kockázatom. Fejre állítva ez nem működik. Nekem senki ne tukmálja magát – a politikában sem – hogy velem akar táncolni, és ne kiabáljon összeesküvést azért, mert nem vele akarok keringőzni. Táncoljon nyugodtan mással, engem meg hagyjon békén, mert ő nem érdekel. Ennyi. Se több, se kevesebb.
Részemről a – pár bekezdés erejéig megnyitott – Gyurcsány-kérdést ezennel újra lezárom, és remélem, hogy az idejétmúlt vita újra és újra felszítása miatt nem is kell meggyűlölnöm sem őt, sem pártját, aminek egyébként számos, általam nagyra becsült tagja is van. Csak hagyjanak végre békén ezzel a túlhaladott kérdéssel!
(Másodközlése annak, amit az Együtt Szeged blogon agyaltam:
http://egyuttszeged.blog.hu/2017/02/07/kis_magyar_gyurcsanyologia)
