Igen, „Trianon” fáj.
Szinte minden magyarnak fáj, és fájni is fog még nagyon hosszú ideig.
Természetesen nem a kastély, a hely létezése fáj nekünk, hanem az I. világháború és a magyar királyság történetének ilyen módon való vége, lezárása. De ez a fájdalom enyhülni, múlni csak akkor fog, ha rendesen, önámításmentesen feldolgozzuk, megértjük, és végre kimászunk az önsajnáló, önámító, mindenki mást hibáztató "nemzethy" konteózás csapdájából. Ha képesek vagyunk kiszállni abból a politikai érdekből, csurom demagógiával fekete-fehérre egyszerűsített – sokszor egymás becsmérlésébe hajló – szekértáborharcból, amivé ez a nemzeti trauma vált, és amiért felelősség terheli – nem feltétlenül ugyanakkora – az elmúlt 130-140 év (!!!) magyar kormányait.
Hosszú évek óta mocorog bennem, hogy ezt meg kellene írni, most, a poszt apropójául szolgáló régi táblázat, ami június 4-én újabb keringésbe kezdett a közösségi médiában, kihozta belőlem. Az eredetijét sajnos nem ismerem, (ha bárki tudja pontosan, örömmel veszem a kiegészítést) gyanítom, hogy a két háború között megjelent könyv, újságcikk, netán kampányplakát része lehet. A képet visszatúrva a neten csak 2018-ig jutottam, akkor posztolta egy meglehetősen zavaros, konteós „védelmi szakíró”.*
Igazából nem is érdekes, hogy a %-ok mennyire pontosak, nyugodtan tételezzük fel, fogadjuk el hogy nagyjából korrektek. (Azok az adatok, amikre történelmi tanulmányaimból emlékszem, stimmelnek.) Ennél sokkal fontosabb, hogy még a nagyon nemzetben gondolkodóknál, a nemzetet mindenek fölé helyezőknél sem az első és legfőbb pontja a sérelmeknek a magyarság közel harmadának országon kívülre szakítása. Pedig ez az egyetlen és egyetemes emberi jogok alapján mind a mai napig megálló, okkal felhánytorgatható sérelmünk, velünk, a magyarsággal szemben elkövetett igazságtalanság. (Meg még sok másik néppel szemben is a világban, nem vagyunk ezzel sem egyedül.) Pedig ezen, és csakis ezen szabadna lennie a hangsúlynak, aki kicsit is nemzeti érzületűnek tartja magát, kutya kötelessége lenne ezt tennie az első helyre! Minden más ehhez képest mellékes, és nagyságrenddel jelentéktelenebb. (Persze attól még fájhat, de nem összevethető ezzel.) Semmilyen nagyravágyó, múltba forduló, vagy éppen öntömjénező ostoba nemzetpolitikát folytató kormányzati politika nem jogosít fel arra semmilyen győztes hatalmat, hogy 10-ből 3 embert egy békediktátummal másik országba kanyarítson, mint ahol élt előtte.
Hegyek, erdők, bányák és vasutak lehetnek kártérítés, háborús jóvátétel tárgyai (vitatkozni is lehet azon, hogy mennyi igazságos, és mennyi nem), de a háborúban túlnyomó többségükben ártatlan, és politikai machinációkban egyáltalán részt nem vevő emberek élete nem. Mégis az lett. Ez okkal fáj, ez mind a mai napig jogosan felhánytorgatott sérelem. De aki ehhez hozzácsapja „jogos igényként” a vasutakat, vagy az aranybányákat, az aljas szándékú összemosással lehetetleníti el a megbékélést is, a trauma-feldolgozást is. Ezért gyűlölöm a nagymagyarországos autómatricákat és hasonlókat, mert félreviszik, zsákutcába terelik a gondolkodást.
Csömöröm van már attól, hogy ha anyaországbeliként kiállok a határon túli magyarok mellett, akkor árukapcsolásként megkapom hozzá a „kétharmadterület”, a parajdi só és az erdélyi havasok visszasírásának kötelező liturgiáját is, ha pedig kimondom, hogy a nagy-Magyarország hajdani kormányai tették a legtöbb kárt és a legfőbb megalapozói a trianoni döntésnek, akkor meg abban a pillanatban sütik rám, hogy megtagadtam a nemzet elszakított harmadát…
Tizenhét éve beléptünk az Unióba, a felvidéki magyarokkal (és országukkal) együtt. Három évvel később az erdélyi magyarok, székelyek (és az országuk) követett minket. Erre tizenegy éve van egy kormányunk, amelyik a régi horthysta szlogeneket lovagolja meg, köcsögösködik, hepciáskodik, a szoba közepébe rondítva szítja a feszültséget az EU-n belül, ahelyett, hogy végre örülnénk annak, hogy zömmel ismét együvé tartozunk és már „csak” a vajdasági és kárpátaljai magyarok dolgát kellene egyengetni.
* Igyekeztem megkeresni a fotózott/szkennelt táblázat forrását, de egy 2018 október 8-i flickr posztnál korábbit nem leltem.
(https://www.flickr.com/photos/99721651@N07/44266483425/). Ezt Toma Imre, magát védelmi szakírónak mondott valaki töltötte fel (https://planetaudit.eu/magyarok-arkadas/), akinek posztolt dolgait átfutva nem éppen az elfogulatlan, racionális és objektív történelemszemléletéről bizonyosodtam meg.
