2021.07.30.
10:06

Írta: Arth_ur

Kedves szputnyikosok, akkor ti utazgassatok Üzbegisztánba!

Szép hely az, ha csak ezredannyi pénzem lenne, mint Lölőnek, mennék is körülnézni, még okosodnék is belőle, többet, mint egy mézeshetes-magángépes, Maldív-szigeteki kiruccanásból. De én már csak olyan földhözragadt, meg csóró ember vagyok, hogy ha már utazhatnék, inkább megspendíroznám, hogy a milánói dómot nézem meg, meg az Uffizi képtárat, és közben lógatnám a lábam is kicsit a Tirrén-tenger vizébe, miközben jó olasz bort kortyolgatok, leöblítendő az előtte fogyasztott jóféle pasta-t. Mondom én, hogy földhözragadt vagyok, az a kisigényű fajta.

 

Csakhogy ehhez kellene valami "unijós védettségi bisz-basz"!

De az meg nincs. Van két Szputnyikom is (űrnagyhatalom lettem), meg ellenanyagom is (megnéztem gagyi teszttel, és annyi, hogy még az is kimutatja), de pl. az olaszokhoz nem vagyok érvényes. Kapva kapnék az alkalmon, hogy ha már Putyin bechipezett kétszer, akkor felveszek hozzá egy nyugati konteós chip-et is harmadiknak, elvégre tök mindegy, hány csúcstechnológiás elektronika kóvályog bennem. A Facebooknak, a Google-nek meg pláne a Pegasusnak hála, már úgyis mindenki tudja előre is, hogy mit akarok, még hamarabb is, mint én. Csak szóljanak időben, ha rám jön a szükség, nehogy véletlenül itt bent „menjek ki”!

 

Hát akkor válasszunk valami szimpatikust:

- A kínait hiába szeretném – legalább annyira, mint Vityernyák, aki megmondta, hogy az a tuti és ő abban bízik a legjobban, nem is értem miért nem kell a kutyának se – mert abból csak Hszi Csin-ping fogja tudni, hogy mit reggelizek, ugyanúgy nem fogadja el a Soros-Gyurcsány-libernyák Unió, mint Putyin elvtársét.

- Megpróbálhatnám valamelyik „emerenessossat”, tudják azt a „megváltoztassa a DNS-edet” típusút, amitől a magyarok 9-et csavarodó DNS-e is 12-t sederedik, de tüstént, vagy az Astrát, (bár az Opelt sajnos sose szerettem). De azokból meg 2 kellene, mer’ annak a fránya EU-nak csak akkor számítok védettnek, ha 2-t kaptam belőlük, de a jelenleg hatályos magyar matematika szerint a 2 több, mint a pluszban felvehető 1, ami a 3 és a 2 oltás különbsége. Bonyolult ez a matematika, még Lovász László is csak vergődik vele, nem csoda, hogy nem ért rá megtartani az akadémiai kutatóintézeteket.

 

Egy variáció maradt:

Kérek egy Jansent, abból elég egy is napjaink „Schutzpass”-ához!!!

Hoppácska!
Az egyetlen kombinációt, amivel kint lennék a vízből (illetve pont benne lehetnék az olasz tengerparton), Nyunyókás Cilike pont nem engedte meg*…

Nem maradt más hátra, van 133 bátor ember a kupola alatt, majd ők megszavazzák a NER-konform nemzethy matematikát, és törvénybe foglalják, hogy a 2+2=3, a 2+1=4 és a bármi is lehet egyenlő a bármivel is a 10-es számkörön belül végzett alapműveletek során, hogy végre a 3. oltás után ezek az adminisztratív vackolódások ne akadályozzák a "mimagyarok" védettségi igazolványainak az érvényességét.

Minden bizodalmam a 133 bátor bölcsessége, amivel átírják a bármikor a bármit is, a tudomány, a tudományos gondolkodás és logika szabályai úgy is nagy ívben le vannak sz@rva!

Az - ereszténydemokrata, illiberális, NER-esített - isten hozta Abszurdisztánban a kedves olvasót!!!

 

 

* A Nemzeti Népegészségügyi Központ háziorvosoknak küldött levele szerint  

- AstraZenecára adható Pfizer, Moderna és Sinopharm,

- a Janssen vakcinára Pfizer, Moderna és Sinopharm,

- a Modernára Janssen, Sinopharm és AstraZeneca,

- a Pfizerre Janssen, Sinopharm és AstraZeneca,

- a Sinopharmra Pfizer, Moderna, AstraZeneca és Janssen,

- a Szputnyikra Pfizer, Moderna és Sinopharm.

 

(Lásd pl. itt.) 

164 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://arthuragyal.blog.hu/api/trackback/id/tr8916643106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

evilwolf 2021.07.30. 16:59:56

Moszkva és Szentpétervár is szép hely. :-))

Arth_ur 2021.07.30. 19:01:57

@evilwolf: oda is majdnem ennyire szeretnék most menni! :D
Sőt, a békés, nyugodt turistaparadicsom Krím-félszigeten még a tengerbe is lógathatnám a lábamat. ;)

Taktaszada Bazsi 2021.07.31. 22:32:44

Nem volt kötelező az oroszt felvenni, kis várakozással meglett volna valamelyik nyugati is.
Egyébként meg, kicsit kell csak várni, és pénzért is lehet majd oltatni, azzal, amennyivel és akkor, amikor akar.
Sokan rá fognak szorulni, ha utazni akarnak -akár üzleti ügyben- külfödre, de az adott országgal nem kompatibilis vakcinát kaptak. Addig meg vagy teszt, vagy a Balaton (kb. ugyanannyiért, mint Olaszország...).

Denise Hogyisdugják 2021.07.31. 22:48:28

téves a harmadik oltásos táblázatod, a kormányzati koronavírusos tájékoztató oldalon pl szerepel a pfizerre pfizer kombináció is.
persze, a xart kavarni mindig egyszerűbb, már a blog nyelvezete is árulkodó.

methylcytosine 2021.07.31. 23:25:14

A J&Jt nem azért nem engedik, hogy kibasszanak veled, hanem azért, mert ugyanolyan adenovirus vektor vakcina, mint a szputnyik, tehát valszeg totál hatástalan lenne harmadjára.

Obergruppenführer 2021.07.31. 23:46:57

Vágtad volna le a füvet vagy mosogathattál volna ahelyett hogy ezt leírtad

A Joda visszatér 2021.08.01. 00:27:48

@evilwolf:

Viszont Brüsszelben Párizsban meg Berlinben Ali vár járó motorral, hogy ne legyen olyan unalmas a sétáló utcában való lődörgés.:)

A Joda visszatér 2021.08.01. 00:31:18

"nem is értem miért nem kell a kutyának se"

Mert olyan hivatásos hülyéket olvasnak, mint te.:)

Behajtó70 2021.08.01. 01:04:32

Az, hogy te mehetsz-e olaszba nyaralni, vagy az, hogy az emberek életben maradnak, nem ugyanaz a szint. De már megszoktuk, tőled, hogy mindenki le van szarva, dögöljön meg, csak neked legyen jó. Igazi ballib stílus. Mondhatnám: ócska ostoba proli!

Arra a fenti fotóra téged kéne kirakni, mert neked kéne a p..ba menni!

Most pedig nyilván cenzorálsz, ahogy szoktátok. Életeben nagyobb öröm ne érjen!

Semper Fidelis 2021.08.01. 06:34:52

Én azért kértem szputnyikot, mert ebben bízok a legjobban. Az oltást azért adattam be, hogy ne forduljak fel ha elkap a kórság. Az utazásra meg magasról teszek, pedig bejártam a fél világot, de szerintem most nem annak van itt az ideje.

eßemfaßom meg áll 2021.08.01. 07:17:33

Napihülyeség a címlapra kattintásgenerátornak

eßemfaßom meg áll 2021.08.01. 07:30:21

Egyébként meg a szerző ha pont abba a pár EU tagállamba kíván utazni ahol nem fogadják el az injektált műhódot akkor elvégezteti a szükséges teszteket és már mehet is pl. lábat lógatni a Tirrén-tenger vizébe.

MAXVAL_birca geci 2021.08.01. 09:24:01

@Denise Hogyisdugják: Azzal mit érne te félhülye ?
2 szputnyikja van !

MAXVAL_birca geci 2021.08.01. 09:25:36

@eßemfaßom meg áll: abba a párba ? Csak 1-2 -ben fogadják el, a többiben nem !
Egyébként szerintem nem rossz az orosz vakcina, de az oroszok vadbarmok mint mindig....
ezért nincs még elismerve

UtazóTódi · utazotodi.blog.hu 2021.08.01. 09:39:59

Bár én is szeretek utazni és az elmúlt években sok helyen megfordultam ( lásd www.utazotodi.blog.hu ) most önkéntes megtartóztatásba vonultam. Most arra is kell gondolni, hogy az oltott emberek továbbra is fertőzhetnek, tehát hiába van kismillió magyar beoltva, nem túl etikus oda utazni, ahol a helyiek nincsenek. Sajnálom, hogy így kitolt veled mindenki és nem a te nyaralási preferenciád az első szempont félredobva minden orvosi okoskodást.

Buenos Aires 2021.08.01. 09:40:27

San Marino lakosai Sputnikkal vannak jórészt beoltva. Ők hogy mennek el Riminibe?

padlogaz 2021.08.01. 10:07:50

az emberek jelentős része azért oltatta be magát, hogy védve legyen a vírustól. ha a posztoló azért, hogy utazni tudjon, akkor miért nem várta meg valamelyik nyugati vakcinát, kb. 1-2 hetet kellett volna várnia.

avagy biztos értékelik a posztot az oltás hiányában súlyosan megbetegedettek, illetve hozzátartozóik.

Bandibacsi34 2021.08.01. 10:14:55

@MAXVAL_birca geci: Politikai kerdes, hogy milyen oltást fogadnak el, nem pedig racionalis. Meg jo, hogy nem oltattam magamat es ugyanugy utazgatom, a kis karantent meg kibirom valahogy ha hazajovok(külföldön dolgozom). Ha meg eltek 5 ev mulva is talan en is beadatom(nektek addigra mar a sokdik lesz beadva).

indanick 2021.08.01. 10:27:17

@padlogaz: biztos az oltások egyik mellékhatása a memóriavesztés, de volt idő amikor szó se volt arról hogy aki 1-2 hetet vár az választhat bármit. Aki tartott a megbetegedéstől, az elfogadta amit kínáltak mert akkor az volt a fontos hogy legyen védett. Akkor azt mondták , aki nem fogadja el, az a sor végére kerül és lehet hogy hónapokat kell várnia. Én legalábbis így emlékszem, és szerintem a posztolo is igy járt, mert ln nem látom hol írja, hogy utazáshoz válsztotta a szputnyikot. Utólag persze mindenki hülye aki nem azt kapta ami jó utazni is...

eßemfaßom meg áll 2021.08.01. 10:33:42

@MAXVAL_birca geci: "Csak 1-2 -ben fogadják el"
Hazudni csak pontosan, szépen ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.

"Szputnyikkal tehát az öt országon kívül, amivel a kormány különmegállapodást kötött, jelenleg Bulgáriába, Észtországba és Görögországba* lehet korlátlanul belépni, illetve azokba az országokba - Finnország, Hollandia, Litvánia, Románia, Spanyolország, illetve a légi úton érkezők kivételével Németország -, ahova jelenleg amúgy is korlátozások nélkül lehet belépni Magyarországról."

eßemfaßom meg áll 2021.08.01. 10:39:24

@indanick: "Utólag persze mindenki hülye aki nem azt kapta ami jó utazni is..."

Nem az a hülye aki először amiatt rinyál, hogy nincs elég oltás (ugyanitt márciusi poszt) aztán tudva azt, hogy a keleti vakcinák nem lesznek 100%-ban eukompatibilisek (ha ezt nem tudta még nagyobb hülye hiszen ezt tolta ezerrel mindegyik nemkormánypárti portál) ő meg utazgatni szeretne mégis beadatja a szputnyikot. Mindemellett így is utazhat bárhova csak kell tesztet csinálnia, mégis úgy adja elő minta örökre bezárták volna az országba.

morph on deer 2021.08.01. 10:44:50

Azért jellemző, hogy a zsoldosok még mindig habzó szájjal védik az elcseszett módon összezagyvált nemzetthy oltakozóskodásosdit, holott csak szét kéne nézni cseppet ahhoz, hogy világos legyen: pártunk és kormányunk már ismét alaposan megszívatta az ő drága alattvalóit. Igen, ez van elvtársak, kár púderezni, nem lesz szebb.

Érdekes módon az összes többi EU-országban, ahol kizárólag az EU által engedélyezett vakcinákkal oltottak és oltanak mindenféle hiszti, toporzékolás és óbégatás nélkül, lélekszámarányosan kevesebben haltak bele a járványba, és több helyen már bőven meghaladták a hazai “világcsúcs” oltottsági számokat is.

Ja, és NEM “kamionról leesett” méregdrága kínai szarral, ami ugye “biztonságos” meg “nem árt” - bár nem is használ…

De ez ugye így van jól, mert hiszen meg kehet oldani, csak csináltass tesztet, meg oltasd be magad saját költségen, netán utazz át Romániába, ahol kaphatsz egy normális oltást, de ha már Kazahsztánba nem akarsz, akár a Balatonra is mehetsz, bármikor.
Igaz, ott nem garantált, hogy bárhol a vízbe lógathatod a lábad, mint tudjuk…

És ha mindennek nem örülsz, akkor nyilván egy rohadt, nemzetellenes libernyák vagy, aki nem értékeli kellően, hogy nálunk nem holmi orvosok, hanem maga a külügyminiszter engedélyezte a kínai vakcinát, és mi vagyunk az elsők, - világelsők! - akik a 60 év felettieknél kezdtük alkalmazni, mert mi bátrabbak vagyunk, mint maguk a kínai gyártók!
És igaz ugyan, hogy 30 000 ember belehalt, de “12 600 embert megmentettünk” (????) mondta egy amatőr régész, akinek tanult szakmája onkológus professzor, amúgy hozzá tartozik az egészségügyi tárca is, bár azért egy olajszőke belügyminiszter felel mostanában…

Na szóval: aki ennek nem örül, az kizárólag egy sorosügynökgyurcsányistakomcsi magyarellenes lberálborsi orbánfóbiás lehet, - mint én, - mert ugye minden rendes orbánhitű mimagyar kötelességszerűen elalél a meghatottságtól, ha erre a világszínvonalú, Európában “az első“ járványkezelésre akár csak gondol is!

Még jó, hogy az ilyen esetekre van még vagy 15 000 lélegeztető gépünk raktáron….

Weißkopf 2021.08.01. 10:58:11

@morph on deer: kíváncsi vagyok, Peti cica mennyit keresett (zsebbe) ezen a kínai bolton (vakcina + lélegeztetőgép).

Vén motoros 2021.08.01. 11:19:09

Leszvrom ezt a nyűglődést! A SinoPHARM-mal valóban elbaltázták azt, hogy 59 évesnél korosabb embereket oltottak vele, de a Szputnyikkal nagyon betaláltak! Bár abból kaptunk volna 4 milliónál többet, nen a SinoPHARM-ból. Azóta a gyakorlatban megmutatkozott, hogy a Szputnyik védőhatásban teljesen egyenértékű a Pfizer-rel meg a Modernával, kenterbe veri az Astra-Zenecát és a Janssent, és nemigen voltak komolyabb mellékhatásai. A 65 éves kolléganőmet a saját körzeti orvos sógora tanácásra oltották Szputnyikkal, egyik oltás után se volt mellékhatása.
A SinoPHARM pánik során elvégzett tesztek (más oltást akpottak is tesztelteték magukat vénás vérből készített tesztekkel) alapján a Szputnyik által kiváltott ellenanyag nagyjából azonos a Pfizerével, és a 2 Szputnyikot kapott emberek elhalálozása is azonos a Pfizerével.
Aki Szputnyikot kapott, az boldog lehet, hogy az egyik legjobb vakcinával lett megvédve, az meg, hogy hogyna és hova utazhat: hacsak nem munkaköri kötelességed az utazás, akkor, amikor egész Európában tarol a delta variáns, csak egy hülye utazgat.

Dont forget to bring a towel 2021.08.01. 11:40:45

miért nem amiatt vertyogsz, h az eu a kínait elfogadja, az oroszt meg nem?

Dont forget to bring a towel 2021.08.01. 11:43:29

@morph on deer: te vakcinatémában már többször lebuktál hazugsággal. miért csinálod ezt?

eßemfaßom meg áll 2021.08.01. 12:05:17

@morph on deer: Mondjuk a kínai a WHO-nak megfelel, gondolom nem kérdeztek meg téged.

csorsza 2021.08.01. 12:13:48

Te buta, hisztiző majom: képzeld, voltam nyaralni Olaszországban, és a kutya se nézte-kérdezte, van-e oltásom, és milyen. Lélek nem volt a szlovén-olasz határon, se odafelé, se visszajövet. Kidobott pénz volt a pcr-teszt.
Szóval, amig te itt hisztizel, és nyafogsz a hozzád hasonló hülyéknek (meg sajnos nekünk is....), addig én primán nyaraltam Itáliában.

A Joda visszatér 2021.08.01. 12:14:35

@Weißkopf: A brüsszeli egészségügyi biztos asszony 4 misit, miután jó szarul szerződött a gyógyszergyártókkal.

A Joda visszatér 2021.08.01. 12:17:50

@morph on deer:

Az Egyesül Arab Emírségek is jól megszívatta magát:

hu.euronews.com/2021/01/19/kollegank-mar-megkapta-a-kinai-sinopharm-oltas-testkozelbol

""Az Egyesült Arab Emírségek tízmilliós lakosságából eddig kétmillió embert oltottak be, többségüket a Sinopharm vakcinával. Mindenki két dózist kap, 20-22 napnyi eltéréssel" - mondta Daleen Hassan, hozzátéve, hogy családjából ketten, a barátai, illetve a kollégái közül sokan kaptak kínai oltást, panasz nélkül."

Matyika Ápolója 2021.08.01. 12:29:07

jaj jaj a GECIORBÁN miatt egy mindent összedöntő világjárvány közepén nem tudok OLASZBA menni nyaralni mert csak olyan vakcinám van és ahhoz hülye vagyok hogy tesztet végeztessek

a GECIORBÁN miért nem gondolt erre, hogy én OLASZBA akarok menni, remélem holnap lemond a faszba

(bár Magyarországon amúgy mindenki éppen éhen hal, egyáltalán miből mennék OLASZBA)

Matyika Ápolója 2021.08.01. 12:31:40

@morph on deer: "lélekszámarányosan kevesebben haltak bele a járványba"

ez a kamu még mindig megy?

Mérnork 2021.08.01. 12:31:51

"Van két Szputnyikom is (űrnagyhatalom lettem), meg ellenanyagom is (megnéztem gagyi teszttel, és annyi, hogy még az is kimutatja), de pl. az olaszokhoz nem vagyok érvényes"
Persze ezért a zorbán a hibás, véletlen se azok az uniós döntéshozók a kötsögök, akik politikát csinálnak a világjárványból (is)....

Matyika Ápolója 2021.08.01. 12:35:00

Inkább arról beszélj, hogy ebben a diktatórikus nyomorban, mikor mindenki épp éhen hal, hogy van neked pénzed OLASZBA menni.

Ja tudom, ahhoz semmi köze a GECIORBÁNNAK. Ami jó, ahhoz semmi köze, ami szar, az meg az ő sara, eccerű az ellenzéki képlet, kár hogy nem működik :P

Nancsibacsi 2021.08.01. 12:48:24

Azért szerintem az se egy utolsó dolog hogy élsz. Halottként nem tudnál sehova se utazni.

A Momentum kiütötte orbánt 2021.08.01. 13:24:33

@methylcytosine:

A Johnson and Johnsont nem ruszki propagandából csinálták atomtudóskám, mnt a Szputnyikot, ezért hat és ezért elég belöle egyszer is oltatni. És vele mehetsz gondtalanul az EU-ba.

A Momentum kiütötte orbánt 2021.08.01. 13:32:15

@Mérnork:

Putyin gazdi már kereken egy éve nem tudja bemutatni az EMA-nak azokat a dokumentumokat, ami alapján az EU elismerné, hogy ez a vakcina nem kamu.

A korrupt Puytinéknak ez nem is kell, bőven elegendő nekik az,hogy Orbán csicskájuk jól bevásárolt náluk.

Több az EU-ban nem is kell nekik (mert úgyis megbukna a szerük egy EU-s kontrollon) ehelyett arra váltottak Putyinék, hogy alapitottak a messze arab országban egy offshore ügynökséget és minden Szputnyikot akaró csak és kizárólag tölük veheti meg a szert, 40 dolláros áron. Ebből kb. 30 megy privát zsebekbe.
Semmi gond, ezek az országok csak használják a szert, de csak a saját reszimjükben.

A Joda visszatér 2021.08.01. 13:43:02

@eßemfaßom meg áll:

Ezek a hülyék valamiért úgy állítják be, hogy előre lehetett látni, hogy mikor mennyi vakcina érkezik majd nyugatról. Azt lehetett látni év elején, hogy kurvára nem érkezik vakcina onnan, és ami érkezik abból is a befolyásosabb EU-s államok kapnak nagyobb arányban.
És persze az ellenzék persze verte a tamtamot, hogy miért nincs elég vakcina.
Egyébként meg tessék megnézni a szlovák és román átoltottsági adatokat.

Ekrü 2021.08.01. 13:48:59

@indanick:
"biztos az oltások egyik mellékhatása a memóriavesztés, de volt idő amikor szó se volt arról hogy aki 1-2 hetet vár az választhat bármit." -Nekem nagyon sok olyan ismerősöm van,aki nem fogadta el a felajánlott kínai/astrazeneca vakcinát és kb egy hónapon belül simán beoltották Pfizerrel.Május közepétől itt mindenki olyat választott amilyet csak akart.Amúgy érdekes,mert pont a szputnyikot minden ismerősöm rögtön elfogadta.
"Aki tartott a megbetegedéstől, az elfogadta amit kínáltak mert akkor az volt a fontos hogy legyen védett. "-Tehát a saját döntése volt.Akkor meg nem kéne másra mutogatni....

Katemi 2021.08.01. 14:15:25

@Vén motoros: Egy közeli rokonomnak az első adag Szputnyik után lebénult a fel arca, a szemét nem tudja becsukni, a szája eltorzult, stb. Azóta is kezelik, nem sok eredménnyel...Egyértelműen az oltás okozta.

csorsza 2021.08.01. 14:28:11

@Katemi: Jobbulást a rokonodnak, balszerencse. Páran belehaltak az Astrazeneca-ba is, az is milyen már... A covidtól megvéd, csak a saját immunreakciódba meg belehalsz....

Che21 2021.08.01. 14:31:07

Ki ez a nyomorék?

Vén motoros 2021.08.01. 14:44:11

@Katemi: Jobbulást a rokonodnak. Pechje volt.
De! A szomszéd 86 éves öregasszony a 2. Astra-Zeneca oltás után 2 héttel ministroke-ot kapott, elájult, elesett, beverte a fejét, úgy nézett ki, mint akit Papp Laci ütött ki, de szerencsére egy infúzió után redbejött. nagyon nagy valószínűséggel az Astra mellékhatása volt: vérrögképződés. Ugyanakkor a 99. évében járó anyámnak egyik Astra-Zeneca oltás után sem volt semmi tünete. Igaz, ő évek óta Clopidogrel vérhígítót szed, talán az segített.
Ez semmit sem mond a Szputnyikról, mert ilyen alapon Astrával meg Janssenel se szabad senkit sem beoltani. (Amúgy a két utóbbi ugyanolyan vektorvakcina, mint a Szuptnyik, de csak EGY vektort tartalmaznak, míg a Szputnyik kettőt. Ezért is jobb a hatásfoka. Még a nagy orosz gyűlölet kialakulása előtt az Astra meg akarta venni a Szputnyik egyik oltásának a liszenszét, hogy ezzel kiegészítve az ő oltásuk is kétvektoros legyen, de mivel politikai okokból úgy néz ki, hogy az EU csak sohanapján fogja engedélyezni az orosz vakcinákat, letettek róla.

nyerafidesz 2021.08.01. 14:58:10

Ezt a szar dumát... Ki a lószart érdekel, mehetsz e olaszba vagy sem. Nem döglöttél meg, lehet, hogy épp Putyinnak köszönheted.
Hálából igazán boldoggá is tehetnéd őt, végül is köreitekben ma már ez szinte követelmény.

Örömhernyó 2021.08.01. 15:00:02

Adenovírus alapú oltásra masik adenovírus alapú oltást nem adhatnak harmadjára, mert a vírusvektorral szemben mostanra már kialakult a szervezeted immunválasza és emiatt nem lenne hatásos.

Az a vicc, hogy az AstraZeneca vérrögöt okozó, csupán 59%-ban hatásos vakcináját elfogadják a fejlett nyugaton, miközben a 94+%-os hatásosságú Szutnyik V-t nem. Tehát nyugaton a bürokrácia érvényesül, nem az emberek védelme.
A kínai vakcina, akármennyire túlárazottan szerezték be, a fiatalabbak körében hatásosabb, mint az AstraZeneca. Csak időseknek nem lett volna szabad adni a kínai vakcinát.

Én legkevésbé az AstraZeneca vakcinában bírom. Vérrögöt okoz, hatásossága gyalázatosan alacsony. A kínaiban jobban bízom, mert legalább nem árt, mivel nem vagyok 60+ éves, valószínűleg adna védettséget.
Következő a Szputnyik V, ami szerintem (és ellenanyagszint-mérések alapján) az egyik legjobb vakcina. A Moderna és Pfizer a legjobbak.

Aki pedig nem bírja ki kedvtelésből Olaszbe' utazást nélkül az idei évet, az szarjon sünt. Nem munka, nem valami fontos családi esemény miatt utaznál, hanem láblógatás céljából. Ezt szerintem még egy évig el kellene felejteni. Olaszország amúgy se olasz már, tele van négerekkel, románokkal, albánokkal, álszírekkel. Akármennyire korrupt a rendszer Magyarországon, ezt az évet még ki kellene bírni a gendertagadó fasizmusban.

Amúgy nem kényszerített senki, hogy orosz vakcinával oltasd magad. Az egyik 70+ éves magyarországi rokonom megvárta a Pfizert, senki nem tukmálta rá a többi vakcinát.

padlogaz 2021.08.01. 15:04:10

@indanick: "biztos az oltások egyik mellékhatása a memóriavesztés, de volt idő amikor szó se volt arról hogy aki 1-2 hetet vár az választhat bármit"
segítek: január - februárban az egészségügyi dolgozókat és a 80-an felülieket oltották, kb. akkor volt szó róla, hogy "a sor végére kerül, aki nem kéri a keleti oltásokat". márciusban a 60-as és 70-es korosztály, és azok az 50-esek, akik direkt jelezték, hogy jó a kínai is. március közepétől (számos személyes tapasztalat) már egyértelmű volt, hogy pár héttel csúszik csak vissza az, aki jogosult lenne, de nem kéri a keleti vakcinákat.
azaz, ha a poszter nem nyugdíjas és nem egy tanyán élt internet és média nélkül, akkor felelősen el tudta dönteni, hogy mi a fontosabb neki: a minél korábbi oltás keleti vakcinákkal vagy a kis várakozás és az utazási lehetőség a nyugatiakkal.

gtri 2021.08.01. 15:51:38

@eßemfaßom meg áll:

Egy kis pontosítás. A WHO kihangsúlyozza, hogy semmi adatuk nincs arról, hogy mennyire hatásos a sinopharm a 60 évesnél idősebbek esetében.

Szóval a WHO ajánlja, csak nem a 60 évnél idősebbeknek.
Nálunk éppen az a probléma, hogy a nyugdíjasokat oltották főleg sinopharmmal, pedig a kínaiak is megmondták, hogy nem arra lett kifejlesztve.

Most meg ugye megy a maszatolás.

Erre a mondatovcskára hívnám fel a figyelmét:
"The trial was not designed and powered to demonstrate efficacy against severe disease in persons with comorbidities, in pregnancy, or in persons aged 60 years and above."

Most akkor ajánlja a WHO az időseknek a sinopharmot? :)

Forrás:
www.who.int/news-room/feature-stories/detail/the-sinopharm-covid-19-vaccine-what-you-need-to-know

"How efficacious is the vaccine?

A large multi-country Phase 3 trial has shown that 2 doses, administered at an interval of 21 days, have an efficacy of 79% against symptomatic SARS-CoV-2 infection 14 or more days after the second dose. Vaccine efficacy against hospitalization was 79%.

The trial was not designed and powered to demonstrate efficacy against severe disease in persons with comorbidities, in pregnancy, or in persons aged 60 years and above. Women were underrepresented in the trial. The median duration of follow-up available at the time of evidence review was 112 days.

Two other efficacy trials are under way but data are not yet available."

kéki béla 2021.08.01. 15:58:01

@csorsza: ha téged ennyire zavar a téma és amúgyis leszarod, akkor minek vergődsz itt, fideSSes?

kéki béla 2021.08.01. 15:59:32

@Matyika Ápolója: nem kamu, statisztikailag valószínűleg tényleg ez van, csak azt felejti ki szinte mindenki, hogy a statisztikai adatokat értelmezni is tudni kell, nem csak mutogatni rájuk.

kéki béla 2021.08.01. 16:01:11

@Matyika Ápolója: szerinted akkor ha az ország lakosságának ugy 10%-a megteheti, hogy évente egyszer elmegy nyaralni, akkor már se diktatúra, se nyomor?
Szarember vagy kicsim, a legszarabbak egyike.

csorsza 2021.08.01. 16:27:28

@kéki béla: Ennek semmi köze a fideszhez, te tök, a hülyeség(ed) rendszerfüggetlen :) Az ilyen szerencsétlenek telefossák az internetet a lúzerségükkel, ki se lehet kerülni... Sajnos.

arandanos 2021.08.01. 16:30:41

@padlogaz: "március közepétől (számos személyes tapasztalat) már egyértelmű volt, hogy pár héttel csúszik csak vissza az, aki jogosult lenne, de nem kéri a keleti vakcinákat"
Nos, én decemberben regisztráltam (a Sputnikra igent mondtam elsőre is) - májusig semmi. Aztán jött az időpont-foglalósdi, de Pfizerre esélyem sem volt, Astrát meg nem akartam, mert volt a családban trombózis, nem kockáztattam. Nem tudom, mihez képest kellett volna még két hetet várnom Pfizerre vagy Modernára, sehol esélyét sem láttam, így végül a Sputnikot választottam. Amivel nincs gond, mert szakmai kifogás nincs ellene tudtommal, viszont sok ország nem fogadja el, ellentétben a kevésbé hatásos Sinopharmmal.

Ekrü 2021.08.01. 17:03:18

@arandanos:
"Nos, én decemberben regisztráltam (a Sputnikra igent mondtam elsőre is) - májusig semmi. "-Nem tudom mennyi idős vagy ,de húsvétkor már a 30-40-50 éveseket oltották Astrával és Szputnyikkal is.Ismerősöm 55 évesen ápr.4-én kapta a szputnyikot én ápr.5-én az astrát,41 éves ismerősöm pedig a 22 éves fiával együtt rá egy hétre kapták a szputnyikot.
Április 30-án érte el a 4 milliót a beoltottak száma,máj. 19-től pedig bárki regisztrálhatott Pfizerre,rögtön kapott időpontot.
kormany.hu/hirek/minden-regisztralt-foglalhat-pfizer-oltast
Szóval nem tudom te melyik országban élsz,de aki akarta az simán megkaphatta mindkét Pfizerét ahhoz ,hogy júliusban utazni tudjon akár Olaszországba is.

John Doe3 2021.08.01. 19:17:00

@eßemfaßom meg áll: A WHO-nak úgy megfelel, hogy 60 év fölöttiekre nincs bizonyíték a védőhatásra -- mondták ök maguk. Én pl. nem is lettem tőle védett, hiába kaptam Sinopharmot, 2-t is. Sajnos Németországba utazni (munka ügyben -- ha még ismeri valaki ezt a kifejezést) nem annyira sima ügy vele.

John Doe3 2021.08.01. 19:19:53

@Ekrü: a saját döntést hamis információk alapján hozták meg. Szerintem jogos arra mutogatni, aki nem mondott igazat a témában.

John Doe3 2021.08.01. 19:22:03

@A Joda visszatér: sőt, most már a harmadikat is... Panaszom nekem sem volt -- attól eltekintve, hogy nem alakult ki védettség, azt viszont jelentettem, le is sz@rták, úgy, ahogy kell.

eßemfaßom meg áll 2021.08.01. 19:26:25

@gtri: "Szóval a WHO ajánlja, csak nem a 60 évnél idősebbeknek."

A WHO nem javasol felső életkori limitet

www.who.int/news/item/07-05-2021-who-lists-additional-covid-19-vaccine-for-emergency-use-and-issues-interim-policy-recommendations

"Nevertheless, WHO is not recommending an upper age limit for the vaccine because preliminary data and supportive immunogenicity data suggest the vaccine is likely to have a protective effect in older persons. There is no theoretical reason to believe that the vaccine has a different safety profile in older and younger populations."

Gy.Takács 2021.08.01. 19:39:23

Az orosz vakcina a leghatatosabb. Nem kell a nyifi-nyafi!

arandanos 2021.08.01. 19:44:36

@Ekrü: "...máj. 19-től pedig bárki regisztrálhatott Pfizerre,rögtön kapott időpontot."
Kb. egy héttel előtte regisztráltam a Sputnikra, ezek szerint "elsiettem". De miután öt hónapot vártam, már nem számítottam rá, hogy jut nekem "nyugati" vakcina egészségesként, nem veszélyeztett korúként. Másrészt, az, hogy "bárki regisztrálhat", csak annyit jelentett, hogy nem kellett hozzá előzetes sms; ebből nem következik, hogy szabad időpontot is sikerült megcsípnie mindenkinek. 199 ezer nem olyan sok.

kéki béla 2021.08.01. 19:44:50

@csorsza: hacsak az nem, hogy pont annyi eszed van, mint az átlagos fideSSesnek. :D

a nagy hohohorgász 2021.08.01. 20:07:33

Én meg kigyogyult rakoskent Pfizert kaptam. Orrbefogo fidess szavazokent csak azért regisztráltam mert a lányomat el akartam vinni az állatkertbe.... amúgy egyik oltasban sem bízok addig amíg 5 év múlva ki nem derül hogy mik a mellekhatasok...május 20-án kaptam a 2. Oltast. Június 15-én voltam kórházban, kimutattak hogy semmi védettség nincs bennem a covid ellen!!!! Én nem hibaztatom a Pfizert mert ennyi idő alatt nem lehet tutit csinálni....

methylcytosine 2021.08.01. 20:13:33

@A Momentum kiütötte orbánt: A Szputnyik is "hat" bölcsészkém. Itt nem az a kérdés, melyik hat, melyik nem, hanem, hogy mind a kettő ugyanazt az adenovirus vektort használja, ezért az oltás után nemcsak a Covid, hanem az adenovirus hordozó ellen is kialakul a védettség. Tehát a J&J harmadik oltásként 2 Szputnyik után nem "hat".

kéki béla 2021.08.01. 20:49:57

@a nagy hohohorgász: nem akarok szakérteni, csak annak alapján, amiket eddig sikerült összeszednem... A "kigyógyult" státuszod mikori, illetve szedsz-e rá még mindig/szedtél-e akkor valamilyen gyógyszert?

Persze az nem igaz, hogy bármelyik is 100%-os hatékonyságú lenne, az kb. nem lenne összeegyeztethető a biológiával, amennyire tudom.

Ekrü 2021.08.01. 21:24:18

@arandanos:
"De miután öt hónapot vártam, már nem számítottam rá, hogy jut nekem "nyugati" vakcina egészségesként, nem veszélyeztett korúként. "-Tehát ez a Te döntésed volt.Másrészről pedig nem azért nem volt Pfizer mert a kormány nem akarta,hanem azért mert az EU elcseszte a szerződést,a cég pedig cseszett szállítani időben.

"Másrészt, az, hogy "bárki regisztrálhat", csak annyit jelentett, hogy nem kellett hozzá előzetes sms; ebből nem következik, hogy szabad időpontot is sikerült megcsípnie mindenkinek. 199 ezer nem olyan sok. "-Május 19-e után már folyamatosan jöttek a szállítmányok.Ha jól emlékszem mire meglett az 5 millió beoltott május 22-re addigra már a Pfizerre is alig találtak olyan embert aki oltatni akart.Az 5,5 millió beoltott se azért lett csak meg júl.2-án mert nem volt Pfizer,hanem azért mert már nem igen akartak oltatni az emberek.

arandanos 2021.08.01. 21:27:48

@Ekrü: "Tehát ez a Te döntésed volt." Ja, mert még nem volt információ arról, hogy számomra is elérhető lesz a Pfizer... Azért döntöttem, ahogy, mert nem vagyok jós.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2021.08.01. 21:32:39

Azért látom fideszpatkányoknál működött a riadólánc!

kéki béla 2021.08.01. 22:15:33

@Ekrü: hogy májusban mi volt, arra nem emlékszem, akkor épp vártam, hogy miután az elsőről elküldtek kórházi oltópontra, hogy értesítsenek az oltás helyéről és idejéről.
Viszont két hete már aznapra tudtam volna budapesti helyet találni.

morph on deer 2021.08.01. 22:34:34

@Matyika Ápolója:
“ ez a kamu még mindig megy?”

Miért nem nézel inkább utána, hogy mi a helyzet ezügyben?
Egyébiránt nyilván tudsz sorolni jónéhány olyan (nagyjából) tízmilliós országot, ahol szintén 30 000 halottat sikerült összehozni, mint nekünk, ráadásul úgy, hogy “elsők” (???) voltunk az (általunk kitalált, amúgy nem létező) oltási versenyben, és itt állunk tökig a lélegeztetőgépnek nevezett izékben, - ami egyenesen világcsúcs, ami az egy főre vetített darabszámot illeti!

Szóval melyik tízmilliós országban haltak bele harmincezernél többen?

A Momentum kiütötte orbánt 2021.08.01. 22:40:43

@Vén motoros: "Azóta a gyakorlatban megmutatkozott, hogy a Szputnyik védőhatásban teljesen egyenértékű a Pfizer-rel meg a Modernával"

Téged öreg fideszbolsit is a Putyin fizet az egész napos hazudozásért, mint a bulgár birkát?

A gyakorlatban csak az mutatkozott meg, hogy Putyinék egy offshore cég beiktatásával milliárokat lopnak el már megint saját zsebre.

Nem is csoda, hogy a Szputnyikot egyre több országban mondják le, még azokat a milliónyi valcinát is visszaküldik a ruszkiknak, amit már megvettek.

SZUPTNIK HAZA!

morph on deer 2021.08.01. 22:48:40

@eßemfaßom meg áll:
“Mondjuk a kínai a WHO-nak megfelel”

Úgy látom, elkerülte a figyelmedet, hogy én meg sem említettem a WHO-t.
Mert nem.
Én arról beszéltem, hogy a magyarországi alkalmazását egy törvényerejű rendelet alapján Szijjártó Péter engedélyezte, és NEM egy járványügyben kompetens intézmény!

A másik, ami szintén kimaradt nálad, hogy a WHO a vészhelyzeti alkalmazást engedélyezte, ami azt jelenti, hogy ha minden kötél szakad, akkor a semminél még mindig jobb.
De legalább nem árt, és az se rossz.
Egyébként mindezt cirka 65 dollárért teszi két oltás esetén, és gyakran szart se ér, dehát nem az az érdekes, mint tudjuk.

Ha most szétnézel Európában, tudsz mondani egyetlen EGÉSZSÉGÜGYI érvet amellett, hogy a magyar 60+ generációt -vagy bárki mást - miért is kellett erőnek erejével Sinopharm vakcinával beoltani?

A foci EB nem ér, most szólok!
Nos?

A Momentum kiütötte orbánt 2021.08.01. 22:50:13

@Ekrü: "Másrészről pedig nem azért nem volt Pfizer mert a kormány nem akarta,hanem azért mert az EU elcseszte a szerződést,a cég pedig cseszett szállítani időben."

Na itt a másik bérhazudozó. Orbán saját maga hangoztatta, hogy nem kell neki Pfizer, mert majd a kínai meg orosz teljesen ellenőrizetlen szereivel már jóval elöbb beoltja a magyar kísérleti nyulakat.

Az EU csak akkor szállt be vakcina szállítmányra szerződni, amikor az EMA beviszgálta azokat és megadta a forgalmazási engedélyt. Az EU meg ráadásul külön kérte az EMA-t, hogy rendkívüli eljárásban vizsgálja a vakcinákat.

Nincs is sehol máshol az EU-ban országos botrán abból, hogy egy vakcina teljesen szar lenne. Csak Orbánnal.

morph on deer 2021.08.01. 23:00:38

@Dont forget to bring a towel:
“ az eu a kínait elfogadja, az oroszt meg nem?”

Az EU NEM fogadta el, mint ahogy Európában senki épeszű, mert be sem nyújtották engedélyezésre!
A WHO engedélyezte a vészhelyzeti alkalmazását, ami távolról sem ugyanaz!

Személyes véleményem szerint amúgy a Sputnik nagyságrendekkel jobb, csak ott meg a pöcsméregetés zajlik, mivel az oroszok csakazért sem akarják megtenni azt, amit az EU-s protokoll megkíván, mert csak. Ami kár, mert abból a fajtából szerintem jobb, mint a többi.

A kínai bóvli szerintem a közelében sincs az orosznak, csak éppen az oroszokkal nem sikerült seftelnie viktornak, ezért aztán nem is azt fogjuk gyártani, - mint ahogy kezdetben ígérték, - hanem a kínai csodaszert, MAGYAR vakcinaként!
Valami qrvanagy siker lesz, már most látszik…

kéki béla 2021.08.01. 23:17:47

@morph on deer: neked is mondok egy példát. Szerinted az USA-ban mekkora az egymillió lakosra eső halottak száma?
És megnézted azt is, hogy államonként mi a helyzet?
Mert ha megnézed, szerintem meglepődsz: sok államban alig van áldozat, de például New York és New Jersey államokban (egyenként is kb. 10x annyian élnek ezekben az államokban, mint itthon), az egymillió főre jutó halottak száma kb. azonos a magyarral.
Vagy ott van India a maga másfélmilliárd lakójával.
A legtöbb államban viszonylag(!) kevés volt még a fertőzött... na jó, az ismert fertőzött is, így egész szép adatokat kaphatott aki en bloc Indiát nézte. (tekintsünk el attól, hogy mennyire hitelesek az adataik!)
De, ha azt nézed, hogy India államai mennyire önállóak (saját alkotmányuk is van), ott is jogos lenne államonként szemlélni a statisztikákat.
Mahárástra állam toronymagasan vezet minden negatív statisztikában. Na többek közt ezért sincs értelme ezt nézegetni, mint a járványkezelést minősítő statisztikát.
Kínát lehetne hozni ellenpéldának, de ugye az egy elég durva diktatúra, tán Észak Korea áll náluk szarabbul szabadság terén, szóval ott viszonylag könnyen megoldható volt egész városok vagy nagyobb területek totális lezárása amíg eltűnik onnan a járvány. Ahol meg el tud szabadulni, ahogy a világon szinte mindenhol... Hát ott tényleg csak szerencse kérdése leginkább (no meg most már talán oltásé is)

A Joda visszatér 2021.08.01. 23:23:54

@John Doe3: Miért kellene dilettánsok túlmozgásos hülyeségeivel foglalkozniuk?

morph on deer 2021.08.02. 00:17:44

@kéki béla:
“ Ahol meg el tud szabadulni, ahogy a világon szinte mindenhol... Hát ott tényleg csak szerencse kérdése leginkább (no meg most már talán oltásé is)”

Ez így - is - igaz!
De: én az EU-ról beszéltem egész idő alatt, mivel mi az EU-s vakcinák helyett, és az EU ellenében - dafke, csakazértis, stb. - óbégattunk, és az EU-ban egyedüliként árasztottuk el a gyanútlan lakosságot az erősen kétes hatású kínai csodaszerrel, eszméletlen áron.
Mert ugye sürgős volt, a foci nem várhat.

Más kérdés, hogy az egész járványkezelést hajmeresztően dilettáns módon sikerült intézni, hiszen mivel áttolták a háziorvosokra az egészet, gyakran egy hét is eltelt, mire egy fertőzött kórházba került, ott meg legtöbbször csak a lélegeztető (?) gépekig jutott el, így nem csoda, hogy napok- esetleg órák alatt haltak meg emberek..!
Ezeket összeadva már meg is van a magyarázat az “eredményre”, sajnos.

Egyébként a szerencse - bal és jobb változatban egyaránt - tényleg komoly szerepet játszik a fertőzés terjedésében, de az összes többi faktor már NEM szerencse, hanem az egészségügyi ellátás színvonalának a kérdése.
Számos konkrét példa van arra, hogy a hazainál jóval nagyobb számú fertőzött esetében is jóval kevesebben haltak bele a járványba, - szerintem - azért, mert időben jutottak a megfelelő ellátáshoz.
Katonák és kórházparancsnokok nélkül, csupán az egészségügyi hálózaton belül.
És ez nem a magyar orvosokon és ápolókon múlott, - a rendszer rossz!

Ekrü 2021.08.02. 00:21:24

@A Momentum kiütötte orbánt:
" Orbán saját maga hangoztatta, hogy nem kell neki Pfizer, mert majd a kínai meg orosz teljesen ellenőrizetlen szereivel már jóval elöbb beoltja a magyar kísérleti nyulakat. "-Aha.Ez meg itt az a helyzet amikor a hazudozóval szembe jön a valóság:
www.portfolio.hu/gazdasag/20210115/koronavirus-kevesebb-vakcinat-szallit-a-pfizer-europaba-465502

"Az EU csak akkor szállt be vakcina szállítmányra szerződni, amikor az EMA beviszgálta azokat és megadta a forgalmazási engedélyt. "-Úgy mint ezt?
www.vg.hu/vilaggazdasag-magyar-gazdasag/2020/08/az-eu-300-millio-adag-vakcinat-kotott-le-a-francia-sanofinal
Ha jól látom itt az EU lekötött 300 millió adag olyan vakcinát ami nem ,hogy nem lett bevizsgálva,de a mai napig nem létezik....

Ekrü 2021.08.02. 00:30:59

@arandanos:
"Ja, mert még nem volt információ arról, hogy számomra is elérhető lesz a Pfizer... "-Hát ezt kérd számon azon az Európai Unión,amelyik úgy kötötte meg a vakcinákról a szerződést,hogy nem fixálta le,hogy milyen ütemben kéri a szállítást.Mert ugye az,hogy első félévben az eléggé tág fogalom,azt lehet teljesíteni januárban is és június 30-án is.
"Azért döntöttem, ahogy, mert nem vagyok jós. "-Végezetül mégiscsak a TE döntésed volt.Nagyon sok ismerősöm pedig úgy döntött,hogy megvárja a Pfizert,pedig semmivel sem volt több információjuk mint neked...Ez az út előtted is ott állt.

Ekrü 2021.08.02. 00:42:52

@morph on deer:
"Ha most szétnézel Európában, tudsz mondani egyetlen EGÉSZSÉGÜGYI érvet amellett, hogy a magyar 60+ generációt -vagy bárki mást - miért is kellett erőnek erejével Sinopharm vakcinával beoltani?"-Jelenleg ha szétnézek európában azt látom ,hogy azok az országok ahol kizárólag Eu által elfogadott és azon belül is Pfizer vakcinával oltottak épp most készülnek teljesen bezárkózni mert rohamosan terjed náluk az indiai
mutáns.Lásd,hollandok,németek,franciák és izraeliek,ahol ugye most derült ki,hogy fél évvel az oltás után a Pfizer jó ha eléri az 50% hatékonyságot.
Ezzel szemben itt vagyunk mi az állítólagosan "sz@r" keleti vakcinákkal és jelenleg kutya bajunk.Pedig mindenkinél korábban nyitottunk,és ugye nálunk már a maszk sem kötelező...

eßemfaßom meg áll 2021.08.02. 07:29:28

@morph on deer: Ha nem érted miért említettem a WHO-t az a te bajod.
"
A másik, ami szintén kimaradt nálad, hogy a WHO a vészhelyzeti alkalmazást engedélyezte "

Az összes covid vakcina emergency use amit te is tudnál ha rákattintasz arra linkre:

"WHO emergency use listing

WHO also listed the Pfizer/BioNTech vaccine for emergency use on 31 December 2020; two AstraZeneca/Oxford COVID-19 vaccines on 15 February 2021, produced by AstraZeneca-SKBio (Republic of Korea) and the Serum Institute of India; and COVID-19 vaccine Ad26.COV2.S developed by Janssen (Johnson & Johnson) on 12 March 2021.

Listings

WHO has also listed the Pfizer/BioNTech, Astrazeneca-SK Bio, Serum Institute of India, Janssen and Moderna vaccines for emergency use."

"Ha most szétnézel Európában"

Ha az időutazás napi rutin lenne akkor releváns lenne a kérdésed.

lenörd hofstadter 2021.08.02. 07:35:51

Kedves agyhalott. Jó utat a Covid fertőzés és halál után a temetőbe.

]{udarauszkasz 2021.08.02. 08:00:32

Az a baj, hogy ezeket a donteseket mar politikai szempontok alapjan hozzak meg, a tudomanyos eredmenyek labdaba se rugnak itt mar.
Azonkivul kulonbozo modon, modszerekkel, Kulonbozo cegeknel kifejlesztett oltoanyagokat kevernek, az szerintem emberkiserlet.
Es nem vagyok oltasellenes, de a jelenlegi Pfizer oltasomra biztos nem oltatnek masfajtat.
A mostani tudomanyos eredmenyek szerint aki volt fertozott, annak a Pfizerbol egy eleg, az mar masodik oltasnak szamit. Ezt az immunreakciom is igazolta: a 2.Pfizernel szokasos reakciok nalam is felleptek, eleg rendesen. Ausztriaban ezt valamilyen szinten elismerik, mashol nem, mert ideologiai alapon vitatnak meg egy biologiai, tudomanyos kerdest.

A Momentum kiütötte orbánt 2021.08.02. 08:02:00

@Ekrü:

Te kóros dislexiás, a belinkelt cikkedben már az első sorban ott van, hogy az EU nem vásárolt addig vakcinát, amíg az EMA általi bevizsgálása meg nem történik. Magas neked a konkrétumok megértése?

A Momentum kiütötte orbánt 2021.08.02. 08:06:21

@Ekrü:

Te tényleg olyan hülye vagy, hogy nem érted, hogy ha ma rendelek 100 milliós darabnyi vakcinát, azt a világon nem fogja tudni senki már holnapra leszállitami? Ti fideszesek dolgoztatok valaha is az életben, láttatok már termelést?

A Momentum kiütötte orbánt 2021.08.02. 08:10:48

@methylcytosine:

Persze hogy hat a Szputnyik. Valamennyire. Pont ezért nem szállitják az oroszok a kötelező dokumentációt az EMA-nak, nehogy kiderüljön, hogy mennyire. Vagy jogy kiderüljön, hogy hamisitják az eredményt, akárcsak a dopping tesztjeiket.

Az meg ugye vicc, hogy nálad mi den vektorvakcina azonos hatásosságú, csak azért mert mind vektorvakcina? A Trabant is ugye olyan mi t a Ferrari mett mindkettő autó?

arandanos 2021.08.02. 09:05:53

@Ekrü: "Ez az út előtted is ott állt."
Valóban. De közben ment a duma (megjegyzem, jogosan), hogy mindenki oltakozzon a járvány megfézekése érdekében, és hogy védettségi igazolvány nélkül nem lehet menni sehova. Szóval, nem érzem úgy, hogy felelőtlenül döntöttem volna az adott információk birtokában.
Egyébként most sem gondolom, hogy rossz döntés volt a Sputnik, de olyan szempontból kellemetlen, hogy plusz tesztet kell végeztetnem, ha bizonyos országokba utazom. Ez persze kibírható (vannak ennél sokkal rosszabb dolgok is az életben), de remélem, azért nem leszek évekig korlátozva, csak mert a Sputnikot választottam.

Cpt. Flint 2021.08.02. 09:10:26

Friss tapasztalatok alapján: az olasz határon SENKI nem nézte az oltási igazolást.

CSOKKI MÁLNA 2021.08.02. 10:24:57

@morph on deer:

"Számos konkrét példa van arra, hogy a hazainál jóval nagyobb számú fertőzött esetében is jóval kevesebben haltak bele a járványba, - szerintem - azért, mert időben jutottak a megfelelő ellátáshoz"

Teljesen értelmetlen eltérő módszertanú covid halálozási statisztikákat összehasonlítgatni. Nálunk az is bekerült ide, aki agyvérzésben vagy szívrohamban halt meg, vagy az is , aki kiugrott az ablakon, és később kimutatták nála a covidot. Míg sok más országban ez közel sem volt így.
Ha a többlethalálozási adatokat nézzük a covid előtti időszakhoz képest, már sokkal jobban állunk.

CSOKKI MÁLNA 2021.08.02. 10:28:59

@Ekrü: Ha Shinopharm nem működne, tele lennének a kórházak 6o+-os covid betegekkel, akiket ezzel oltottak. És ne gondoljuk azt, hogy csak ennél kell harmadik oltás.

www.vg.hu/kozelet/2021/04/a-pfizer-vezetoje-szerint-valoszinuleg-kell-majd-egy-harmadik-oltas-is

morph on deer 2021.08.02. 10:30:12

@Ekrü:
“ azok az országok ahol kizárólag Eu által elfogadott és azon belül is Pfizer vakcinával oltottak épp most készülnek teljesen bezárkózni mert rohamosan terjed náluk az indiai
mutáns.”

A helyzet az, hogy a vakcina NEM a fertőzés terjedését akadályozza meg, hanem a betegség hatását csökkenti azáltal, hogy már előre ellenanyagot termel a szervezeted az oltás hatására!
Ez azzal jár, hogy ha elkapod, akkor kevésbé betegedsz meg, a szervezeted felkészültebben találkozik a vírussal, tehát kisebb a valószínűsége, hogy lélegeztető gépre kerülsz, és meghalsz.

A vakcinának ez a dolga, és nem az orbán által terjesztett hülyeség, hogy láthatatlan “golyóálló mellényként” működik, és visszapattan róla a vírusok!

Az, hogy hol milyen gyors a fertőzés terjedése az elsősorban azon múlik, hogy az adott helyen hányan vannak kitéve az expozíciónak, mennyien találkoznak hordozókkal, milyenek a szociális szokások, és hány embernek tudják továbbadni, stb., azaz édeskevés köze van az oltáshoz.
Szóval NEM a fertőzöttek, hanem a súlyosan betegek és halottak száma jelzi a vakcina hatását, - már ahol van.

Az általad említett országokban egyébként júliusban van a szabadságolási szezon, tehát nagyjából egy hónappal korábban jelentkezik az “eredmény” - azért kezdik már most az intézkedéseket, de ne aggódj, nem maradunk ki mi sem.

FCUK 2021.08.02. 11:04:37

Először is, ez csak szarkavarás, mert harmadik oltásra javaslat van csak, de ténylegesen az oltóorvos dönti el, mit kaphatsz. Másodszor: lehetett volna várni, de (helyesen) jobban fostál, mint hogy várj. Egyébként pedig az EU-ban azért terjed megint a járvány, mert a fele még nincs beoltva, plusz engedik utazni az embereket teszttel, ami ugye nem véd meg.

A teszteseknek otthon kellene maradni a seggükön, ennyi.

A Momentum kiütötte orbánt 2021.08.02. 11:12:28

@CSOKKI MÁLNA: "Nálunk az is bekerült ide, aki agyvérzésben vagy szívrohamban halt meg, vagy az is , aki kiugrott az ablakon, és később kimutatták nála a covidot. Míg sok más országban ez közel sem volt így."

Hazudsz. Aki elkapta a covidot és azzal halt meg a betegség lefolyása alatt, az minden országban covid halottként lett elkönyvelve. Nem ugrottak ki covid halottak az ablakon, ráadásul nem több tízezernyien, akit csak külföldön nyilvánítottak volna öngyilkosnak, bezzeg Orbán rezsimje covid hallottként regisztrálta őket.

Ráadásul a kézivezérelt Operatív törzs tucatnyiszor megbukott a hamis statisztikáival, hiányzó covid áldozatokkal.

A Momentum kiütötte orbánt 2021.08.02. 11:16:56

@FCUK:

Ki tanítja neked ezt a halom hülyeséget? Az EU-ban sokkal kevesebb covid halottarány volt. Tehát ők tudnak védekezni, Orbán nem.
Ha meg utazással terjesztett covid fertőzést keresel, akkor ott voltak a budapesti stadionok hot spotnak pár hete.

A tesztet meg pont azért csinálják, hogy megállapítsák, hogy az ilet fertőzött-e.
Egyáltalán értesz te valamit a járványból?

Privateer 2021.08.02. 11:28:14

@MAXVAL_birca geci: úgyis csóringer ő, nekem a 2 szputnyikom mellé van még egy MIR-em is. Ja az lezuhant? Naná, én szedtem össze a roncsait, és kendácsótam össze, majd Mike Hughessel együtt fellőttem a laposfőd fölé. Csak sajnos lezuhant az is. Lehet hogy nem kellett volna a Paks 2-re szánt plutóniummal megterhelnem az a rakettyút.
Na mindegy. Így jártam.

morph on deer 2021.08.02. 11:33:45

@CSOKKI MÁLNA:
“ Teljesen értelmetlen eltérő módszertanú covid halálozási statisztikákat összehasonlítgatni.”

Ez így van. Meg az is, hogy az EU-ban például a WHO által kiadott protokoll alapján számítják a statisztikát.
Például a svédeknél az számít Covid áldozatnak, aki a pozitív diagnózis után egy hónapon belül betegség következtében meghal. (Azt nem számítják bele, ha például elütötte a busz, vagy lelőtték.) A dánoknál hasonló,- 30 nap, gyakorlatilag ugyanaz a helyzet.
Mindamellett nézd meg, hogy hogy néz ki náluk a halálozási statisztika: messze nem hasonlít a miénkhez.

Ez - szerintem - elsősorban az egészségügy működésével magyarázható: a svédeknél pl egy központi telefonszám van, amit Covid panaszok esetén hívsz, ahol szükség esetén akár kétszázan fogadják a hívásokat. Akkor egy protokoll alapján feltesznek vagy tíz kérdést, abból elég nagy valószínűséggel kiderül, hogy Covidról lehet-e szó, és ha igen, akkor küldik a helyileg illetékes próbavevőt/tesztelőt. Amikor megvan az eredmény, legkésőbb másnap, akkor hívják az illetőt, és kiderítik, hogy elég, ha otthon nyüglődik, vagy kell kórház, stb., de ha rosszabbodik, akkor szól, és küldik a mentőt.
- És idáig a háziorvos környékén sem járt a beteg, mert nincs is rá szükség!
Ha meg orvos kell, akkor mehet- vagy viszik a kórházba! Ez azt is jelenti, hogy nem téblábol egy hétig a tünetével valaki, mire találkozhat az orvosával, aki majd eldönti, hogy hív-e mentőt, hanem olyankor kerül be, amikor még lehet rajta segíteni!
Na EZ egy olyan különbség, ami rengeteg életbe került nálunk, mert egy beteg rendszert kényszerítettek a háziorvosokra, az adminisztratív kapacitás nélkül!
Ha valaki napokig nem éri el az orvosát telefonon, mert egyszerűen annyi az orvos dolga, de csak az orvos kérhet, akkor az esélye már helyből sokkal rosszabb a gyógyulásra és a túlélésre, hiába teszi ki a lelkét aztán az orvos meg a nővér…

Azt hiszem, érdemes lenne ezen is elmerengeni, mert egy másfajta szervezéssel még a jelenlegi körülmények között is nagyobb hatásfokkal lehetne működni, ebben én biztos vagyok.

CSOKKI MÁLNA 2021.08.02. 12:20:49

@A Momentum kiütötte orbánt: Egy faszt, te hazudsz. Már önmagában a többlethalálozási adatok összevetése is mutatja a hazugságodat. A WHO is figyelmeztetett a különböző módszertanok alapján készült covid halálozási statisztikák összevetésének problémájára.

comblog 2021.08.02. 14:10:38

Azt hogy a Szputnyik az egyik leghatásosabb oltás jelenleg minden létező teszt igazolta, még semmi sem cáfolta és nem mellékesen teszi ezt mindenféle mellékhatás nélkül ellentétben azt Astrával ami kevésbé hatásos és ugye a potenciális mellékhatások miatt sok helyen fel is függesztették a használatát.
A Sinopharm is hatásos, de mivel időseknél kevésbé (bár ezt gondolom biztosra anno még nem lehetett tudni), lehet nekik nem azt kellett volna adni (utólag persze könnyű okosnak lenni).

Az, hogy az EU bürokratái mit és milyen politikai vagy lobbi érdekből fogadnak el az őket minősíti. Ez az EU már rég nem az az EU mint ahova csatlakoztunk vagy amire fel lehet nézni. Az EU vezetése ma hatalomvágytól (ha nem tudatmódosító szerektől) megrészegült a valóságtól elszakadt politikus homokozója lett. Ha nem lennének a gazdasági előnyök (az, hogy a termelési láncokban könnyen részt lehet venni, rég nem a kapott pénzekről van már szó) az EU már rég szétesett volna.

Csak véletlenszerűen kiválasztottam néhány országot az ourworldindata-n, hogy ott mivel ott csak EU jóváhagyott oltóanyagot használtak hogyan alakul a negyedik hullám (még annál is rosszabb mint gondoltam). Ha valami ez biztosan igazolja, hogy jó stratégia volt felpörgetni az oltás azzal ami akkor elérhető volt (ne felejtsük el mennyire rossz volt a kiindulási alap tavasszal).

Az, hogy nem mindig mindenhova lehet utazni nem új dolog, ha valaki elég idős emlékezhet, hogy volt olyan időszak, hogy az utazáshoz bizony jóval több kellett mint néhány teszt mindenféle pandémia mentes időben. Akkor is a legfőbb akadály néhány agymosott politikus volt, most sincs ez másképp.

Érdemes nézelődni, mennyire "rossz" itt a helyzet a többi országhoz képest a negyedik hullám kezdetén ahol nemcsak az agymosott EU politikusok által jóváhagyott szerekkel oltottak:

ourworldindata.org/explorers/coronavirus-data-explorer?zoomToSelection=true&time=2020-09-15..latest&pickerSort=desc&pickerMetric=new_cases_per_million&Metric=Confirmed+cases&Interval=7-day+rolling+average&Relative+to+Population=true&Align+outbreaks=false&country=AUT~HUN~DEU~ITA~FRA

A Momentum kiütötte orbánt 2021.08.02. 14:11:19

@CSOKKI MÁLNA:

Te beteges fideszes hazudozó, a többlethalálozási ámítátokkal már tavasszal befuccsoltatok, nem szólt neked Habony Árpi, hogy ez a szöveg már rég bukta? Ugyanis a többlethalálozás teljesen igazolta, hogy Magyarországon Orbán elkúrt járványkezelésének következtében megugrott az elhalálozás.

Azzal az ámítással meddig akarod még magad égetni, miszerint Orbán járványelQrása azért áll toronymagasan a covid halálozási arány listán, mert pl Németországban tuti hogy több százézer covid halottat autóverssenyzésben elhunytnak hamisítottak át? Meg a 10. emeletről kiugrott öngyilkosnak?

A Momentum kiütötte orbánt 2021.08.02. 14:20:05

@comblog: "Azt hogy a Szputnyik az egyik leghatásosabb oltás jelenleg minden létező teszt igazolta,"

Hazudsz te orbáni bérhazudozó. Minden teszt az mrns vakcinákat igazolta mint a leghatásosabb és legmegbízhatóbb vakcinát. Ráadásul a vektorvírus vakcina egy elavult módszer, több mellékhatása van mint az mrns alapúnál és a hatásossága is jóval kevesebb.

Az orosz elvtársaid már kerek egy éve nem nyújtják be az EMA-nak a megkövetlelt dokumentumokat. Nyilván tudják, hogy a teszteredmények nincsenek vagy szarak vagy hazudnának valami jót, de azzal azonnal lebuknak. Ezért inkább kerülik az EMA-t már egy éve, ehelyett megpróbálnak korrupt kormányok meg lefizethetö cégek által bekúszni az EU-ba. Na de hiába, az EU nem engedi meg az ilyen országbelieknek, hogy másik országba utazzon.
Nektek tehát irány Üzbegisztán, nektek úgyis arrafele van a hazátok.

semmi hatalmat senkinek 2021.08.02. 14:27:53

Igazándiból az USA geopolitikai és gazdasági görényérdekeinek bepucsító, és azt az európai emberek egészsége elé helyező politikai prostituált EMA nevű csürhét kellene genocidiumért elítélni és fellógatni a 3,14csába.
Én Szputnyikor kértem és kaptam, és nincs az a pénz, amiért a korrumpáló disznó csillagsávosok löttyét hagynám beadatni magamnak...

Etniez 2021.08.02. 14:39:51

Jöttem megnézni, hogy magyarázzák meg a fidesztálibok ezt a blamázst, de nem tették, csak személyeskednek.

Hát igen, nehéz magyarázni, hogy az ellenzéknek lett igaza. Nem kellett volna se kínai, sem orosz. A világbajnok átoltottság is már sereghajtó lassan, hiába edukálta Kakadu az uniós csúcson a kollégáit.

Blamázs, delta itt komoly pusztìtást fog így végezni.

comblog 2021.08.02. 14:46:35

@A Momentum kiütötte orbánt:
A funkcionális analfabetizmus sajnos nálunk elég magas szinten van, mint most is sikerült bizonyítanod. Nem azt írtam, hogy a Szputnyik a leghatásossabb, hanem, hogy az egyik leghatásosabb. (Az, hogy mi a leghatásosabb szempont és időpont kérdése, de nem is különösebben érdekes, minden ami egy hatásossági szint felett van ide tartozik).

Azaz a Szputnyik kb. ott van ahol a Pfizer vagy a Moderna.

Az, hogy az oroszok nem adják be a dokumentumokat vagy az EMA kötözködik sose fogjuk megtudni. Viszont vannak a nagyszámú statisztikák, ahol jelenleg nem látszik a csak EU jóváhagyott oltóanyagok előnye. Még 1 országot hozzáadtam:
ourworldindata.org/explorers/coronavirus-data-explorer?zoomToSelection=true&time=2020-09-15..latest&pickerSort=desc&pickerMetric=new_cases_per_million&Metric=Confirmed+cases&Interval=7-day+rolling+average&Relative+to+Population=true&Align+outbreaks=false&country=AUT~HUN~DEU~ITA~FRA~ISR

semmi hatalmat senkinek 2021.08.02. 14:46:38

@Etniez: "Nem kellett volna se kínai, sem orosz." - akkor a mai napig nem lennék beoltva... ez pont ennyi.

Etniez 2021.08.02. 14:46:48

@morph on deer: tű pontos, örülök hogy tartod a frontot, én nyaralok.

Etniez 2021.08.02. 14:49:36

@semmi hatalmat senkinek: és? Mi itt UK-ban Az-val és Pfizer-el tartunk a felnőtt lakosság 70%-nak dupla oltásával, ezért úsztuk meg a deltát. Első oltás 85% körül jár. Magyarország 50% körül jár...

Etniez 2021.08.02. 14:51:59

@Vén motoros: A Sputnik jó oltás, oroszok értenek ehhez. Papírozással vannak gondjaik. A szar kínai nem kellett volna, főleg nem az időseknek.

Etniez 2021.08.02. 14:54:31

@Matyika Ápolója: többlethalálozban is a legrosszabbak között van, derült ki a ksh nyári adatai szerint. Az a hazugság is elbukott már, had ne verjem bele a fejed a számokba most, nyaralok.

Lesz még Magyar Köztársaság 2021.08.02. 15:00:51

@morph on deer: Ja, és NEM “kamionról leesett” méregdrága kínai szarral, ami ugye “biztonságos” meg “nem árt” - bár nem is használ…

Hazudsz, te idióta! A Sinopharm hatásos vakcina. Karácsony ingyenes tesztvizsgálata kimutatta, hogy az ezzel beoltottak NEGYEDÉNÉL nem volt kimutatható ellenanyag. Legkésőbb ez alapján nem mondhatod, hogy teljesen hatástalan. Ráadásul kétségbe vonom, hogy olyan hagyományos oltóanyag esetén, mint a kínai, a védettség meglétéhez föltétlenül szükséges az antitestek megléte.

Vérlázító módon szajkózzátok a hazugságaitokat. Ti, dékás-fegyőrista idióták az ostoba pártjaitokkal együtt. Még mielőtt a szokásos reakció beindulna a kis fejecskédben: gyűlölöm Orbánt és az egész kibaszott kártékony rendszerét, amely minden gazdasági eredmény, bérnövekedés ellenére jóvátehetetlen gazdasági-,társadalmi-, és szociális károkat okoz hosszútávon. Kevesen vannak, akik nálam jobban átlátják a rendszer működését - többek között, hogy a Fideszt miért nem lehet leváltani választásokon, illetve 2014 óta az annak nevezett bohózatokon. Ti ezt, "ellenzéki" seggfejek nem látjátok, ehelyett négy évenként járultok szépen az urnákhoz, hogy megadjátok a a hamis felhatalmazást a csutinak. Mert bárhova is teszed az ikszet, őt tartod hatalomban.

Kommented a Brüsszelre ájuló "ellenzék" keleti vakcinák elleni hergelésének a gyümölcse, az átlagos "ellenzéki" értelmi szintet tükrözi. Amennyiben a hvg.hu valamely cikke alá írtad volna, kapnád a dékás-fegyőrista törzsközönségtől a lájkokat és a helyeslő szavakat, itt viszont - megérdemelten - többnyire megvetés jár ezért.

Etniez 2021.08.02. 15:00:51

@arandanos: Pont azt csinálták, mint amikor a mnyp pénzeket ellopták.
Kamuval és fenyegetéssel átverték a többségét.
Szerencsére a mi családunk nem dőlt be nekik, ezért nem oltattuk a nagyszülőket a kínai szarral. Pár héttel később már volt normális vakcina is.

Te is vond le a tanulságot, Fidesz mindig hazudik, nem szabad megijedni tőlük.

Etniez 2021.08.02. 15:03:36

@Republic Forever!: Messze a kínai produkálta a legszarabb számokat, ha tovább szeretnél itt hazudozni, akkor jobban fel kell készülnöd.
Nem csak az számít, hogy van-e antitested, hanem annak a mennyisége is fontos.
Kínai szart sem ér és azzal oltották át a legsérülékenyebb réteget. Taps-taps.

Etniez 2021.08.02. 15:07:55

@CSOKKI MÁLNA: ". Nálunk az is bekerült ide, aki agyvérzésben vagy szívrohamban halt meg, vagy az is , aki kiugrott az ablakon, és később kimutatták nála a covidot. Míg sok más országban ez közel sem volt így.
Ha a többlethalálozási adatokat nézzük a covid előtti időszakhoz képest, már sokkal jobban állunk."

Örülök, hogy az egyik legidiótább is megjelent. Ezt a buta hazugságot konkrétan Cili néni és Kásler bácsi cáfolta, őket ballib propagandával nem vàdolhatod.
Nyáron kiadta a ksh a többlethalálozási számokat is, azok sem túl fényesek, ha jól emlékszem EU 5. hely. Azóta azt sem emlegeti a NER agitprop.

Te nagyon-nagyon le vagy maradva.

Etniez 2021.08.02. 15:11:29

Többlethalálozásról www.portfolio.hu/gazdasag/20210624/ferenci-tamas-nagyon-sok-volt-a-tobblethalalozas-magyarorszagon-a-koronavirus-ideje-alatt-489552

Megkerestem, mert folyamatosan hazudoznak a NER tálibok.

Abban is szarok vagyunk, de legalább nem világelsők.

Kénytelenek lesztek más statisztikát keresni. Megint....

semmi hatalmat senkinek 2021.08.02. 15:13:38

@Etniez: Nálunk a családban szinte mindenki NORMÁLIS Szputnyikot kapott:))) Egyébként a kínaival se lenne semmi gond, ha mondjuk a gyártó ajánlásai szerint alkalmazták VOLNA... (60 fölött nem)... egyébként meg szerintem tök felesleges FIDESZ-ezni meg FeGYőrözni, mindkettő ugyanannak az emberiség rákos daganata kontinenseket az őslakosságától elrabló, azokat rabszolgasorba taszító, két világháborút kirobbantó, két atombombát ledobó euro-atlanti görénycivilizációnak a részei. Csak hogy tisztán lássunk. A dolog ött lett elqrva, hogy egy naív fax Gorbi állt a SZU élén a 80-as években, és nem egy Putyin-kaliberű politikus. Illetve egy még olyanabb...

Lesz még Magyar Köztársaság 2021.08.02. 15:18:51

@Etniez: "Nem csak az számít, hogy van-e antitested, hanem annak a mennyisége is fontos"

Ha nem írom, az persze mindjárt az jelenti, nem is tudom.

Ti vagytok, dákás-fegyőrista nyomoroncok, akik állandóan jöttök az antitest-dologgal. Szart sem jelent!!

A Sinopharm remek vakcina. Fegyőr és pártja gyilkos idióták gyülekezete, szavazóik véglények.

Helmut von Offenburg 2021.08.02. 15:29:27

Elég vaksi vagy ha nem látod ennek is a politikai töltetét.
Nem mellékesen idehozod a Pegasust mintha te valami kva fontos ember lennél. Az a röhej hogy ilyen Panyi meg Gémesi is ezt gondolja :)
Miközben az amerikai követségre járnak eligazításra. Ezt is csak a totál ortodox ballerek nem tudják.
A Szputnyiknak nincs semmi baja hanem azoknak van Brüsszelben akik nem kapták meg a kencepénzüket, leszámítva persze az uniós görög biztost.
Erről is rittyenthetnél valamit, már ha be is veszed hogy "kölcsön" kapott annyi pénzt.
Csináltass egy ellenanyag tesztet aztán mehetsz ahová akarsz.

élhetetlen 2021.08.02. 17:38:36

@Ekrü: „Május 19-e után már folyamatosan jöttek a szállítmányok.”, Arandanos meg egy héttel előtte fogadott el más típusú oltóanyagot. Most ne mondd, hogy te 19-e előtt egy héttel már tudtad azt, amit a körzeti orvosok sem! Honnét kellett volna ezt tudni? Ilyen infót nem terítettek.

CSOKKI MÁLNA 2021.08.02. 17:42:58

@Etniez: Hasonlítsd már össze a 2021 első negyedévi halálozási adatokat a 2019 első negyedévivel portugál-magyar viszonylatban.
A portugáloknál ez a többlethalálozás 24%, nálunk 6,6%.
A kérdéses időszakban mindkét országban dühöngött a covid.

élhetetlen 2021.08.02. 17:43:13

@Ekrü: „Ha jól látom itt az EU lekötött 300 millió adag olyan vakcinát ami nem ,hogy nem lett bevizsgálva,de a mai napig nem létezik.....” Tudod mi a különbség a lekötött és a megvett között? „Bizottság előre „lefoglalta”, ezzel lehetővé téve, hogy a 27 tagállam – miután a klinikai tesztek bizonyítják, hogy a vakcina biztonságos és hatékony a koronavírus ellen – vásároljon belőle a 300 millió adagos keret erejéig.”. Te vágtad be ezt a linket, próbáld meg megérteni is. A kínait meg még a bevizsgálás előtt megvettük, és beadtuk az embereknek. Tiszta mázli, hogy csak az derült ki, hogy az idősek harmadának nem nyújt védettséget, de valami durvább.

FCUK 2021.08.02. 20:32:58

@A Momentum kiütötte orbánt: a stadionok, mert hogy mérték utána, nem okoztak lokális járványt. Nem Orbánon múlik a védekezés, hanem az olyan balfaszokon, mint pl te, és igen, hülyéből több van, mint máshol.

aki nem fertőzött, az holnap sem lesz az? baszod, én a helyedben felkötném magam, amilyen hülye vagy.

kárárámaispj 2021.08.02. 21:11:30

@élhetetlen: " A kínait meg még a bevizsgálás előtt megvettük, és beadtuk az embereknek."
Az anyád picsáját, te idióta. Ott a neten a teljes dokumentációja, be van vizsgálva. Beoltottak vele félmilliárd embert. Sötét vagy mint az éjszaka ismét.

kárárámaispj 2021.08.02. 21:15:22

Posztoló, te nagyon hülye.
Nem azért van az oltás, hogy utazgassál, hanem, hogy ne legyél beteg.
Ki a lőtéri kutyát nem érdekel, hogy téged ki és hova enged be? Le vagy szarva.
Az egyetlen ok ami miatt beoltottak, hogy ne kerülj kórházba illetve, hogy ne terjeszd a járványt. Ezt pedig tökéletesen hozta is a vakcina. Mellesleg az orosz a legjobb, a maga 97.6%os hatékonyságával.
Úgyhogy tedd össze a kezed, hogy be lettél oltva, előbb mint a világon nagyon sok ember, aztán kussolj.

kárárámaispj 2021.08.02. 21:18:17

@Etniez: "nem oltattuk a nagyszülőket a kínai szarral. Pár héttel később már volt normális vakcina is."
Na figyelj ide sofőr!
Azért volt "normális vakcina" is, mert másfél milliót beoltottak a "szarral". Ha ezek ugyanannyira okosak lennének mint te, sofőr, akkor még mindig sorban állhatnának.

kéki béla 2021.08.02. 21:48:25

@kárárámaispj: ekkora barmot, mint te, még itt is ritkán látok. Nem, a többség leszarja a rettegéseteket és azért engedi, hogy laborpatkányt csináljanak belőle, mert különben ki van tiltva sok helyről

kárárámaispj 2021.08.02. 22:26:52

@kéki béla:
Ja, a rettegésünket. Világszerte meghalt négymillió ember, te fasz. További 40 millió meg kórházban volt. De az a lényeg, hogy téged beengedjenek valahova, ugye?

élhetetlen 2021.08.02. 22:59:34

@kárárámaispj: Engedélyezték Magyarországon a Sinopharm vakcináját (life.hu) , 2021.01.29.
Engedélyezte a kínai Sinopharm vakcinát a WHO! | Szeged Ma 2021. máj. 7., úgyhogy emlegesd a saját anyát megfelelő testrészét, ahova menned kéne. Próbáld meg összevetni a két dátumot, hátha sikerül, bár ennyire nem értékellek. És arra vágsz fel, hogy nem csak ostoba vagy, hanem trágár is? Komoly teljesítmény.

A Momentum kiütötte orbánt 2021.08.02. 23:31:07

@FCUK:

Hazudsz kis fideszes seggnyalonc, több ország hazatért szurkolótáboában is tucatnyi fertőzöttet azonosítottak Orbán összezsúfolt nézőjü stadion meccsei után. Ezt is elkúrta Orbán, ezzel is csak erősítette a legrongyabb járványelQró hírnevét.

A Momentum kiütötte orbánt 2021.08.02. 23:33:53

@kárárámaispj: "Mellesleg az orosz a legjobb, a maga 97.6%os hatékonyságával. "

Ezt ma pontosan ugyanígy idehazudta az egyik fideszes bérteroll kollégád. Az is el lett küldve a hazudozós k. anyjába, te is el vagy küldve!

A Momentum kiütötte orbánt 2021.08.02. 23:38:33

@Republic Forever!: "A Sinopharm hatásos vakcina. Karácsony ingyenes tesztvizsgálata kimutatta, hogy az ezzel beoltottak NEGYEDÉNÉL nem volt kimutatható ellenanyag."

Te szellemi fogyatékos, még ide is írod, hogy mekkora nulla hatásosságú ez a kínai szar! Saját magadat szartad pofán!

Ha a kínai lötyinek a hatékonysága egenes arányban állna az árával, akkor egy darab kínai vakcinával egy fél falut lehetett volna védetté tenni. A fideszes offshore számlák legnagyobb bánatára.

kárárámaispj 2021.08.03. 00:18:41

@élhetetlen: Te ostoba vén majom!
A who az egy dolog.
Azt mondtad, hogy bevizsgálás előtt adták be itt nálunk.
EZ HAZUGSÁG.
Meg voltak a tesztek. Fent voltak a neten. A magyar hatóság is megvizsgálta. Az alapján engedélyezték.

kárárámaispj 2021.08.03. 00:20:50

@A Momentum kiütötte orbánt:
index.hu/belfold/2021/07/14/koronavirus-ellenanyagszint-vizsgalat-semmelweis-egyetem/

Persze, hiszen te vagy a névtelen blogger - brendel matyi, hát hogy a picsába ne küldhetnél el holmi index-cikkeket, meg orvostudományi egyetemeket.
Matyi, olyan hülye vagy mint a seggem.

kárárámaispj 2021.08.03. 00:22:31

@A Momentum kiütötte orbánt:
"Te szellemi fogyatékos, még ide is írod, hogy mekkora nulla hatásosságú ez a kínai szar! Saját magadat szartad pofán!"
A karigeris teszt 75% hatékonyságúra hozta ki. Mellesleg karigeri csak az öregeket tesztelte, de persze hagyjuk is.
Mekkora szar már valami, ami 75%ban véd? Idióta vagy matyi

élhetetlen 2021.08.03. 00:53:05

@kárárámaispj: Ugyan, nyomi. Azt hiszed, hogy mivel fiatalabb majom vagy, attól okosabb is vagy? Most komolyan kéne vegyem, hogy „Meg voltak a tesztek. Fent voltak a neten”, csak a WHO is csak több hónap után tudta minősíteni? Az, hogy fent voltak a neten az nem bevizsgálás, „A magyar hatóság is megvizsgálta”. Nem, kiment és megnézte, hogy működik egy gyártósor. Nézz utána. Ez nem egy vakcina bevizsgálása. Felfogtad a két dátumot, vagy sok volt?
És, mivel már többször jeleztem, hogy nem kívánok egy bunkó, agresszív, trágár, és józan észt nélkülöző lénnyel kommentet váltani, talán békén hagyhatnál.

Etniez 2021.08.03. 07:38:57

@CSOKKI MÁLNA: Te most tényleg ilyen hülyének nézel? :DDDD

Etniez 2021.08.03. 07:40:56

@kárárámaispj: olyan óvodai szinten tudsz érvelni, hogy csak nevetek rajtad.

Csak Magyarországon nyomatták a kínai szart, oltás mégis jutott mindenhova. Összesen 3 hetet kellett volna várni.

Etniez 2021.08.03. 07:44:01

@élhetetlen: szegénynek ki van adva, hogy védeni kell azt a drága és teljesen feleslegesen megvett szart, hát kitalált mindent.

Igazi NER tálib, nem kell komolyan venni.

Etniez 2021.08.03. 07:51:40

@Etniez: Szegény kénytelen ezt csinálni és finoman mindig jelzi nekem, hogy tudja hogy igazam van. Ilyenkor sofőrözik egy kicsit, értem a jelzést.

kárárámaispj 2021.08.03. 08:44:47

@Etniez: "Csak Magyarországon nyomatták a kínai szart, oltás mégis jutott mindenhova. Összesen 3 hetet kellett volna várni."
Persze sofőr. Csak három hetet, mi?
Inkább három hónap. Dögölj meg.

kárárámaispj 2021.08.03. 08:46:53

@Etniez: Igen, élhetetlen, hallgass egy nyomorult sofőrre, aki okj képzésen lett segédápoló.
Ő ezért nem csak a vírus és az egészségügy nagy szakértője lett, de gazdasági és geopolitikai kérdésekben is hatalmas tudásra tett szert.

kárárámaispj 2021.08.03. 08:50:52

@élhetetlen:
" a WHO is csak több hónap után tudta minősíteni?"
A who akkor minősít valamit amikor akar. Hogy jön ide, és kit érdekel?

"Az, hogy fent voltak a neten az nem bevizsgálás,"
Az bevizsgálás eredményei vannak fent, te idióta

„A magyar hatóság is megvizsgálta”. Nem, kiment és megnézte, hogy működik egy gyártósor."
Na persze. A hivatott szakemberek teljesen hülyék, csak te vagy helikopter.

Én utánanéztem. Te meg éled az életed úgy, hogy a 444 meg az indexről tájékozódsz. Már sokan írták, hogy a blog.hu leghülyébbje vagy, de ez továbbra sem tart vissza semmitől.

kárárámaispj 2021.08.03. 08:51:59

@Etniez: "Te most tényleg ilyen hülyének nézel?"

Téged nem lehet eléggé hülyének nézni.

kéki béla 2021.08.03. 09:20:14

@Etniez: keresd fel a hvg fórumát a disqus.com-on és kérdezd meg, ki az a Dugó, aki itt azon a kárár... nicken osztja a nemlétező eszét!

kéki béla 2021.08.03. 09:21:03

@kárárámaispj: dugóka, nagyon buta vagy. Mindenhol is

CSOKKI MÁLNA 2021.08.03. 09:34:30

@Etniez: Nem, csak egy gondolkodásra képes humanoidnak. Lehet, hogy túl sokat feltételezek?:)

kárárámaispj 2021.08.03. 10:28:21

@CSOKKI MÁLNA: A vírusszakértő sofőrről, aki folyamatosan itt okoskodott a pandémia alatt, és egy cseppet sem zavarta, hogy 130 ezer angol pusztult meg közben?

kárárámaispj 2021.08.03. 16:00:23

Höhöhö idióták.
A saját főbalfaszotok vizsgálatának azért hisztek?
74% védett a 65éven felülieknél.
index.hu/belfold/2021/08/03/antitest-vizsgalat-teljes-budapest/

Lesz még Magyar Köztársaság 2021.08.03. 16:07:06

@Etniez: "Csak Magyarországon nyomatták a kínai szart, oltás mégis jutott mindenhova. Összesen 3 hetet kellett volna várni"

Még ha csak valóban három hetet kellett volna várni a kellő mennyiségű nyugati vakcina érkeztére - ami nem igaz, mert annál sokkal többet.

De a harminc helyett lett volna dupla, tripla annyi v még több halott, hogy a dékás-fegyőrista korcsellenzék a barom szavazóikkal együtt harsoghassák, hogy Orbán megölt nem harminc-, hanem hatvan-száz-kétszázezer magyart...

Látom kötöd az ebet a karóhoz: egy megrögzött dékás -fegyőrista aktivistától, egy buzgómócsing kommenthuszártól mi mást is lehet várni: a kínai vakcina SZAAAR, szar, szar... És persze a miheztartás végett a Szputnyik is, ami az egyik leghatásosabb oltóanyagnak minősült.

Azt kellene megérteni: ugyan az EU tagállamai tavaly megállapodtak abban, hogy csak az Európai Gyógyszerügynökség által bevizsgált vakcinákkal fognak oltani,

DE EZ VESZÉLYHELYZETBEN MIÉRT NE LEHETNE FÖLÜLÍRHATÓ??!

Magyarország is betartotta volna a megállapodást, ha azt az élet nem írja felül. De felülírta! A helyzet elfajult, és a magyar kormány szerencsére lépett. Itthon és máshol is a 2. hullámban rohamosan emelkedett a halálozások száma, tűkön ülve várta mindenki az oltóanyagok elkészültét és érkezését. Az eu-s vakcinabeszerzési projekt enyhén szólva leszerepelt. Nem érkeztek a szállítmányok úgy, ahogy azt Brüsszelben és persze az egyes tagállamok illetékesei remélték volna. Vakcinahiány volt. Magyarországnak pedig - lévén it különösen súlyos volt a helyzet, az okait most hagyjuk - oltóanyagra volt szüksége. Rengeteg ember életét menthették meg a Sinopharm és Szputnyik szállítmányok.

Lesz még Magyar Köztársaság 2021.08.03. 16:19:35

@A Momentum kiütötte orbánt: "Te szellemi fogyatékos, még ide is írod, hogy mekkora nulla hatásosságú ez a kínai szar! Saját magadat szartad pofán!"

Ó, TE ROHADT FEGYŐRBASZÓ BÜDÖSPATKÁNY!

A kettő nem zárja ki egymást, mert elvileg persze nem csak az antitestek megléte, hanem azok mennyisége is számítana, de mint ahogy írtam, gyakorlatilag SEMMI jelentősége: ez az egész antitest mizéria egy faszság!!!

élhetetlen 2021.08.03. 18:01:47

@kárárámaispj: Bezzeg téged csak dicsérnek a kifinomult stílusodért, és a rengeteg eszedért, ugye? Na, felejts el!

kárárámaispj 2021.08.03. 18:39:08

@élhetetlen: Tudod vénasszony, attól, hogy csúnyán beszélek még igazat mondok, meg nem hülyeséget.
Te meg a szart csomagolod a gyönyörű stílusoddal.
Na, képes voltál megtalálni a sinopharm vizsgálati eredményeit? Gondolom nem, december óta fent van a neten.

John Doe3 2021.08.03. 19:04:05

@A Joda visszatér: csak mert az a dolguk. Persze a NER-ben ez nem érv, azt belátom. Azt, hogy a dokumentált esetbejelentés hülyeség-e, azt majd eldöntik ök. Azt pedig, hogy dilettáns vagyok-e, személyesen te magad is eldöntheted a rendelőmben, ha ott hoz össze bennünket a sors.

A Joda visszatér 2021.08.04. 14:53:53

@John Doe3:

Az antitestek hiánya nem jelenti azt, hogy nem alakult ki védettség.
Ha a Sinopharm nem működne,tele lennének a kórházak ezzel oltott idősekkel, és különösen így lett volna a harmadik hullám idején. Ráadásul Szerbiában is rengeteg embert oltottak ezzel a vakcinával.

FCUK 2021.08.04. 18:47:21

@A Momentum kiütötte orbánt: ugye aki a meccs után hazament, az elkaphatta út közben is :) benneteket tenyésztenek, hogy egyre hülyébbek vagytok?

kéki béla 2021.08.05. 11:58:15

@FCUK: hogy ők milyenek, azt nem tudom. Te egyértelműen lábon hordtad ki az agyhalált.

FCUK 2021.08.05. 20:46:47

@kéki béla: ez a szöveg már 2014-ben és 18-ban sem vált be, és most sem fog.

kéki béla 2021.08.14. 10:31:41

@FCUK: a tények makacs dolgok, kicsi agyhalott :D
süti beállítások módosítása